A Corpus Hermeticum egy Alexandriából származó ókori könyv, amely egyiptomi hermetikus írásokból áll és a szerzõje Hermész Triszmegisztosz. Elsõ fejezetének címe: Poimandrész, A Jó Pásztor.
Az alábbiakban röviden összefoglaltam az ebben található filozófiai gondolatokat, és hasonlóan az Értelem beszéde Hermészhez címû szöveg elemzéséhez (lásd: a 2000. év anyagai közt), itt is hozzátettem az idõfizikai megfejtést, ezúttal zárójelbe tett, piros betûkkel.

Poimandrész a Legfelsõbb Értelem (az intelligencia csúcsa a minden létezõben), aki egy óriási, határtalan kiterjedésû Lény formájában tanította Hermészt álmában. Ennek során Hermész átélte a legfelsõbb látomást, s az általa adott tanításról szól a mû.
Poimandrész a Fény hangja, aki a vizek elõtt létezett már (egy okforrás). A Szó, mely a Fénybõl (fénymagból, jelenpontból) ered, az Isten fia. Az élet pedig a szó és az értelem egyesülése (a forrás és a kiáradása együtt). A szót ugyanakkor lehet Beszédnek is fordítani (ez az információt hordozó hang, a modulált víz).
Az õstípusú alakzat (az õskáosz) megelõzi a dolgok kezdetét és határtalan. Ez egy korlátok nélküli teremtett világnak látszik, ami a megszámlálhatatlan Erõ alkotta Fénybõl jön létre (megnyilvánul). A vizenyõs anyag (valójában a víz) befogadja a Szót (egy másik vizet), s teremtett világgá alakul, miközben az elemek különválnak tõle. A vizenyõs anyagból tiszta tûz tör elõ (tachion) és emelkedik a magasba, majd követi ezt a levegõ (téridõ születése). A levegõ a tûzbõl aláfüggve lebeg (a tachion múltterében, annak primér idõszálán). A föld (a keletkezõ neutronok) és a víz (minden víz típusú hullámtér forrása) mozgásban marad a Szó által (a téridõben), míg a tûz megmarad szilárd helyzetében (mert kint van már a vízbõl).
Az elsõ Értelem két nemû (kétféle, de nem szexuálisan, hanem forgásirányát tekintve): Élet és Fény. Ezek életet adnak a második Értelemnek, a dolgok Alkotójának (Teremtõ, Mindenható), aki tûzbõl és levegõbõl létrehozza a hét irányítót (itt valószínûleg, eltérve a tárgytól a Naprendszer hét látható bolygójára gondol, melyek asztrológiai hatása befolyásolja a földi eseményeket). A hét irányító hatása a Sors (információs kényszertér).
Isten szava felemelkedett a tiszta térségbe és egyesült az Alkotó Értelemmel, s együtt behatárolják az Irányítók pályáját, körkörös erõhatással keringésre késztetve a létrehozott testeket (gravitáció).
Ezután a Természet létrehozza az állatokat indítóok nélkül (növényekrõl érdekes mód nincs szó!), majd az Atya, az elsõ Értelem az Embert, az Õhozzá hasonlatos Lényt (ez nem a fizikai testben élõ homo sapiens, hanem az emberi lélek!). Az Ember így az Atya testvére volt, s engedélyt kapott rá, hogy õ is teremthessen. Ezért elment a Természethez, megszerették egymást és elkeveredtek, ezért lett a (kisbetûs) ember teste halandó, lelke halhatatlan. Kétnemû, mint az Atya, s a Sors szolgájaként születik (testbe). Az Emberben az Élet lélekké, a Fény értelemmé változott.
A halál oka a testi vágy, aki pedig felismerte önmagát, az belép a Jóba (megvilágosodik).
A mennyeknek nyolc régiója, övezete van (ezeket tehát hét fal, határ, Izisz hét fátyla választja el egymástól, ugyanúgy, mint a Zohárban vagy a hinduknál Maya hét fátyla). A nyolcadik térségbe való emelkedéshez mindent le kell vetni, amit a mennyek régiói hatásként ráraktak az emberre. Ekkor az ott lakókhoz hasonlatossá válva hallhatja az ott húzódó Erõket (szférák zenéje), majd mikor rajta a sor, felemelkedik az Atyához, s maga is Erõvé válik, összeolvadva Istennel. Ez a Jó, a beteljesülés, a gnózis.

Felhasznált forrás: Hermész Triszmegisztosz összegyûjtött tanításai. Farkas Lõrincz Imre Könyvkiadó, 1997.