ESSZÉNUS BÉKE EVANGÉLIUM HARMADIK KÖNYVE

SIRALMAK

A mélységekből kiáltok Hozzád, óh, Uram.
Uram, halld meg a hangom!

Óh, Uram, halld meg imámat,
Kiáltásom jusson el Hozzád.
Ne rejtsd el orcádat előlem
Akkor, amikor bajban vagyok,
Fordítsd felém figyelmedet,
Amikor sürgős segítségedért esedezem.
Mert napjaim, úgy fogyatkoznak, mint a füst,
És csontjaim úgy égnek, mint a szív.
Szívem lesújtva, mint a hervadt fű,
Annyira, hogy elfelejtettem kenyeremet megenni.
Sóhajtásom keserűsége miatt
Csontjaim húsomba vájnak.
Olyan vagyok, mint pelikán a pusztaságban,
Olyan vagyok, mint a bagoly a sivatagban.
Figyelek, és mint egy veréb
Egyedül didergek a háztetőn.
Napjaim olyanok, mint az eltűnő árnyék,
És olyan vagyok, mint a kiszáradt fű.
Óh, Istenem, ne végy el engem napjaim közepette:
Az Egek a Te kezeid munkája,
Eltűnnek azok, de Te élsz mindörökké.
Az első lépést megtett
A gonosz ember lelke,
Helyezd őt a gonosz gondolatok poklába.
A második lépést megtette
A gonosz ember lelke,
Helyezd őt a gonosz szavak poklába.
A harmadik lépést megtette
A gonosz ember lelke,
Helyezd őt a gonosz tettek poklába.
A negyedik lépést megtette
A gonosz ember lelke,
Helyezd őt a végtelen sötétségbe.
Tudom, hogy minden dolgokat megtehetsz,
És hogy semmilyen célodnak nem lehet korlátja.
Szemeim most látnak Téged,
Azért gyűlölöm magam,
És bűneimet bánom a porban.
Mert az emberek gonosz fiai,
Bűnt követtek el, önmagukkal szemben,
S az ő gonosz gondolataiknak, gonosz szavaiknak,
És gonosz tetteik pokla
Az a pokol, amit maguk csináltak.
Kínjaim és keserű könnyeim
Ősatyáinkért hullatom,
Akik a Teremtő ellen vétettek,
És kitiltattak
A Nagy Fák Szent Birodalmából.
Azért sírok, és szomorúságomban elrejtem orcámat,
Az Elveszett Kert gyönyörűsége,
És a Madarak dalának eltűnt édessége miatt,
Amik az Életfa ágain énekeltek.
Kegyelmezz nekem, óh, Isten,
És tisztíts meg bűneimtől.
Szívünk örömének vége,
Táncunk gyászba fordult.
A korona lehullott fejünkről:
Jaj nekünk, mert bűnbe estünk!
Ezért szívünk meggyengült,
És mindezekért szemünk elhomályosult.
Te, óh, Mennyei Atya, fönnmaradsz mindörökké,
És trónod is nemzedékről nemzedékre.
Ezért felejtettél el minket örökre,
És hagytál el bennünket oly régen?
Vezess vissza minket Hozzád, óh, Uram,
Hozd vissza a régi, gyönyörű, arany napokat!
Ahol nincs becsület és részvét,
Ott sivatag vadjai fognak hazudni,
És a házak megtelnek szomorú teremtményekkel.
A baglyok laknak majd ott,
És szatírok táncolnak.
És a vadállatok üvöltenek a sivár házakban.
Mossál meg engem, óh, Uram,
És fehérebb leszek a hónál.
Hadd halljam az örömöt és a boldogságot,
Rejtsd el Orcádat bűneim elöl,
És töröld el minden gonoszságomat.
Óh, Uram, adjál nekem tiszta szívet,
És újítsd meg a jó szellemet bennem.
Add vissza a Határtalan Kert boldogságát,
És erősítsél meg a Szent Angyalaiddal.
Hadd űzzek el minden gonosz dolgot,
És az összes tisztátalanságot,
A tűztől, a víztől,
A földtől, a fáktól,
A hűséges emberektől és a hűséges asszonyoktól,
A csillagoktól, a Holdtól, a Naptól,
A Határtalan Fénytől,
És minden jó dolgoktól,
Amit Te alkottál, óh, Mennyei Atya,
Akinek sarja a Szent Törvény.
Babilon folyóinál
Leültünk, bizony sírtunk,
Amikor Sionra emlékeztünk.
Felakasztottuk hárfáinkat a fűzfákra.
Hogyan énekelhetnénk Atyánk dalát
E gonosz Földön,
Ha elfelejtelek téged, óh, Jeruzsálem?
Hadd felejtse el jobb kezem is ügyességét,
Ha elfelejtenélek téged,
Hadd szúrja át nyelvem a szájpadlásomat,
Mert Babilon a szolgaság a világban,
És Sion a szabadság a Közösségben.
Óh, Uram, hozzád kiáltok,
Mert a tűz felfalta a puszták
Legelőit,
És a láng elégette
A mezők összes fáit.
A mezők vadjai is Hozzád kiáltanak:
Mert a folyók is kiszáradtak,
És a tűz felperzselte
A puszták legelőit.
Hadd remegjen a Föld minden lakója:
Mert az Úr napja eljő,
Már közeleg,
A sötétség és a szomorúság napja,
A felhők és sűrű sötétség napja,
Az a nap, amikor a Föld megrázkódik,
ÉS az Egek beleremegnek.
A Nap és a Hold elsötétül,
És a csillagok fénye kifakul.
A mélységekből kiáltok Hozzád, óh, Uram!
Uram, halld meg hangunkat!