Miatyánk, ki a mennyekben vagy,
kitől jő élet és halál,
hívó szavunk tehozzád szárnyal.
hisz vigaszra csak ott talál.
Nagyobbak voltunk minden népnél,
és ha meghalunk is, úgy halunk,
hogy az egész föld minden népe
megkönnyezi ravatalunk.
A te neved megszenteltessék
E nép mindig benned bízott
te Székely Isten, félünk téged, bár
sújtva sújt ostorod.
Atyám, bár itt van a halálunk,
büszke lelkünk nem kesereg.
Bár sorsunk meg nem érdemeltük,
megszenteltessék a te neved.
Ó jöjjön el a te országod, add,
hogy még boldogok legyünk.
Add, hogy még egyszer reánk nézzen
a mi szent Hargita hegyünk.
Add, hogy még egyszer legyen boldog
székelyhon minden hű fia!
Add, hogy még felvirradjon egyszer
ez a bús, gyászos éjszaka.
A te akaratod legyen meg,
hogyha már minket elhagytál,
ha fohászunk meg nem hallod,
és a sorsunk egy hős halál.
De engedd meg, hogy kisfiunknak,
kiért a szívünk vérezett,
virradjon Erdély hegyein még egy
dicső székely kikelet!
Ne vígy minket a kísértésbe,
ne higgyük, hogy hiába volt,
hogy annyi szörnyű ütközetben
mindig csak a székely vére folyt.
Ne add, hogy benned is csalódjunk,
ne add, hogy ne higgyünk neked!
Nem lehet az Istenünk,
hogy te cserben hagyjad népedet.
A tiéd lesz a hatalom, a dicsőség,
ki belénk oltád a hitet,
amely belénk, múltunkban bízó
és jövőt szülő reményt ad.
A mi lelkünk nemesebb, büszkébb,
merészebb, mint más népeké?
Vállaljuk, ami lehetetlen,
mert felnézünk a Napra.
Tanuljatok, ti földi népek,
éreznétek csak egyszer
azt, ami most elgyötört lelkünkből
sír szélén is reményt fakaszt!
Éreznétek a szent hitet, mit
minden hű székely szív dobog!
Éreznétek és megértenétek,
hogy a székely csak győzni tud.
Győz, ha nem mi, unokáink,
s mi szépen, csendben meghalunk,
mert tudjuk, egyszer még felharsan
Erdély szent hegyein a dalunk.
Bár mi szívünk szent keservével
egy jégvilágban megfagyunk,
hiszünk most,
és hiszünk mindörökké.
Ámen.
Mi székelyek vagyunk!