Tamás, a versengő könyve

 

A titkos szavak, melyeket a Megváltó mondott Judás Tamásnak, melyeket 

 

én, igen én, Mátyás írtam le, miközben sétáltam, és hallgattam, miként 

 

beszélnek egymáshoz.

 

A Megváltó így szólt: „Fivérem, Tamás, amíg lesz időd a világban, 

 

hallgass engem, és én kinyilvánítom neked azokat a dolgokat, melyeken 

 

magadban töprengesz.”

 

„Nos, mivel ikertestvéremnek mondanak és igaz társnak, vizsgáld meg 

 

önmagad és ismerd meg, ki vagy valójában, azt, ahogyan élsz, és azt, 

 

hogyan válsz valakivé. Mivel a fivéremnek hívnak, nem helyes, hogy 

 

tudatlan vagy önmagaddal szemben. És tudom, érted, hiszen már 

 

megértetted, hogy én vagyok az igaz tudás. Így hát amíg a társaságomban 

 

vagy, habár értetlen vagy, már (igazából) eljutottál a megismeréshez, 

 

ezért így hívnak: ’az, aki ismeri önmagát’. Aki pedig nem ismeri 

 

önmagát, nem tud semmit, aki viszont ismeri önmagát egyúttal elért 

 

valamennyit a mindenek mélységének tudásából. Így hát, te, fivérem 

 

Tamás, megláttad ami az ember számára rejtve van, amivel szemben 

 

tudatlanul botorkálnak.”

 

Most Tamás szólt az Úrhoz: „Ezért most arra kérlek, válaszolj a 

 

kérdésemre, mielőtt mennybe mész, és amikor majd hallok tőled a rejtett 

 

dolgokról, azután tudok beszélni róluk. És nyilvánvaló számomra, hogy 

 

az igazságot igen nehéz megmutatni az emberek számára.”

 

A Megváltó így válaszolt, mondván: „Ha azok a dolgok, melyek láthatóak, 

 

elrejtőznek előled, akkor miként hallhatsz azokról a dolgokról, melyek 

 

láthatatlanok? Ha az igaztettek, melyek láthatók a világban, nehezen 

 

jeleníthetők meg számodra, vajon hogyan, miféle módon jeleníthetők meg 

 

azok, melyek elképzelhetetlen magasságokban történnek, és a közel 

 

állnak a tökéletes isteni hatalomhoz (pleroma) és nem láthatóak? És 

 

hogyan nevezhetnek majd téged ’munkálkodónak’? ebből a szempontból 

 

inkább csak gyakornok vagy, és nem kaptad még meg a tökéletesség 

 

magasságát.”

 

Most Tamás válaszolt és ezt mondta a Megváltónak: „Beszélj ezekről a 

 

dolgokról, melyek szavaid szerint nem láthatóak, rejtve vannak 

 

előttünk.”

 

A Megváltó így szólt: „Minden test […] a vadállatokat nemzették […] 

 

nyilvánvalóan hasonló […] ehhez is, azok, akik fent vannak […] dolgok, 

 

melyek láthatók, ám ők láthatók a saját gyökereik révén, és ez az ő 

 

gyümölcsük, mely táplálja őket. Ezek a látható testek azonban kínzó 

 

teremtmények révén maradnak életben, hasonlóak e teremtmények azokhoz, 

 

mint a változások, amiket a testekben létrehoznak. Nos, ezek a 

 

változások megromlanak és megsemmisülnek, és az életnek semmi reménye, 

 

hogy belőlük fakadjon, mivel a test bestiális. Mivel a vadállatok teste 

 

megsemmisül, ezek az alakzatok is megsemmisülnek. Nem származnak tehát 

 

le utódai a vadállatoknak egyesülés által? Ha leszármaznának egyesülés 

 

által, akkor miként különbözhetnének bármiben is a vadállatoktól? Ezért 

 

tehát csecsemők vagytok mindaddig, amíg tökéletessé nem váltok.”

 

És Tamás válaszolt: „Ezért azt mondom neked, Uram, hogy azok, akik a 

 

láthatatlan dolgokról beszélnek, azok számára oly nehézségekbe ütközik 

 

magyarázatot adni, mint ha valaki éjjel kívánja nyíllal eltalálni a 

 

célpontot. Ezért, hogy bizonyosak legyenek a dolgukban, mindenfelé 

 

kilövöldözik nyilaikat – amíg el nem találják a célt -, az azonban nem 

 

látható. Amikor azonban kivilágosodik, és elrejtőzik a sötétség, akkor 

 

fog láthatóvá válni munkájuk eredménye. És te, a mi fényünk, 

 

megvilágosítasz óh, Uram.”

 

Jézus azt mondta: „A fény a fényben létezik.”

 

Tamás szólalt meg, mondván: „Uram,  az ember érdekében ragyogó látható 

 

fény miért kel és miért nyugszik?

 

A Megváltó azt mondta: „Óh, áldott Tamás, természetesen az embereket 

 

beragyogó látható fény – nem azért van, hogy te megmaradj egy 

 

állapotban, hanem azért, hogy előre juss -, és akármikor csak a 

 

kiválasztottak megtagadják a bestialitást, akkor a fény felemeli őket 

 

lényegük által, és örömmel fogadják lényegüket, mert jó szolgaként 

 

viselkedtek.”

 

Ezután a Megváltó folytatta és azt mondta: „Óh, a fény kikutathatatlan 

 

szeretete! Óh, keserűsége a fénynek, mely jelzőtűz a férfiak testében, 

 

és az ő kedvesükében, fellobbantva őket nappal és éjjel, és égeti a 

 

férfiak tagjait és részegíti tudatukat és lelküket, teljesen megzavarva 

 

őket […] férfiakban és nőkben […] éjjel és mozgatva őket […] titokban 

 

és láthatóan. A férfiak mozgásáért […] a nőkön és a nők a férfiakon. 

 

Ezért ezt mondják: ’Mindenki, aki az igazságot keresi az igaz 

 

bölcsességből, szárnyakat készít önmaga számára, hogy repülhessen, 

 

megszabadulhasson a bujaságtól, mely elfonnyasztja a férfiak 

 

szellemét.’ És szárnyakat készít ő magának, hogy minden láthatatlan 

 

lelket elrepítsen.”

 

És Tamás válaszolt, mondván: „Uram, pontosan ez az, amiről kérdeztelek, 

 

mióta megértettem, hogy te vagy az, aki fontos nekünk; ahogy mondtad.”

 

A Megváltó ismét válaszolt, mondván: „Ezért fontos számunkra, hogy 

 

beszéljünk veled, hiszen a tantétel tökéletes. Nos, ha vágyakozol a 

 

tökéletességre, akkor meg kell vizsgálnod ezeket a dolgokat, ha nem, a 

 

te neved ’tudatlan’, mivel lehetetlenség, hogy egy intelligens ember 

 

együtt lakjon egy őrülttel, mivel az intelligens ember tökéletes minden 

 

bölcsességben. Az őrült számára azonban a jó és a rossz azonos – 

 

valójában a bölcs ember az igaz tudásból táplálkozik és (Zsoltárok 1:3) 

 

’olyan lesz mint a fa, növekszik a kanyargó patak révén’ – látja, hogy 

 

némelyek, akiknek habár szárnyuk van, a látható dolgokkal vannak 

 

elfoglalva, dolgokkal, melyek messze vannak az igazságtól. Mivel ez 

 

vezeti őket, a tűz, az igazság illúzióját adja nekik, és rájuk ragyog, 

 

romlandó szépséggel, és ez bebörtönzi őket sötét édességbe és 

 

megragadja őket illatos elégedettséggel. És elvakítja őket a 

 

kielégíthetetlen kéjvágy és megégeti a lelküket és olyanokká válnak, 

 

mintha cölöpöt vertek volna a szívükbe, amit soha nem képesek 

 

eltávolítani. És mint egy falat a szájban, saját vágyaik szerint vezeti 

 

őket. És ez lebéklyózza őket a láncaival és megköti őket az indáival, a 

 

látható dolgok buja keserűségének kötelékével mely romlást hoz és 

 

változás és eltérülést. Lökésszerűen. Mindig is a mélység vonzza őket; 

 

mivelhogy halottak, hasonulnak a romolhatatlan birodalom összes 

 

vadállatához.”

 

Tamás válaszolt és azt mondta: „Ez nyilvánvaló és meg lett mondva, 

 

’Sokan vannak […] azok, akik nem ismerik […] a lelket’”.

 

És a Megváltó felelt, mondván: „Boldog a bölcs ember, aki kutatja az 

 

igazságot, és amikor megtalálja, megpihen vele örökké és nem fél 

 

azoktól, akik össze akarják őt zavarni.”

 

Tamás válaszolt és azt mondta: „Előnyös ez számunkra, Uram, magunkban 

 

megpihenni?”

 

 A Megváltó azt mondta: „Igen, ez hasznos. És jót tesz nektek, az ember 

 

számára látható dolgok ugyanis szertefoszlanak – mivel a testük 

 

hordozója szertefoszlik, és amíg nem tűnik el teljesen, addig a látható 

 

dolgok közé tartozik, azon dolgok közé, melyek láthatók. És akkor a 

 

tűz, melyet látnak, fájdalmat okoz számukra, a szerelem révén, a hűség 

 

miatt, amit korábban birtokoltak. Aztán újra összegyűjtik őket a 

 

látható dolgok között. továbbá, akik birtokolják a nem látható dolgok 

 

látásának képességét, az első szerelem nélkül, elpusztulnak ehhez az 

 

élethez tartozván, és a perzselő tűzben. Csak egy kicsit tovább, s 

 

mivel ami látható az szertefoszlik, azután az alaktalan árnyék 

 

kiterjed, és a sírok mélyén örökké laknak ők, a test feletti 

 

fájdalomban és a lélek romlottságában.”

 

Tamás válaszolt, ezt mondván: „Mit kell mondanunk ezeknek a szemébe? 

 

Mit mondjunk a vak embernek? Milyen alapvető dolgokat hangsúlyozzunk 

 

ezeknek a nyomorúságos halandóknak, akik azt mondják: ’Jót cselekedni 

 

jöttünk és nem átkot’, és azt állítják: ’Ha nem a hús által nemződtünk 

 

volna, akkor nem ismernénk a bűnt?’”

 

A Megváltó így szólt: „Igaza van azoknak, akik nem úgy tekintenek 

 

rájuk, mint emberekre, hanem mint vadállatokra, mivel csak a vadállatok 

 

pusztítják el egyik a másikat, az ember is ebből a fajtából elpusztítja 

 

egyik a másikat. Ellenkezőleg, meg vannak fosztva a királyságtól, mivel 

 

a tűz édességét szeretik, a halál szolgái és a korrupciós 

 

tevékenységekért vannak oda. Kitöltik atyjuk bujaságát. Le lesznek 

 

vetve a mélységekbe és a gonosz természetük miatt kínzási tortúrákon 

 

mennek át. Meg lesznek korbácsolva, ami visszavonulásra készteti őket, 

 

olyan helyre, amit nem ismernek, elveszítik végtagjaikat, nem éppen 

 

kellemes módon, hanem kétségbeesések közepette. Aztán újra egyesülnek 

 

[…] őrültség és elmezavar […].  Követik elmezavarukat anélkül, hogy 

 

tisztában lennének őrült állapotuknak, azt gondolván, hogy ők bölcsek. 

 

Ők […] a testük […]. Tudatukat saját önzésük irányítja, gondolataikat 

 

elfoglalják a gaztetteik. A tűz lesz az, ami megégeti őket.”

 

És Tamás válaszolt és azt mondta: „Uram, mit vetsz le rájuk, mit 

 

tegyenek? Mivel én vagyok a legnyugtalanabb miattuk, sokan vannak, akik 

 

harcolnak ellenük.”

 

A Megváltó válaszolt és azt mondta: „Mi a te álláspontod?”

 

Júdás – akit Tamásnak hívott -, mondta: „Te vagy az Uram, akihez illik 

 

a beszéd, és én, akihez a hallgatás.”

 

A megváltó így válaszolt: „Figyelj arra, amit mondani fogok neked és 

 

higgy az igazságban. A vetés és a magvetők elpusztulnak a tűzben – 

 

tűzben és vízben – és elrejtetnek a sötétség sírjaiban. És aztán hosszú 

 

idő múlva előjönnek majd a gonosz fák gyümölcsivel, megbüntetve, 

 

elpusztítva a vadállatok szájában, és az emberek, az esők és szelek és 

 

levegő és a fény mely fent ragyog – felbujtásával.

 

Tamás így válaszolt: „Természetesen meggyőztél bennünket Uram. 

 

Megértettük szívünkben, és nyilvánvaló, hogy mindez így van, a szavaid 

 

pedig megfelelőek. A szavak azonban, melyeket mondtál nekünk, 

 

nevetségesek és megvetendőek a világ számára, mert tévedésben élnek. 

 

Hogyan prédikáljunk hát nekik, ha egyszer nem becsülnek meg mindet a 

 

világban?”

 

A Megváltó válaszolt, ezt mondván: „Bizony mondom neked, mindaz, aki 

 

meghallgatja szavad és gúnyolódó vigyorra húzza  arcát és önelégült 

 

mosolyt ölt magára ezen dolgok hallatán, bizony mondom neked, átadatik 

 

az irányítónak, aki királyságának minden hatalmasságát irányítja és 

 

odafordul hozzá és kiveti őt a mennyből le a mélységekbe, és bebörtönzi 

 

őt egy kis sötét helyre. Továbbá, nem térhet ki, el sem mozdulhat  

 

Tartarosz mélységéből, Hádesz rendíthetetlen keserűségéből […] nekik 

 

ehhez […] nem fogják elfelejteni […] követnek téged. Átadják majd […] 

 

Tartarouchos angyalának […] tűz üldözi őket […] tüzes ostor, mely 

 

sziporkákat szór mindazok arcába, akik üldözöttek. Ha nyugatra menekül, 

 

tüzet talál. Ha délre fordul, ott is ugyanazt találja. Ha északra 

 

fordul, a tűz miatti emésztő félelemmel ismét találkozik. Nem talál 

 

utat keletre sem, hogy arra meneküljön és megmeneküljön, nem találhatja 

 

meg egyetlen nap sem, amíg a testében van, így hát csak az ítélet 

 

napján találhatja meg.”

 

Aztán a Megváltó folytatta, mondván: „Jaj nektek, istentelenek, nincs 

 

reménység számotokra, senki sem tudja, mi fog történni!”

 

„Jaj nektek, akik a testben reménykedtek, abban a börtönben, amely 

 

elpusztul! Meddig lesztek még hanyagok? És meddig gondoljátok még azt, 

 

hogy a megsemmisíthetetlen megsemmisül? A ti reményetek a világ felett 

 

áll, és a ti Istenetek az élet! Megrontottátok a lelketeket!”

 

„Jaj nektek, akik a tűzben vagytok, mely éget titeket, mivel 

 

kielégíthetetlen!”

 

„Jaj nektek, a fejetekben forgó kerekek miatt!”

 

„Jaj nektek, akiket magával ragadott a benne élő tűz, mivel az 

 

elpusztítja a testét teljesen, és titokban kiolvasztja lelketeket, és 

 

felkészít benneteket társaságára!”

 

„Jaj nektek, fogságban lévők, mivel be vagytok zárva a barlangokba! 

 

Nevettek! Örült nevetéssel örvendeztek! Nem fogjátok fel sem 

 

kárhozatotokat, nem gondolkoztok el saját helyzeteteken sem, és azt sem 

 

értitek, hogy a sötétség és a halál világában éltek! Ellenkezőleg, 

 

megrészegít benneteket a tűz és tele vagytok keserűséggel. Tudatotok 

 

megháborodott a bennetek égő tűz miatt, és édesnek találjátok a mérget 

 

és az ellenségeitek elsöprését! És a sötétség felemelkedik rátok, mint 

 

a fény, felforgatjátok a szabadságotokat szolgasággá! Megsötétítettétek 

 

szíveteket és lemondtatok gondolataitokról ostobaságokra és 

 

kitöltöttétek gondolataitokat a bennetek lévő tűz füstjére! És a 

 

fényetek elrejtettétek a […] felhőjébe és a magatokon viselt ruhát, ti 

 

[…]. És elhitették veletek, hogy a remény nem is létezik. És kinek 

 

hisztek? Nem tudjátok, hogy mindannyian azok között laktok, akik […] 

 

ti, és habár ti […] megkereszteltétek lelketeket a sötétség lelkeivel! 

 

A saját rigolyáitokat követitek!

 

„Jaj nektek, akik hibáitokban éltek, elővigyázatlanul azt hívén, hogy a 

 

Nap mely ítélkezik és mindenkire leküldi fényét, minden dolgot átölel, 

 

azért, hogy szolgává tegye az ellenfeleket. Nem veszitek észre a 

 

Holdat, miként süt le éjjel és nappal, leragyogva a mészárosaitok 

 

testére!”

 

„Jaj nektek, akik szeretitek az intim viszonyt nőkkel és szennyezett 

 

testi kapcsolatot alakítotok ki velük! Jaj nektek, akiket magával 

 

ragadott a test ereje, mert miatta fogtok kínlódni! Jaj nektek, akik a 

 

gonosz démonok hatalmába kerültetek! Jaj nektek, akik elcsábítják 

 

tagjaikat tűz által! Ki az aki közületek frissítő harmatot tud hozni a 

 

tűz kioltására és testetek megégésének megakadályozására? Ki az aki 

 

közületek rá tudná venni a Napot, hogy rá süssön és eloszlassa a 

 

bennetek lakó sötétséget és elrejtse a sötétséget és a szennyezett 

 

vizet?”

 

„A Nap és a Hold kellemes illatot fog kibocsátani számotokra, miként a 

 

levegő is és a szellem és a föld és a víz. Ha a Nap nem sütne ezekre a 

 

testekre, kifakulnának és elpusztulnának, miként a gyom vagy a fű. Ha a 

 

Nap süt rájuk, túlsúlyba kerülnek és megfojtják a szőlőtőkét; ám ha a 

 

szőlőtőkék kerülnek túlsúlyba és árnyékot vetnek a gyomokra és 

 

mindenféle egyéb bokorra, mindenfelé, ahol csak nőnek, és elterjednek 

 

és virágzásnak indulnak, egymaguk öröklik a földet, melyen növekszenek, 

 

és mindenhova, ahová csak árnyékot vetnek, uralni fogják azt. És amikor 

 

felnövekednek, az egész földet uralni fogják, és bőkezűek lesznek 

 

mesterükhöz, és még inkább elégedettséggel tölti el, mivel sokat 

 

szenvedett volna azért nagy fájdalmakkal, hogy a gyomokat gyökerestől 

 

tépje ki. A szőlőtőkék azonban maguk is eltávolították őket, és 

 

elfojtották őket, a gyomok pedig kipusztultak és olyanná váltak, mint a 

 

talaj.”

 

Aztán Jézus folytatta, és ezt mondta nekik: „Jaj nektek, mert nem 

 

kaptátok meg a tantételt, és azok, akik […] prédikálásban fognak 

 

munkálkodni […]. És belerohantok […] a mélységbe küldi őket […] naponta 

 

megölitek őket, azért mert feltámadhatnak a halálból.

 

„Áldottak vagytok ti, akik előzetes tudással rendelkeztek az 

 

akadályokról és akik megfutamodtok az idegen dolgoktól.”

 

„Áldottak vagytok ti, akiket becsmérelnek és nem becsülnek meg a 

 

szeretetért, amit az Uruk tanúsít irántuk.”

 

„Áldottak vagytok ti, akik sírtok és elnyomnak benneteket azok, akiknek 

 

nincs reményük, mert meg fogtok szabadulni minden kötöttségtől.”

 

„Figyeljetek és imádkozzatok, hogy ne ragadjatok bele a húsba, hanem 

 

inkább szabaduljatok ki e keserű élet megkötöttségeiből. És amikor 

 

imádkoztok, nyugalmat találtok, mivel magatok mögött hagyjátok a 

 

szenvedést és a megaláztatást. Amikor megszabadultok a szenvedéstől és 

 

a test vágyaitól, nyugalmat kaptok a Jóságostól, és a királlyal fogtok 

 

uralkodni, csatlakoztok hozzá és ő veletek lesz, most és mindörökkön 

 

örökké, Amen.”

 

 

 

Fordította: Aranyi László