A sumerok vallási elképzelései náluknál jóval magasabb rendű, az égből jött természetfeletti lényekről és azok egymáshoz való viszonyáról szóltak. A különféle rendű-rangú isteni lények sokaságával találkozunk az égben, a csillagokban, a tengerben és minden élőlényben, így az emberben is! Ezek a felsőbbrendű lények sokszor gőgösek és nem mindig jóakaratúak, rendszeresen kell nekik áldozatokat bemutatni, hogy a támogatásuk elnyerhető legyen.

zikkurat

A sumer, majd az azt követő sémi népek vallási hangulata, illetve alapállása meglehetősen zord, nyomasztó és komor színezetű, igen nagy hatással volt a környező kultúrákra, népekre. Az írás elterjedésével megjelentek az ősi vallási íratok, amelyek segítségével le tudták jegyezni a mitológiai hiedelmeiket. A kézműipar a templomokat kezdte mind magasabb fokra emelni. Megjelentek a lépcsős piramisok, a vallási szobrok és az istenek képmásai, melyeket tisztelni tudtak.

A Folyóköz vallásának istenei több népből kerültek ki, mivel a Mezopotámiát meghódító akkád-babiloni népe is átvette azokat. Így alakul ki, mintegy közös tőből sarjad a sémi népek hite, a sumer-akkád-babiloni vallás, majd óegyiptomi, és a zsidó-kersztény vallás. Most azonban térjünk vissza egy kicsit!

annunakik

A sumer városok istenei hatalmasok és félelemkeltőek. A sumer papok gondosan ügyelve rendszerbe szedték az istenek neveit, tulajdonságait, hatáskörüket, templomaikat, szent állataikat és számaikat. I.e. 4500 évvel már 1500 istennevet soroltak fel, s ez a szám az idő elteltével meghaladta a kétezret. Végül 3600 istent ismertek el. Egyik részük Igigi, azaz felvilági, míg másik részük Anunnaki, vagyis alvilági.

Az isteni lények nem minden esetben voltak megtestesült istenek, közelebb járunk az igazsághoz, ha úgy képzeljük el őket, mint emberfeletti hatalommal rendelkező lényeket. Minden városnak volt egy istene, akinek személyét az egész város a magáénak érezte. Az ő temploma volt a központ, s a templom „alapjait őrző” főpapja az isten helytartója és a város királya, akit enszinek hívtak. Egy idő után több isten egyszerre töltött be ilyen funkciókat. Így születtek az istencsaládok. A férfi istenek mesterségesen képzett nevű istennőket kaptak. Enlil felesége Ninlil, Enki arája Ninki volt. En jelentése úr, Nin jelentése úrnő.

Az istenség jellegzetes ismertetőjegye a legrégibb időktől a szarv-korona, ami a Közel-Keleten mindenütt elterjedt újkőkori bikakultuszra utal. A bikaszarv az isteni hatalom szimbóluma volt, a mennydörgést a bika bőgéséhez hasonlónak találták, így a vihar és a bikaisten azonos volt számukra. Égi lénynek tartották, mely kapcsolatban van az emberek mindennapi életével.

– A legrégibb szövegek szerint az istenek felelősek a kozmikus rendért, de az embernek követnie kell az istenek törvényeit, ha azt akarja, hogy a világ és a társadalom rendben működjék. A kozmikus rendet állandóan fenyegeti és megzavarja a Nagy Kígyó (a káosz) veszedelme és az emberek bűne. A megzavart (kozmikus) rendet szertartásokkal kell helyreállítani, a templomépítés is ennek része. A szilárd ősdomb, a zikkurat kiemelkedik az őstenger káoszából, köréje szerveződik az emberek városa.

A sumer istenek többnyire kettős természetűek. Korlátozott területen általános hatáskörűek, tehát főistenek, ugyanakkor a társadalmi és a természeti jelenségek csak egy-egy csoportjához kapcsolódnak. Ezért tartották fontosnak a papok lejegyezni a hatásköreiket. Az istenek egymás között is viszálykodtak, harcoltak, versengtek, szerelmet kötöttek, szövetségre léptek, sőt tették ezt olykor emberekkel is. A félisteni emberek, a héroszok és az istenek történeteiről szólnak a sumer mítoszok. Az Enuma elis („Amikor ott fent…”) a világteremtésről szóló eposz az istenek legősibb nemzedékéről, első halálos harcaikról és az ember megteremtéséről szól.

MardukA legősibb teremtésmítosz szerint Enlil, a későbbi változat szerint Marduk vezeti a Rend isteneinek harcát a Káosz istenei ellen. Végül a Rend emberszerű istenei aratnak győzelmet és a bölcs Éa javaslatára a megölt Tiámat sárkány vérét agyaggal összetapasztva megalkotják az embert, hogy szolgálja az isteneket.

A sumer hagyomány szerint a legfontosabb városokat istenek alapították, nevet adtak nekik és kultuszközpontokká tették őket. Később a királyokkal közölték a város tervrajzát, mert minden város ősképe a csillagképekben van. Újév ünnepe az állam évenkénti kultikus újjászületése. Ilyenkor rituálisan mindazt eljátszották, amit a mítoszok elmondtak a kozmosz, az istenek, az ember és a szent rend születéséről, a rend felborulásáról és helyreállításáról.

A nagy vízözönnek kozmikus méretekben ugyanez a rendeltetése: elpusztítja a bűnös világot, és egy jobbat hív helyette életre. – A három főisten, An, Enki, Enlil, az asztrálistenségek hármasságának párhuzama (Nanna, Utu, Inanna/Istár). Mellettük terjedelmes fölsorolások vannak (több mint ezer névvel) különféle istenekről, kikről a nevükön kívül mást nem tudunk.

An (az égbolt) és (En)Ki (a föld) egyesüléséből származott Enlil, aki szétválasztotta szüleit, azóta az égbolt messze fenn van és megközelíthetetlen. Enki ura az igazi Paradicsomnak, Tilmunnak. Egy napon Enki megevett egy éppen megteremtett növényt, anélkül, hogy szokásához híven előbb meghatározta volna annak természetét-rendeltetését. Emiatt megbetegedett, s felesége, Ninkurszag gyógyította meg.

E mítosz leírja a Paradicsomot, ahol nincs szenvedés és betegség, a Paradicsom beteg istenének drámáját és gyógyulását. Figyelemre méltó benne a tanítás, mely szerint a rend nem magától áll helyre, az istenek is hibázhatnak, de a dolgok fejlődési iránya jó. – An fő temploma Urukban volt. Felesége Antum (Inanna) hamarosan kiszorította tisztségét Urukból.

uruk

A sumer-akkád panteonban a legelső hely Enlilé, neve szinte minden isten-névsorban előfordul, városa Nippur. Feleségét, Ninlilt olykor az istenek anyjaként tisztelték. – Az új-sumer korszakban az asztrál(csillag)-istenségek hármassága került előtérbe: Nanna-Szuen (Hold), Utu (Nap) és Inanna (Vénusz, az esthajnalcsillag istennője. Később mint Istar/Astarté a Közel-Keleten központi istenség, a szerelem és a háború istennője lett).

– Inanna/Vénusz személyiségét már a korai sumer időkben részletezve leírták. Mítosza Dumuzi pásztor iránti szerelmével kezdődik, aki ezáltal városkirály lesz. Inanna elhatározza, hogy leszáll az alvilágba, nővérének, Ereskigalnak birodalmába, hogy meghódítsa, de megkötözi nővérének „halálos pillantása”. Enlil szabadítja meg két követe által, akik az „élet ételét” és az „élet italát” adják neki, s ezáltal megmenekül.

Az alvilág hét bírája azonban „csereembert” kért, s Inanna Dumuzit kárhoztatja erre, mert a városba visszatérve úgy találta, hogy a „város egyedüli uraként” még a gondolatát sem küldte utána az alvilágba. Dumuzi nővére azzal enyhíti a büntetést, hogy félévenként fölváltja Dumuzit az alvilágban. Valószínű, már ebben az ősi mítoszban megvannak az Istár-misztériumok gyökerei, a termékenység körforgásának elősegítői.

Ide vezethető vissza a Közel-Keleten később nagyon elterjedt Tammúz-kultusz is (a sumer Dumuzi akkádul Tammúz!), mely az új-kőkori földművelés-misztériumot teszi a világ egységes magyarázatának elvévé (az élet nem más, mint részvétel a keletkezés-elmúlás-újrakeletkezés kozmikus ritmusában) – A sumer-akkád királyok újév ünnepén Tammúzt testesítették meg, s így „közvetlenül” lettek részesei az istenek és az ember kiengesztelődésének. – 2340 után az akkádok leigázták a sumerokat, s a két kultúra összeolvadásából jött létre a babiloni birodalom.

Forrás: König — katolikus lexikon — Kiss Timea —