Az ismert felfogás szerint a hit nem más, mint kapcsolatunk az istenivel, a vallás pedig azon kísérlet, hogy ráerőltessük saját, Istenről alkotott víziónkat másokra. E felfogás szellemében hamisítják rendszeresen a vallási relikviákat is. Már az Ószövetség első öt könyvét sem írhatta Mózes, hiába tulajdonítják neki, mivel azokban jóval a próféta halálát követő történelmi eseményekre is találhatók hivatkozások. Tehát már ez is hamisítvány. Hasonló problémák merülnek fel az Újszövetség esetében is, hiszen semmi sem bizonyítja, hogy ezen könyveket valóban állítólagos szerzőik írták. Sőt! Elmondható, hogy például az 1300-as évek Bibliája több könyvet tartalmazott, mint az 1700-as éveké, mert évszázadok alatt változtak a dogmák, ahogy az egyház folyamatosan átírta a történelmet, és egyre több régi iratot vetettek el.

A legnagyobb hamisító a Római Birodalom egyik leghíresebb császára, Nagy Konstantin, azaz Konsztantinusz volt, aki bár csupán halálos ágyán keresztelkedett meg, előtte mégis államvallássá emelte a kereszténységet. Ez is azt mutatja, hogy nem hitbéli elhivatottság vezette, hanem politikai taktikázás; a kereszténység számára uralmi módszer és stratégia volt. Hatalma megszilárdítása érdekében egységesíteni akarta a birodalmat, és ehhez szüksége volt egy közös vallásra. A IV. században a kereszténységnek számtalan változata működött, köztük olyanok is, akik tagadták Krisztus isteni mivoltát, vagy az egyház létjogosultságát, vagy éppen Jézus férfi voltát. Nem létezett egységes Krisztus-kép, minden felekezet vezetője a maga ízlése szerint befolyásolta a híveket, ráadásul Jézusról akkor sem tudtak semmi konkrétumot (születésének helyét és idejét, cselekedeteit és halálát homály fedte), egy volt csupán a többi legendaszerű próféta közül, akik létezésében és csodatételeiben a józanabb emberek közül senki sem hitt. Az általános nézet szerint ezeket a mesés alakokat csupán a prédikátorok találták ki. Ezzel szemben Jessa kultusza még virágzott (főleg a nők körében), tárgyi és írásos emlékek bizonyították korábbi létezését.

Konsztantinusznak ebből a zűrzavarból kellett egységet kovácsolnia, és mivel neki erős férfi istenségre volt szüksége, eltöröltette a Jessa-kultuszt. 325-ben összehívta a niceai zsinatot, ahol az egyházi vezetők az ő irányításával felosztották egymás közt a vallási hatalmat, és meghatározták a kereszténység egységes alapját. Elfogadták a Szentháromság fogalmát, Isten és Fia férfi mivoltát, Jessa nevét eltörölték és Jézust faragtak belőle, kijelölték halálának és feltámadásának időpontját, valamint Jessa csodatételeivel és prédikációival felruházták az általuk kitalált alakot, Jézust. Mesterségesen kreáltak egy új, egységes vallást. Aki ebben részt vett, az részesült a hatalomból, aki nem adta nevét az összeesküvéshez, azt megölték vagy kiközösítették és a birodalom határain túlra üldözték. A császár vezetésével a birodalom érdekében megalkották tehát a kereszténységet, és elpusztítottak minden olyan emléket, ami az új dogmarendszerbe nem illett bele. Megírták az Újtestamentumot, amelyben először jelent meg az a Jézus, akit már mi ismerünk.

Egy ekkora hamisítás persze nem maradhatott teljes titokban, és a Jessáról szóló hagyományt sem lehetett teljesen kiirtani, hiszen ennek maradványa például a Mária-kultusz. Sokfelé szinte egyenrangúnak tekintik Szűz Máriát Jézussal, de legalábbis őt szeretik, míg Krisztust legfeljebb tisztelik. (I. István királyunk például Magyarországot is Máriának és nem Jézusnak ajánlotta fel.) Ezenkívül – bár a legnagyobb titokban – ma is léteznek relikviák szerte a világban, amelyek egy női Messiásról és nem egy Istenfiúról szólnak.

A helyi hagyomány úgy tartja, hogy Jézus halála után Mária Magdolna elmenekült a Szentföldről, és a Szent Grált hurcolva Marseille mellett ért partot Dél-Franciaországban, ahol egy kis zsidó közösségben élt tovább. A Vatikán tagadja ezt, és nem ismeri el a Máriának tulajdonított helyi relikviákat, amelyeket pedig nagy tisztelet övez. Nos, a Vatikán talán azért nem támogatja a legenda feltárását célzó kutatásokat, mert attól tart, hogy kiderül, nem Mária, hanem Jessa, a női Messiás járt a környéken halála előtt. Hiszen az ő megfeszítéséről még kevesebbet tudunk…

És ha már itt tartunk, biztos, hogy Leonardo da Vinci Mária Magdolnát festette meg az Utolsó vacsora című képén Jézus mellett ülve? Biztos, hogy az oly rafináltan elrejtett női szimbólumok a Grálra és nem a Messiásnőre utalnak? Talán Leonardo egy olyan titkos társaságnak volt a tagja, amely azt a titkot őrizte, hogy a Grál maga a Messiás, azaz Jessa. Ez a feltételezés legalább olyan valószínű, mint az, amelyet A Da Vinci-kódban tártak elénk…

Franciaország egész későbbi történelmét végigkíséri az isteni nő jelképe, akit ugyan általában Ízisz istennővel azonosítanak, de valójában a Nagy Istennőre s rajta keresztül Jessára, a Messiásra utal. Napóleon egyenesen Párizs címerpajzsára festett a női alakot, ezzel utalva a titokra, mely a birtokába jutott, de amit óvakodott kimondani.

Ugyancsak ismeri a titkot a szabadkőművesek társasága, amely évszázadok alatt számos összetűzésbe keveredett a Vatikánnal, mégis túlélte az inkvizíciót. Talán azért, mert megfenyegették az egyházat, hogy felfedik a Jézussal kapcsolatos igazságot. Burkoltan meg is tették ezt többször. A francia forradalom alatt felállították Párizsban a Szabadság Istennőjének óriási szobrát, amelyet ugyan a köznép Ízisznek vélt, de a beavatottak tudták, hogy Jessára utal. Ezek után talán mondanunk sem kell, hogy a szintén Franciaországból eredő amerikai Szabadság-szobor kit ábrázol…

Az is valószínűsíthető, hogy Adolf Hitler is birtokába jutott a titoknak, és ezzel sikerült sakkban tartania a Vatikánt a II. világháború alatt. XII. Pius pápa úgy tett, mintha nem tudna a nácik népirtásáról, és a katolikus egyház soha nem emelte fel szavát a Harmadik Birodalom politikája ellen. Erre a magatartásra a Vatikán a mai napig nem adott magyarázatot, talán azért, mert a Hitler birtokában lévő relikvia (amely nyilvánvalóvá tette volna, hogy a Messiás egy nő volt) még mindig elrejtve várakozik valahol a világon.

Végül, de nem utolsósorban érdemes elgondolkodni azon, vajon mit jelképezhet a Vatikán főterén, a Szent Péter téren álló 200 tonnás egyiptomi obeliszk, Ízisz egyik szimbóluma, tetején Jézus keresztjével. Csak nem a Nagy Istennőt és lányát, Jessát, akit beolvasztottak a katolikus vallásba, akinek nevét kiejteni is főbenjáró bűn, és akinek létét körömszakadtáig tagadja egy bűnben és hazugságban született egyház?…

 forrás: noportal.hu