A Nagy Buddha a Világegyetem Lelke, Brahma megtestesítője. Ő szinte mindig passzív állapotában marad, megtartva magában mindent, ami az idők kezdetétől létezett, és lehelete élteti a világot. Az embert elengedte, hogy önerejéből éljen. Mégis, bizonyos korszakokban kiemelkedik örök mozdulatlanságából azért, hogy emberi testet öltve megmentse teremtményeit a teljes összeomlástól.

Majdnem kétezer évvel ezelőtt a Tökéletes Lény újra megtörte mozdulatlan állapotát és egy szegény család újszülöttjében testesült meg. Az Ő akarata volt, hogy a gyermek egyszerű szavakkal világosítsa fel a tudatlanokat az örök életről – saját példájával hozza vissza az embereket az igazság útjára, megmutatva nekik azt az utat, amely a legbiztosabban vezet az erkölcsi tisztaság eléréséhez.

Amikor az isteni gyermek még csak fiúcska volt, Indiába hozták, ahol felnőtt koráig tanulta a Nagy Buddha törvényeit – aki az örökkévalóságig a mennyekben él.

Indiából Nepálba, majd Nepálból Tibetbe hoztak és amelyek az ő életére vonatkoznak, páli nyelven íródtak és most Lhászában vannak. De  található egy másolat  tibeti nyelven.

„A Három Próféta könyve” címet viseli, ez a forrás őszentsége a X. Panchen Láma hagyatékából származó Guru Shantipada TRIRATNAMAHACHARYASHASTRA c. értekezés, valamint TRISONG DECEN TESTAMENUMA alapján készült fordítás szerint:

"Amikor Kínában Shi Huang Ti uralkodott, az ázsiai hunok nagysámánja Ajtony volt. Fia Ár Sah (Népek Ura), más néven Árszák i.e. 256-ban a hun Mah-nemzetséggel – Mah Gar (maha = nagy, gar = család, nemzetség) – megalapítja a pártus birodalmat, Urgyan országát, ahol a médek és más szkíta népek éltek. A birodalom Palesztinától Indiáig, és az Indiai óceántól a Volgáig terjedt, magába foglalva a mai Szíriát, Kurdisztánt, Irakot, Iránt, Pakisztánt, Afganisztánt, Kaukázust, és a Turáni-alföldet az Aral-tóig.

I. e. 53-ban a hunok legyőzik a rómaiakat Carrhaeánál, így egész Galilea és Palesztina pártus kézre kerül. Galilea kormányzója Adiabene Nakheb herceg lesz (héber neve: Joákhim), akinek Jeruzsálemben is hatalmas palotája van. Felesége, Anna i.e. 24-ben, a Tűz Kakas évében szüli lányát, Miriamot. Anna egész életében meddő volt. Mikor a templomi szüzek főpapnője, Hanna megjósolja neki, hogy öregségére mégis leánygyermeke lesz, fogadalmat tesz, hogy templomi szűznek adja. Miriam hét hónapra születik, s már fél éves korában járni kezd. A fogadalomhoz híven 3 éves korában valóban elindulnak vele a Maghar-ret (ma: Názáret) városában álló kolostorba. Amikor az épület közelébe érnek, a kislány magától beszalad oda, majd egy templomi táncot kezd lejteni. Mindenki a csodájára jár. Szülei hamar meghalnak. Ekkor egy magas rangú pap – Abiathar – hatalmas összeget ad a templomnak, hogy kikerülve onnan Miriam a fia felesége legyen. A lány templomi évei alatt nem eszik szilárd ételt, viszont – a korabeli feljegyzések szerint – időről időre valami csodás fény sugárzik reá, amely szemlátomást táplálja őt. Amikor 12 évesen jelentkezik első mensese, a hagyomány szerint el kell hagynia a templomot. Miriam azonban megtagadja a házasságot, szüzességi fogadalmat tesz. Hanna prófétanő előtt, így gyámot kell neki kijelölni. A főpap összehívja mindazokat, akik szóba jöhetnek. Az akkor 94 éves emmauszi József, aki a Hirám-féle szabadkőműves vonal templomépítő papja, szintén a jelöltek között van. Váratlanul egy fehér galamb röppen a fejére, majd a botjára telepszik. Ezt égi jelnek tekintik, így ő lesz Miriam gyámja. Az öreg József felesége – Abigai, aki Miriam anyjának testvére volt – régen meghalt, Józsefnek pedig már hat felnőtt gyermeke volt. Miriamnak, hercegi származása miatt öt templomi szüzet adnak kísérőnek, akikkel együtt ettől a naptól kezdve József házában laknak.

Ebben az időben a Tan akkori központjában, Bodhgayában egy nága uralkodó kerül trónra. Fosztogatni kezdi a templomokat, a szerzeteseket pedig világi munkára fogja. Padmaszambhava – a lótuszból született – ekkor Sippar városának főpapja, ezzel a pártus birodalom és a karák nagysámánja, éppen Avalokitéshvara egyik égi világában tartózkodik. (Izaiás prófétának még Ezékiás király udvarában látomása támadt, amelyben meglátta ezt a világot. Látomásában Padmaszambhava felszólított egy isteni lényt, akinek senki nem tudhatta a nevét, hogy le kell szállnia a Földre, s el kell indítania a mahayánát, a tömegeknek szóló tanokat.) Padmának tudomására jut, hogy a Tan kezd szétesni, rivális iskolák harcolnak egymással. Előre látja, hogy egy brahman leány és fia – akinek a hal lesz a szimbóluma – fogja megtörni a nága király uralmát, és állítja vissza Bodhgaya szentségét.

A templomépítő József igen sokat utazik, ezalatt Miriam anyjának másik testvére Er­zsébet (Eli-Sa-Beth) és férje Zakariás főpap viseli Miriam gondját. A lány és az öt templomi szűz a Frigyládát takaró új függönyt szövi. Zakariás éppen a jeruzsálemi templom belső szentélyében tartózkodik, amikor hatalmas fényben egy Hírnök jelenik meg neki, s közli vele, hogy fia fog születni. A megrémült pap azt mondja, nem hiszi, mivel ő is, és felesége is már igen öregek. A fényes alak megszidja hitetlenségéért, mire Zakariás megnémul. A gyermek megszületése után, a névadás szertartásán tér csak vissza a hangja. Az első szó, ami elhagyja száját: Jahja, más írásokban Jeho Hánán (ami annyit tesz: Jahve kegyes). Így a gyermek neve Jahja lesz. Ezen a néven addig még nem neveztek senkit. A hagyományban jóslat volt Illés (Eli-Jah) újraszületéséről, akinek meg kell előznie a Messiás születését. (Ezt a jóslatot még régen éppen Zakariás tette, akit halála után prófétaként, és Mózes inkarnációjaként tiszteltek.) Zakariás így már sejti, hogy ki lehet a fia, mivel felesége terhességének hatodik hónapjában különös esemény történik. Miriam éppen zarándoklaton van Rebeka sírjához, ahova ugyan­csak Zakariás küldi.  Rebeka sírjánál egy vihar a barlangba kényszeríti a zarándokokat, ahol mindannyian álomba merülnek. Miriam arra ébred, hogy egy csodaszép ifjú áll mellette, aki egy lótusz magját teszi a szájába, majd szeretkezni kezd vele. Eközben Miriamnak a jövő ké­pei kezdenek peregni a szemei előtt. (Élete további részében ez a képszerű előrelátás hol ál­dásként, hol átokként kísérte végig.) Ez a fényes lény Padmaszambhava volt, akit Sipparban Gábrielnek is neveztek. (Gábriel neve a rovásokban azt jelentette: a Szív erejének Istene.)

Az esemény után Miriam kábult marad, s a visszafelé vezető úton végig nem tudja el­dönteni, vajon álmot látott, vagy valóban megtörtént vele az egész. Kísérői ugyanis semmire nem emlékeztek. Hazatérte után jön rá, hogy valóban terhes. Azonnal Erzsébethez rohan. Be­léptekor a hat hónapos terhes Erzsébet hasában megmozdul a magzat. Miriam elmeséli, hogy fogadalma ellenére elvesztette szüzességét, és véget akar vetni életének. Elkeseredésében el­átkozza a gyermeket, akit hord, s a napot, amikor meg kell szülnie. Erre Erzsébet beszámol neki saját terhességéről, Zakariás jóslatairól és jelenlegi némaságáról. Ezzel lebeszéli szándékáról. Intézkedik, hogy a dolog ne tudódhasson ki, majd házukban bújtatja el Miriamot. Jahja születéséig maradhat itt, majd egykori rendfőnöke, Hanna prófétanő utasítására visszatér Jó­zsef házába, ahol még további három hónapig sikerül titokban tartania terhességét. Csak szol­gálóján keresztül érintkezik mindenkivel. Ekkor azonban hazatér az öreg József, akit minden­képp köszöntenie kell. József rémülten pillantja meg az akkor hat hónapos terhes Miriamot, és dühödten felelősségre vonja. Egy templomi szüzet halálra köveztek, ha kiderült, hogy meg­szegte fogadalmait, ráadásul magát Józsefet is igen kellemetlen helyzetbe hozta. Álmában azonban Józsefnek megjelenik Padmaszambhava lótuszvirággal a kezében, és azt mondja: a leány miatt ne aggódj, fiút fog szülni, és te Megmentőnek – Jósuának – fogod nevezni. Így aztán a templomépítő hónapokig titokban tartja Miriam terhességét. Egyszer azonban Annás, a farizeus meglátogatja, és egy szerencsétlen pillanatban meglátja Miriamot. Elrohan a temp­lomba, ahol bevádolja Józsefet, hogy megszentségtelenített egy templomi szüzet. Éppen Za­kariás látja el a templomi szolgálatot, aki mindenről tud, így sikerül megmentenie Józsefet és Miriamot az azonnali halálra kövezéstől. De be kell őket vinnie a szentélybe, és a kor szokásai szerint meg kell őket itatnia az Úr Próbájának Vízével. Ez egy mérgező növényi főzet, de ha igazat mondanak, az Úr megtartja őket. Az ital elfogyasztása után még körbe kell járniuk a templomot is, de mindketten kiállták a próbát. Józsefet ezzel tisztázzák, de Miriamra még egy próba vár. Izrael Istene a sivatag istene, ezért ki kell mennie a sivatagba. Ha negyven napig életben marad, visszatérhet az emberek közé. Miriam elindul, és már-már az éhhalál szélére kerül, amikor egy pálmafát pillant meg. A fa tövében, félig ájultan jönnek rá a szülési fájások. A pálmafa meghajlik Miriamnak, hogy belekapaszkodva megszülhesse gyermekét. Amint a gyermek világra jön, a fa tövéből forrás fakad fel, és datolyák kezdenek hullani a fáról. Így mindketten életben maradnak. Az ekkor tizenhat éves Miriam a szüléskor az írások szerint így kiáltott fel:

– Bár meghaltam volna azelőtt, s lettem volna romlott, s elfeledett!

Lelki állapota indokolt, hisz úgy érzi, nemcsak templomi fogadalmát, hanem szüleinek tett ígéretét is megszegte. Ekkor azonban az újszülött felfénylik, és megszólal:

– Ne bánkódj! Vigasztalódj, egyél, igyál, s ha bármi halandót látsz, mondd: lám, én felajánlottam a böjtöt a Mindenhatónak, s megtartott.

Miriam igazán csak ekkor veszi észre a forrást, s csodálkozik rá az éppen megszületett gyermekre.
Hajnalban útra kelnek, s csodálatos módon a negyven napos utat visszafelé egyetlen nap alatt teszik meg. Ezzel bizonyítottá vált, hogy a sivatag Istene kegyeibe fogadta őket. Az írások szerint a környéken is furcsa dolgok történtek, a szülés éjszakáján szinte megállt az idő, minden megdermedt, elnémult. Mindezen csodák miatt visszatértükkor már áhítattal néztek Miriamra és gyermekére. A kor szokásai szerint nyolc nap után bemutatják az újszülöttet a templomban, ahol elvégzik rajta a körülmetélést, mely az Égi Szövetség jele. (Az égi világok­ban született lények ugyanis az ún. előbőr nélkül születnek. A Földre áttelepített népek erre emlékeztek meg, s ezért nevezték a szövetség jelének. Eredetileg minden szkíta nép körül­metélte az újszülötteit!)
A szertartáson részt vesz Simeon, aki az esszénusok főpapja. Kezébe veszi a gyerme­ket, aki ekkor újra megszólal:

– Én Isten szolgája vagyok, ő megadta nekem az Írást, és megtett engem prófétává."