A tisztánlátók voltaképpen finomabb anyagú testeket látnak. A természeti lények tehát nem olyan durvaanyagú testet „viselnek”, mint amilyet mi viselünk földi életünk során, hanem egy „túlvilági” jellegű testet. Ezért képesek (éppúgy, mint például a rádióhullámok) úgy áthatolni a falakon és más, az útjukba kerülõ anyagi akadályokon, mintha azok nem is léteznének.

	Eleanor Fortescue Brickdale: The introduction

Ezek a feltételek az ember vérében ill. a vér kisugárzásában rejlenek. Alig ismert tény, hogy a szellem és a test összekapcsolódása nem működik minden további nélkül. A szellem és az õt körülvevõ finomabb burkok túlságosan érterizáltak ahhoz, hogy a sokkal sűrűbb fizikai testtel össze tudjanak kapcsolódni. Egy hidat alkotó átmeneti elemre, a vérre van szükség. Hogy egészen pontosak legyünk: nem közvetlenül a vérrõl van szó – mivel az szintén anyagi jellegű –, hanem annak különleges kisugárzásáról. Ahogy mindennek, úgy emberi vérünknek is van kisugárzása. Ez azt jelenti, hogy a vér a szemünk számára láthatatlan sugarakat bocsát ki, melyek tulajdonságai a vér összetételétõl függnek. Ezek a sugárzások azokkal a sugárzásokkal kapcsolódnak össze, melyeket a finomabb burkok által körülvett szellem bocsát ki, majd ezek a sugarak közösen alkotják a szükséges kapcsolatot a szellem és a test között. A szellem és a test így egy sugárzási hídon keresztül kapcsolódik egymásba. Ez a híd a szellemet általában a fizikai test teljes funkcionalitásával összekapcsolja, tehát a földi test szemével is. Néha azonban elõfordul, hogy az e sugárzási hídban keletkezõ változások által a külsõ észlelések olyannyira a háttérbe szorulnak, hogy a szellem idõnként nem a földi test szemével áll kapcsolatban, hanem egy finomabb test szemével. Így alakul ki a tisztánlátók azon képessége, hogy valami olyat lássanak, ami mások számára láthatatlan marad. Könnyen érthetõ, hogy a természeti lények látását lehetõvé tevõ vérkisugárzás azon emberek esetében különösen könnyen kialakulhat, akik maguk is nagyon közel állnak a természethez. Egy ilyen kedvezõ sugárzási híd gyakran kisgyermekeknél is megvan. Amikor azonban a szülõk „kis emberkékrõl” vagy hasonlóról hallanak, akkor legtöbbször azt gondolják, hogy gyermekeik a mesék hatására csak kitalálják ezeket a lényeket, hogy a képzeletükben játszhassanak velük. Ám ha az ember pontosan meg tudná figyelni, olykor felismerhetõ lenne, amikor egy gyermek valóban lát valamit – például, amikor az hirtelen félbeszakít egy olyan játékot, amelyben nagyon elmélyült, és azután meglepetten reagál; vagy amikor mélyen csalódott, mert a „kis emberke” – ezek a gyerekek nem a mesekönyvben szereplõ „törpékrõl” beszélnek! – éppen elmegy. A gyerekek legtöbbször ténylegesen is látnak törpéket. Az összes természeti lény közül ezek a lényszerűek a legsűrűbbek. Õk foglalkoznak mindazzal, ami a talajhoz, a földhöz vagy a kövekhez, kõzetekhez kapcsolódik, és ezért õket lehet a legkönnyebben meglátni. A természeti lények látásához szükséges vérkisugárzás hirtelen is kialakulhat olyan vészhelyzetekben, melyeket erõs fizikai kimerültség és/vagy lelki megrázkódtatás idéz elõ. Az ismert pilóta, Charles Lindbergh, aki történelmet írt azzal, hogy 1927-ben elsõként repülte át egyedül az Atlanti Óceánt, például arról mesélt, hogy a hidegtõl és a kedvezõtlen idõjárási viszonyoktól kimerülve hogyan küzdött kétségbeesetten az alváshiány ellen, és hogy a természeti lényeknek köszönhetõen hogyan sikerült gépét mégis célba juttatnia. Hasonló beszámolókat más pilótáktól vagy extrém helyzetben lévõ emberektõl is lehet hallani, mint például betemetett bányászoktól. Az ilyen élményeket általában hallucinációként értelmezik, amit a kimerültség vagy a félelem vált ki. Az orvostudomány ezzel a fogalommal definiálja azoknak a dolgoknak vagy lényeknek a látását, melyek ténylegesen nincsenek jelen. Hallucináció akkor léphet fel, amikor az agyat és az idegrendszert erõs megrázkódtatás éri, például láz vagy drogok használata esetén. Egy ilyen rendkívüli állapot színes foltok ill. formák megjelenését idézi elõ az ember látómezejében. A tudományos vélemény szerint az érintett személy ezeket a foltokat látja téves módon tárgyaknak vagy lényeknek. A mi esetünkben azonban más összefüggésekbõl kell kiindulnunk, melyek túlmutatnak az orvostudományi szemléletmódon: A kimerültség és az erõs érzelmek a vér kisugárzásának megváltozásához is vezettek – s ezáltal megadatott annak a lehetõsége, hogy valami olyat lássanak, ami a Teremtés egy földöntúli szintjén valóban létezik. Az ilyen eseményeket, melyek egyébként mindig valamilyen jelentéssel bírnak, nem lehet egyszerűen hallucinációként kezelni, hanem azoknak a különleges körülményeknek az eredményei, melyek megváltoztatták a vér kisugárzását.