A nép azonban – keveseket kivéve – kigúnyolja Jósuát és elfordul tőle. Jósua keserűen megállapítja: senki sem lehet próféta a saját hazájában. Júdás sem érti a kudarcokat, azt mondja neki: erősebb embert vártam. Javasolja neki, hogy keresse fel unokabátyját, Jahját. Jahja gyer­mekkora óta tagja az esszénus közösségnek, fölismerik benne Eli-Jah, azaz Illés inkarnációját, s törvényeik értelmében 30 éves korától már taníthatna. Azonban előbb el kell hagynia a kolostort egy régi eset ismétlődése miatt. Jahja éppen Kallirrhoé kolostorában tar­tózkodik, és – engedély nélkül – a merkabahról szóló tanításokat kezdi fejtegetni. Ekkor égi tűzoszlop csap le a kolos­torra, de valójában semmit sem gyújt föl. A rendfőnök azonnal hí­vatja Jahját, s elmeséli neki Illés történetét. Jahja erre azt válaszolja: a rengeteg szabály és a testi tisztaság megtartása valójában nem véd meg a világban lévő gonosztól. A rendfőnök azt válaszolja neki: békességgel elküldelek, szétfeszítetted a kolostori szabályok ketrecét, ez az élet rendje.

Ettől kezdve – mint annak idején Illésként – Jahja fehér teveszőr ruhát visel, „sáskát és vadmézet eszik”, egyedül vándorol és tanít. Jahja a nyári napfordulón született, ami a szkíta né­peknél a vízbe való alámerítés napja volt. Így Jahja hívatása az alámerítés, a vízzel való megtisz­títás lett. Tanítványainak a végső időkről tanít, valamint közli velük, hogy nem ő lesz igazi mes­terük, hanem az, akit neki kell egy napon felkennie.

Jósua a nyári napforduló napján érkezik meg a Jordánhoz, ahol óriási tömeg várja, hogy Jahja alámerítse őket. Jósua csendben leül, s megvárja a naplementét, míg mindenki elmegy. Ekkor lép oda Jahjához, aki először nem akarja alámeríteni, mondván: Te nagyobb vagy nálunk, neked kéne engem alámeríteni. Jósua azonban ragaszkodik hozzá, hogy avassa őt rendje tagjává. Az aláme­rítés után egy fehér galamb ereszkedik Jósuára – ahogy annak idején Józsefre – amiből Jahja megérti, hogy valóban unokaöccse az, akit vártak. Jósuának még mindig kételyei vannak küldetését illetően. Elmeséli kudarcait, mire Jahja azt mondja neki: Júda fiait csak erővel lehet meg­győzni, szeretettel nem. Azt javasolja neki, hogy menjen el a Hóreb-hegyre Simeonhoz, s végezze el a 40 napos sivatagi elvonulást. A sivatag istene majd válaszolni fog neki. Jósua ekkor magára hagyva gyülekező tanítványait, Júdással elmegy a Hóreb-hegyhez.

Simeon elkészíti neki a Kört, vagyis azt a mandalát, amelyből 40 napig nem szabad kilépnie. A négy égtáj szerint osztja fel, Jósuának pedig a közepén kell helyet foglalnia. Este Jósua, a Chakrasamwara mestere leül a körben. Hajnalban, a kelő napból előkúszik egy fekete kígyó, és elhelyezkedik a kör keleti negyedében. Az érzékiség, a vágy képei kezdenek peregni előtte, sok­szor Magdaléna alakjában, s próbálják eltéríteni őt útjáról, illetve kizökkenteni el­mélyüléséből. De Jósua rendíthetetlen marad, mire a képek szétfoszlanak, s a kígyó összeku­porodik a helyén. Ahogy a nap delelőre ér, kilép belőle egy oroszlán. Hirtelen a harag és a félelem legváltozatosabb élethelyzetei kezdenek peregni szemei előtt, sokszor az egykori nága király fenyegető képében, de Jósua nem retten meg. Ekkor a jelenések ismét szétfoszlanak, s az oroszlán letelepedik a déli negyedben. Napnyugtakor egy hétágú fa jelenik meg nyugaton, s előző életeinek képei villannak fel előtte. Végigtekint egész eddigi pályafutásán, de Jósua arra összpontosít, hogy nincs szüksége életeinek gyümölcseire, képes róluk lemondani, mert a Földet elhagyni akarja. Erre a képek meg­szűnnek, s a fa kiszáradva ott marad a nyugati ne­gyedben. Éjszaka megjelenik Simeon, s vízzel és kenyérrel kínálja, mondván: legyőzted az ember három legnagyobb ellenségét. Jósua szétszórja a kenyeret, magára locsolja a vizet. Azt mondja, neki negyven napig kell a körben maradnia, nem szegheti meg fogadalmait. Erre Si­meon azt mondja: látod kiálltad a negyedik próbát, méltán tied most már a Föld 153 népe. Vezesd ki híveidet a sötétségből, s pusztítsd el a hitetlenséget a Földön. De Jósuának hirtelen eszébe jut Széth élete, s azt mondja Simeonnak: kard által vész, ki kardot ragad. Csak az egyes emberhez szólhat a Tan, nem a tömeghez. Ha tömeghez beszélek is, mindig az egyes emberhez szólok. Erre Simeon alakja, aki az északi negyedben áll, hirtelen dörgő lángoszloppá változik, s nevetve annyit mond: még találkozunk. Ekkor Jósua kimerülten összeesik. Júdás kezei közt tér magához, akitől megtudja, hogy látomásai alatt letelt a negyven nap. Jósua beszélni akar Simeonnal, erre Júdás közli vele, hogy Simeon az elvonulás alatt meg­halt. Utoljára még elmondta Júdásnak, hogy Jósua valóban a Felkent, akire vártak. Ezzel az elvonulással elérte azt, amin Heródes hajdan elbukott, s bizonyította, hogy ő Júda népeinek szakrális királya. A jóslatok szerint Jahjának kell fölkennie, ahogy régen is Eli-Jah kente föl El-Isát.

Júdás visszaviszi őt Jahjához, közben kéri, hogy Jósua tanítványa lehessen. Az úton Jósua elmeséli Júdás előző életét, melyben Buddha (Jób) tanítványa volt. Angulimálának – Ujjfüzérnek – hívták, s egy olyan szektának volt a tagja, amely azt tanította, hogyha ötven embert képes megölni szent célja érdekében, akkor eléri a megvilágosodást. Ő valóban el­kezdte megölni az embereket, s ujjaikat fűzte fel egy fűzérre, innen kapta nevét is. Gyilkosságaiért üldözték, s éppen a negyvenkilencedik ujj megszerzése után találkozott Buddhával. Buddha szavai mélyen megráz­ták, s kérte felvételét a közösségbe. A rendi szabályzat szerint egy gyilkost nem lehet felvenni, de Buddha kivételt tett vele, sőt felelősséget vállalt érte, ezért nem ölték meg üldözői. Angulimála valóban arhattá – szentté – vált, mégis elindultak azok az események, melyek során levezekelte korábbi tetteit. Többször is súlyosan bántalmazták, megverték. Buddha azt mondta neki: hogyha megvilágosodtál, önmagadnak többet már nem okozol szenvedést, de karmádat akkor is be kell teljesítened.

Jósua így folytatta: ebben az életedben valóban egy szent célért miattad fog meghalni valaki. Ő lesz a hajdani fogadalmad szerinti ötvenedik, de ezzel földi adósságaid véget érnek.«

Ez a részlet bizonyítja, hogy Júdás nem volt áruló, mint ahogy azt a Bibliában Pál apostol és az evangélisták beállítják. Jézusnak nem volt célja önként felvállalni a kereszthalált. A zsidó papok cselszövésének köszönhető a keresztre feszítés. Poncius Pilátus helytartó nem akarta az ártatlannak tartott Jézus életét kioltani, ezért küldte vissza a zsidó főpapokhoz, illetve a negyedes zsidó fejedelemhez, hogy békésen egyezzenek meg. A zsidó főpapok azonban Pilátust megfenyegették, ha nem hajlandó Jézust kivégeztetni, nem barátja a császárnak, bepanaszolják és leváltatják; ha viszont megöleti, arannyal teli erszényt ajándékoznak szolgálataiért cserébe. Így Pilátus kényszerhelyzetbe került és nem volt más választása, mint Jézus kereszthalálát elrendelni.