Szt. Ferenc az egyik legkülönlegesebb, és legkivételesebb szellem. Továbbá azon kevés katolikus szentek közé tartozik, akiket nem lehet besorolni egyetlen vallás vagy filozófia korlátai közé: Ő az egész világé.
Gautama Buddha herceghez hasonlóan - aki elhagyta apja királyságát, hogy az igazságot keresse az ősi India erdeiben -, Ferenc szintén korán megértette a kapzsiságon és önzésen nyugvó, anyagi világ hiábavalóságát és reménytelenségét. Mindketten felismerték, hogy az emberi szenvedés
tengerében a legfontosabb dolog, ezt a szenvedést gyógyítani. Ebben a
megközelítésben mind a kortalan bölcsesség, mind a modern hasznosság
megtalálható. Ha ég a házad - mondta Buddha -, az első dolog, hogy menekülj onnan. Így tett a fiatal Ferenc is, amikor elhagyta a gazdag szülői házat, meztelenül és üres kézzel, hogy az egyszerűségnek, a szerénységnek, a szegények kincsének szentelje életét, és felejthetetlen szellemi lakomákban részesítse mindazokat, akik találkoznak vele, miközben Itália rögös útjait rótta.
Az ifjú Buddha, és az ifjú Ferenc egyaránt egy cikázó villám két pólusát
képviselték az emberiség sötét égboltján, amelyet reménytelenül behálóz a tudatlanság, az erőszak, és az önpusztító élvezetek utáni vágyódás hínárja. Kimondhatatlan együttérzéssel tekintettek az emberek fiaira, akik tele voltak az anyag kielégíthetetlen sóvárgásaival, miközben elvesztik az egészséget, és a szellem békéjét, a birtoklás múlékony, csábító, de hamis ingoványában. És ahogy az ég ragyogó tisztasággal tárja elénk a földet, ugyanazt tette életük eredendő egyszerűsége és tisztasága, szöges ellentétben az őket körülvevő nyomorúsággal és tudatlansággal. Szívükben mindketten megépítették a szellem igazi birodalmát, és sikeresen egyesítették az élet összes erőit a halál erőivel szemben.
Nem meglepő, hogy napjaink fiatalsága felfedezte e két spirituális óriás

szellemi rokonságát, akikben feltétel nélkül megbízhatnak. Úgy tekintenek a forradalmi szellemre, mint sajátjukéra, és kiábrándultsággal a rideg hatalmon, és az aranyborjú imádatán alapuló dagályos intézményrendszer terméktelen és sztereotipizált céltalanságára. Napjaink fiatalsága számára ők képviselik a reményt, és visszatérést a lélek örök spiritualitásához, a természet egyszerűségéhez, amelyek a menekülés utolsó lehetőségét nyújtják az emberiség önpusztító, önromboló és egyre szélesedő szakadékából.
Szt. Ferenc az óceán Szt. Benedek folyama, Szt. Jeromos folyója, valamint az Esszénus Közösség rejtett forrása számára. Nem azért fontos ő ebben a történetben, amit felfedezett, hanem azért, ami ő maga volt. Ferencnek nem kellett keresni az ősi szent tekercseket; Isten Szava Szívébe vésve.

Ő volt a szellemi reinkarnációja azoknak, akik a tekercseket írták, ő az összes valaha élt esszénus testvér tizenkettedik századi keveréke egy személyben. A Nap, a víz, az öröm, és a béke Angyaláról énekelt kedves madarainak. Soha nem viselt cipőt, hogy talpával mindig érezze a Föld Anyát. A szabad ég alatt aludt, ott, ahol éppen ráesteledett, hogy Mennyei Atyánk drága csillagai ragyogjanak feje fölött, függetlenül attól, hogy hol hajtotta álomra a fejét. Életelve nagyon egyszerű volt: "Jézus nyomdokain járni, az Ő tanításait követvén." És nem volt senki a történelemben, aki ilyen örömteli módon tette volna ezt. Vándorolt Olaszország falvain és városain keresztül, amint esszénus testvérek tették ezer évvel korábban Galileában, gyógyítván a betegeket, tanítván a tudatlant, és megosztván

a szeretet és együttérzés által hozott üzenetét mindazokkal, akik
meghallgatták.

Gyakran időzött Monte Casinoban a bencés szerzetesekkel. Az ottani tisztaság és egyszerűség, a szegénységben, szüzességben és engedelmességben töltött élet inspirálta őt, amikor megfogalmazta követői számára a  Regulát. Amikor ő és remete társai hajnalban fölébredtek, és felemelték karjaikat a Nap, az eső, vagy a szél felé, ugyanazzal az áhítattal tették, ahogy az esszénus testvéreik a Holt Tenger mellett sok-sok évszázaddal azelőtt.

A Naphoz szóló Himnusz és az Esszénus Evangélium lényegében ugyanaz; az életnek a tisztelete, amely az esszénus szellem szerves része, és amely sértetlenül ívelte át az évszázadokat.
Nem járt iskolába, tudását nem az iskolában, és nem a könyvekből szerezte. A Bölcsesség és Szeretet Végtelen Óceánjából merítette azt az óriási spirituális erőt, amely megújította a stagnáló Egyházat. Nála volt a kulcs, hogy ajtót nyisson az örökkévalósághoz.
És kinyitotta azt, széttárt karokkal ölelvén magához minden testvérét és
nővérét, és Isten minden teremtményét. Számára az egész természet Isten ragyogó tükre volt, ahol az ember a legáldottabb mindenek között, a Föld Anya csodálatos erejével végtagjaiban, és a Mennyei Atya fényével homlokán. Szt. Ferenc végtelen hittel, és örömteli határozottsággal teremtette meg a Fény Oázisát a középkor Holt Tengerének pusztaságában. Isten szelíd trubadúrja nemcsak egy újjászületett esszénus, - ő maga volt az Esszénus Béke Evangéliumb et el j es ül és e.

forrás: scribd.com