A görög szöveg kifejezése  csaknem lefordíthatatlan: ,,hagnótesz''. Valami ,,kápráztatót'' jelöl, szívet megborzongató hatalmat. Ennek megvalósítása a keresztény kötelesség. A Szentírás azokat a valóságokat nevezi ,,hagnoi''-nak, amelyek közvetlen érintkezésben állnak az abszolútummal. Isten közvetlenül hat általuk, mint pl. a szentségekben. Bevilágítóak, megindítóak, megragadóak. A megmutatás, a nyílt megvallás, az igazi jelenlét alkalmai. A világosság valósul meg bennük.

Az izzó egyenességnek ezt a tulajdonságát világosan mutatja a Szentírásban István diakónus alakja, ez a nagy szellemi erőt képviselő ember.  A szöveg így szól: ,,Mindnyájan, akik a tanácsban ültek, rátekintettek és látták, hogy olyan az arca, mint az angyalé''. Erre fékevesztett gyűlölet tombolása tör ki ez ellen az Isten világosságától eltöltött ember ellen. Mindenki egyetért ebben a gyűlöletben. Kővel dobálják, míg ki nem alszik arcán ez az elviselhetetlen fényesség. Mély benyomást keltő jelenet. Mutatja, hogyan hat az emberekre Istennek ez a világossága, az egyenesség: Itt áll egy ember, akit eltöltött az isteninek kápráztató fénye; a többiek megborzonganak tőle; lényét valami egészen más, felfoghatatlan, megrázó elem határozza meg; olyan erőkkel van tele, amelyek a többieknek idegenek. Ez a megrázó erő Istennek való odaadásából származik. A világító jelleg létének mozzanatává vált: belülről világít. Az egzisztencia erőteljes feláldozása megy itt végbe, lélektanilag már nem magyarázható módon. Kigyúlt egy láng. Ez az ember darabról-darabra dobálja bele életét a lángba. De önmagának feláldozásában minden benne van: az egész keresztény egzisztencia, az egész emberi élet. Ez az ember egyenesen áll. Egyenes, vagyis őszinte. Tudja: itt, az áldozatban várja a beteljesedés; a világító, égő, egyenességével az abszolút szentségről tanúskodó lét. És ilyenre vagyunk hivatva mindannyian - ,,komoly esetben'', de a mindennapokban is.

Boros Lajos

szepi.hu/irodalom/vallas/boros/embe