A Manu szerint, Hiranyagarbha: Brahmá, az első hím, akit az észrevehetetlen (undiscernible), Oknélküli OK formált „Arany Tojásban, mely ragyog, mint a Nap.” Így mondja a Hindu Classical Dictionary. „Hiranyagarbha” jelenti az arany, vagyis inkább a „Ragyogó Anyaméh”-et vagy Tojást. Jelentése rosszul illik össze a „hím” jelzővel. Bizonyos, hogy a mondat ezoterikus értelme eléggé világos. A Rig Védá-ban mondják: „Az (That), minden lény­nek Ura . . . az istenek és az ember egyetlen éltető princípiuma”; kezdetben az Arany Méhben, Hiranyagarbha-ban keletkezett. - Hir­anyagarbha a Világ Tojás, vagyis Világegyetemünknek gömbje. Ez a Lény minden bizonnyal kétnemű. Bizonyítja ezt a jelképes történet Brahmá-ról, aki kettéválik, és egyik felében (a nőnemű Vách-ban) újra teremti önmagát, mint Virádzs.
     „Az Egy a Tojásból, a Hat és az Öt” adják az 1065 számot, az elsőszülöttnek értékét (később a hím, és nő Brahmâ-Prádzsápati), aki a 7 és a 14, illetve a 21 számnak felel meg. A Pradzsápati-k, úgy mint a Sephiroth-ok csak heten vannak, beleértve a hármasságnak (triad) összetett (synthetic) Sephira-ját, amelytől erednek. Így Hiranyagarbha-tól vagy Pradzsápati-tól, a három-egytől (triune) (az ős védai Trimurti: Agni, Vaju és Surya) árad ki a többi hét vagy ismét tíz, ha elválasztjuk az első hármat, mely egyben és mint egy, a háromban létezik; valamennyi ezenfelül benne foglal­tatik abban az egy „legfelsőbb” Parama-ban,* melyet Guhya-nak, vagyis „titok”-nak és Sarvátma-nak, a „Felső Lélek”-nek nevez­nek. „A Létezés (being) hét Ura úgy fekszik elrejtve Sarvátma-ban, mint a gondolatok az egy agyvelőben.” Ez áll a Sephiroth-okra is. Vagy heten vannak, ha a felső Háromságnál kezdjük, Kether-rel az élükön, vagy tizen - exoterikusan. A Mahábhârata-ban a Pradzsá­pati-k száma 21, vagyis tíz, hat és öt (1065), háromszor hét.1
      (b) „A Három, az Egy, a Négy, az Egy, az Öt, (összegükben ­kétszer hét) a 31415-öt képviselik, - a különböző rendű és a benső vagy körülvont világba tartozó Dhyan-Chohan-ok számbeli hierarchiáját.2 Ha ezt a számot az „Át ne Lépj” (lásd V. Stanzát) nagy kör kerületére helyezik3 - a Dhyanipasa-nak, „az Angyalok kötelének” nevezett kör kerületére, (ez a „kötél” elválasztja a jelenségek Kozmoszát a noumenonok Kozmoszától, amely nem esik jelenlegi öntudatunk érzékelési körébe) - s nem nagyob­bítjuk számcserével4 és kiterjesztéssel, akkor ez a szám anagram­matikusan és kabbalisztikusan mindig csak 31415, mivel ez a kör­nek és a misztikus Szvasztiká-nak száma, újra csak a kétszer hét. Mert akármerről számítják is a két számcsoportot, ha külön-­külön összeadják egyik számot a másik után, vagy pedig össze-vissza, jobbról vagy balról, mindig csak tizennégy az ered­mény. A matematikában ez a jól ismert képlet, vagyis hogy a kör átmérője úgy aránylik a kör kerületéhez, mint 1 a 3,1415, azaz a ? (pi) értéke, ahogy ezt a hányadost nevezik, - ennek kifejezé­sére matematikai képletekben mindig a ? jelképet használják.* Ez a számsor kell, hogy ugyanazt jelentse, mert az 1 : 314.159-t, valamint pontosabban az 1 : 31,415,927-t, úgy dolgozzák ki a titkos számításokban, hogy kifejezzék az „első szülött”-nek különféle ciklusait és korszakait, vagyis 311,040,000,000,000-t törtszámokkal, és a 13,415 számot is adják olyan művelet útján, mely jelenleg nem tartozik reánk. Hivatkozhatnánk arra, hogy Ralston Skinner, a The Source of Measures (a Mértékek Forrása) szerzője, az Alhim héber szót ugyanazokban a számértékekben - 13,154-nek olvassa (ugyanis elhagyja a zérókat és permutációt alkalmaz): mivel ? (a) annyi, mint 1; ? (l), mint 3 (vagy 30); ? (h), mint 5; ? (i), mint 1, a 10 helyett; és ? (m) annyi, mint 4 (40) és anagramma­tikusan - 31,415, amint ő magyarázza.
      A metafizikai világban nincsen száma annak a körnek, mely­nek a középen egy Pont van és Anupádaka-nak (szülő és szám nélkülinek) nevezik, mert nem szerepelhet semmiféle számításban. A megnyilvánult világban ellenben a Világ-Tojás vagy Kör körül van írva azokon a csoportokon belül, amelyeket Vonalnak, Három­szögnek, két egyenlőszárú háromszögből alakult Ötszögnek (pentacle), a második Vonalnak és a Kockának** (vagyis 13514-nek) nevez­nek. És amikor a Pont Vonalat szül, s így átmérővé vált, mely a kétnemű Logoszt ábrázolja, akkor a számok 31415-té válnak, vagyis háromszöggé, vonallá, kockává, a második vonallá és ötszöggé (pentacle). „Mikor a Fiú elválik az Anyától, akkor az Atyává lesz”, mert az átmérő a Természetet vagy a nő­nemű elvet ábrázolja. Ezért mondják: „A létezés (being) világában az egy Pont megtermékenyíti a Vonalat - a Kozmosz Szűz Méhét (a tojás alakú zérót) - és a szeplőtlen Anya megszüli azt a formát, amely az összes formákat magába egyesíti (combines)”. Pradzsápati-t hívják az első nemző hímnek és „Anyja férjének”.1 Ez alapgondolata valamennyi későbbi, szeplőtlen anyáktól született isten-fiaknak.
      Nagyon megerősíti ezt az a jellemző tény, hogy Anna (Szűz Mária anyjának neve), akiről most azt állítják a római katolikus egyházban, hogy szeplőtlen módon szülte leányát („Mária bűn nélkül fogantatott”), a kaldeai Ana-tól, az Égtől, vagy Asztrális fénytől, Anima Mundi-tól származik. Innen van, hogy Anaita-t, Devi-durga-t, Siva feleségét szintén Annapúrna-nak és Kanya-nak, a Szűznek nevezik. „Uma-Kanyá” az ő ezoterikus neve, és jelenti „a Fény Szűzét”, az Asztrális fényt sokszoros megnyilvánulá­sainak egyikében.
      (c) A Dévá-k, Pitri-k, Rishi-k; a Sura-k és Asura-k; a Daitya-k és Aditya-k; a Danava-k és Gandharva-k stb.: vala­mennyinek megvan a rokonértelmű megnevezése mind a Titkos Tanításunkban, mind a Kabbala-ban és az Angyalokról szóló héber tanításban is. Hasztalan azonban régi nevüket megadnunk, mert ez csak zavart okozna. Sokat közülük még ma is találhatunk az isteni és égi hatalmak keresztény hierarchiájában. Mindazok a Trónok és Uradalmak, Erők és Fejedelemségek, Kerubok, Szeráfok és démonok, az Égi Világ különféle lakói, régi ősképeknek modern másai. Maga a szimbolizmus, mely nevükben rejlik, ha ezeket görögbe és latinba ültetjük át, és rendezzük, elegendő arra, hogy ezt kimutassa. Ezt később különféle esetekben be fogjuk bizo­nyítani.
      A „Szent Állatokat” a Bibliában épp úgy megtaláljuk, mint a Kabbala-ban és meg van az értelmük (még pedig igen mélységes) az Élet kezdetének történetében. A Sepher Jezirah-ban az áll, hogy „Isten belevéste a Szent Négybe dicsőségének Trónját, az Óphanm-et* (a Kerekeket vagy a Világgömböket), a Seraphim-et, a Szent Állatokat és** a szolgáló angyalokat, és ebből a háromból (a Levegő, a Víz és a Tűz- vagy Éterből) alkotta a hajlékát”. Ekként készült a világ „három Seraphim2 - Sépher, Saphár és Sipper által”, vagyis „a Szám, Számok és Megszámlált” által.3 A csillagászati kulcs szerint ezek a „Szent Állatok” az Állatöv jelei.

      4. EZ VOLT A HANG SEREGE - A HÉT ISTENI ANYJA. A HÉT SZIKRÁI ALÁRENDELTEK ÉS SZOLGÁI A HÉT ELSEJÉNEK, MÁSODIKÁNAK, HARMADIKÁNAK, NEGYEDIKÉNEK, ÖTÖDIKÉNEK, HATODIKÁNAK ÉS HETEDIKÉNEK (a). EZEKET („szikrákat”) HÍVJÁK KÖRÖKNEK, HÁROM­SZÖGEKNEK, KOCKÁKNAK, VONALAKNAK ÉS ALAKÍTÓKNAK; MERT ÍGY ÁLL AZ ÖRÖK NIDÂNA - AZ OI-HA-HOU (az Oeaohoo per­mutációja) (b).1

     (a) Ez a Sloka újra a Dhyan Chohan-ok Hierarchiáit elemzi röviden. Indiában Dévá-knak (isteneknek) vagy a Természet tudatos, értelmes erőinek nevezik őket. Ennek a Hierarchiának felelnek meg a jelenlegi fajok, amelyekre az emberiség osztható. Mert az emberiség, mint egész, valóságban ennek a Hierarchiának meg­testesített (materialized), noha még mostanáig tökéletlen kifejezése. A „Hang Serege” kifejezés szorosan összefügg a Hangnak és Beszédnek rejtélyével, ezek pedig okozata és következménye az oknak - az Isteni Gondolatnak. Amint ezt P. Christian a „l'Histoire de la Magie” és „l'Homme Rouge des Tuileries” tudós írója szépen kifejezte: „minden egyénnek kimondott szava, de még a neve is nagymértékben meghatározza jövendő sorsát.” Miért? Mert:
     „Amikor Lelkünk (elménk) gondolatot teremt vagy felidéz, akkor a jel, amely ezt a gondolatot ábrázolja, önmagától bevésődik az asztrális fluidumba. Ez felfogja és – hogy úgy mondjam – visszatükrözi a létező (being) minden megnyilvánulását.”
     „A jel kifejezi a dolgot: a dolog a jelnek (rejtett vagy okkult) ható ereje (virtue).”
      „Amikor egy szót kiejtünk, akkor felidézünk egy gondolatot és meg­jelentetjük; az emberi beszéd magnetikus erejével kezdődik minden meg­nyilatkozás az Okkult Világban. Egy Név kiejtésével nemcsak Lényt határo­zunk meg, hanem azt a Szó (Ige) kibocsátásával egy vagy több Okkult erő hatása alá helyezzük, ennek a hatásnak kiszolgáltatjuk. Minden dolog számunkra az, amivé a Szó teszi, mikor a dolgot megnevezzük. Minden ember Szava (Igéje) vagy beszéde, anélkül hogy erről tudna, ÁLDÁS vagy ÁTOK. Ezért gyakran végzetes reánk, hogy a GONDOLAT sajátosságait és tulaj­donságait, valamint az ANYAG tulajdonságait és sajátosságait most még nem ismerjük.”
      „Igenis, nevek (és szavak) vagy ÁLDÁSUL, vagy ÁTKUL szolgálnak; bizo­nyos értelemben, vagy üdvösek vagy ártók, ama rejtett hatás szerint, amelyet a Legfőbb Bölcsesség elemeikhez fűzött, azaz a szót alkotó BETŰKHÖZ és az ezeknek megfelelő SZÁMOK-hoz.”
      Ez szorosan vett igazság, ezoterikus tanítás, amelyet az Okkultizmus valamennyi Keleti Iskolája elfogadott. Mind a szansz­kritban, mind a héberben és valamennyi más abc-ben minden betűnek megvan az okkult jelentése, és megokolt értelmezése (rationale). Minden betű oka és következménye valamely előzetes oknak, és kombinációjuk gyakran a legnagyobb mágikus hatást hozza létre. Különösen a magánhangzók tartalmazzák a legokkul­tabb és legfélelmetesebb erőket. A Mantra-kat (ezek ezoterikusan inkább mágikusak, mint vallásiak*) a Brahmanok éneklik, és ez áll a Védá-kra és más Szent írásokra is.
      A „Hang Serege”, a „Logosz Seregé”-nek, vagyis a Sepher Jezirah „IGÉ”-jének az ősképe (prototype). Ezt az Igét nevezik a Titkos Tanításban „az Egy Számnak, mely a Nem-Számtól ered” - az Egy Örök Princípiumtól. Az ezoterikus teogónia a megnyilvánult Egy-gyel kezdődik; ez ennélfogva nem örökkévaló sem jelenlétében, sem létezésében (being), noha lényegében (essence), mégis örökkévaló. Kezdődik tehát a számok számával és a megszámlálttal.1 A meg­számlált a Hangtól ered, a nőnemű Vâch-tól, a „százalakú” Satarupa-tól vagy a Természettől. Ettől a 10-es számtól vagy teremtő természettől származott az egész Világegyetem, vagyis az Anya (az okkult zéró vagy „nulla”, mely az Egységgel „1”-gyel, vagyis az Élet Szellemével való egyesülésében állandóan nemz és szaporodik).
      Az Anugitâ-ban (VI. fej. 15.) egy brâhmana és felesége között folyt beszélgetést találunk a beszéd eredetéről és okkult sajátosságairól.2 A feleség kérdi, hogy a beszéd hogyan jött létre, és hogy melyik előzte meg a másikat, a beszéd-e vagy az értelem. A Brâhmana azt mondja neki, hogy mikor Apâna (a belégzés) úrrá lesz, akkor ő Apâna-állapotba hozza azt az értelmet, mely még nem érti meg a beszédet vagy a szavakat, és ilyenformán meg­nyitja az értelmet. Ezután elmond egy történetet; ez a beszéd és az értelem közötti párbeszéd. „Mind a kettő elment a Létezés Énjéhez (Self of Being), (azaz az egyéni Felsőbb Énhez - amint Nikalantha gondolja; Pradzsâpati-hoz, Ardzsuna Misra magyarázó szerint) és arra kérte, hogy oszlassa el kételyüket, és döntse el, melyikük előzte meg a másikat, és közülük melyik előbbre való. Az úr erre így felelt: „Az Értelem előbbre való.” De a beszéd így válaszolt a Létezés Énjének, mondván: „Tulajdon­képpen én teljesítem kívánságaidat”, értvén ez alatt, hogy az Én beszéddel szerzi meg azt, amit kíván. Erre az Én vissza­felelt neki, hogy két értelem van, a „változó” és a „változatlan.” „A változatlan nálam van”, mondá, „a változó a te uralmad alatt” (vagyis a beszéd uralma alatt), az anyagi síkon. „Ez utóbbival szemben te előbbre való vagy.”
      „De mivel, ó te szépséges, személyesen jöttél, hogy velem beszélj (úgy, ahogyan tetted, azaz büszkén), ezért ó Sarasvati! Soha se beszélj (erős) kilélegzés után.” „A beszéd istennő” (Sarasvati Vâch-nak egyik későbbi formája vagy megnyilvánulása (aspect), a Titkos Tudásnak vagy Ezoterikus Bölcsességnek is istennője), valóban mindig a Prâna és az Apâna között maradt. Hanem, ó Nemes! ő Apâna széllel, (éltető levegővel) menve, mint akit űznek. . . Prâna (kilégzés) nélkül, felfutott Pradzsâpati­hoz Brahmâ-hoz) és azt mondta: „Segíts meg, ó szent uram!” Azután újra megjelent Prâna és táplálta a beszédet. És ezért a beszéd sohasem szól (erős) kilégzés után. Mindig zajos, vagy zajtalan. E kettő közül a zajtalan előbbre való, mint a zajos (beszéd) . . . Az (a beszéd), amely a testben Prâna segítségével jő létre, s mely azután Apâna-ba megy át (átváltozik) és azután Udâna-val a (Beszéd fizikai szerveivel) azonosul. . . , végül a Samâna-ban marad („a köldöknél a hang alakjában, mint minden szónak anyagi oka,” mondja Ardzsuna Misra). Így szólt hajdan a beszéd. Ezért az értelem kitűnik változatlanságával és az Istennő (beszéd) változó voltával.”
      Ez a jelképes történet az Okkult törvény lényegét érinti. Ez azt írja elő, hogy hallgatnunk kell, ha olyan titkos és láthatatlan dolgokról tudunk, amelyeket csak a spirituális értelem (a hatodik érzék) tud észlelni és „zajos”, vagyis kiejtett beszéd nem fejezhet ki. Az Anugîtâ-nak ez a fejezete - mondja Ardzsuna Misra - megmagyarázza a Prânâyâma-t, vagyis azt, hogy a jóga gyakor­latokban hogyan szabályozzák a lélegzést. Ez a módszer azonban inkább az alacsonyabb jógához tartozik, ha csak előbb a két magasabb érzéket meg nem szereztük, vagy legalább is nem alkot­tunk róluk tiszta fogalmat. (T. i. hét érzék van, amint ezt ki fogjuk mutatni.) Az úgynevezett Hâtha-t az Arhat-ok mindig helytelenítet­ték, és még most is helytelenítik. Az egészségre káros és magában soha sem fejlődhet Radzsa jógává. Ezt a történetet azért idéztük, hogy megmutassuk, a régi metafizika milyen elválaszthatatlanul kapcsol össze minden érzéket és tevékenységet, akár fizikait, akár értel­mit, értelmes lényekkel, vagyis inkább „Értelmekkel”. Azt az Okkult állítást, hogy az emberben és a természetben hét érzék van, amint az öntudati állapotok száma is hét, megerősíti ugyanannak a munkának VII. fejezete, mely a Pratyâhâra-ról szól. (Pratyâhâra az érzékeknek, Prânâyâma pedig az „éltető szeleknek” vagy a lélegzésnek megakasztása és szabályozása.) A Brâhmana a törté­netben a „hét áldozó pap (Hotris) szervezetéről beszél.” Azt mondja: „Az orr és a szem, és a nyelv, és a bőr, és az ötödik, a fül (vagyis a szaglás, látás, ízlés, tapintás és hallás), az elme és a megértés a hét áldozó pap külön-­külön elhelyezve”; s ezek bár „igen kis területen laknak, még sem veszik észre egymást,” azaz az érzékeknek ezen a síkján egyik sem veszi észre a másikat, -kivéve az értelem. Mert az érte­lem azt mondja: „Nélkülem az orr nem szagol, a szem nem fogad be színt stb. stb. Örök vezére vagyok valamennyi elemnek (azaz érzéknek). Nélkülem az érzékek soha sem élénkek, olyanak, mint az üres hajlék, vagy mint a tüzek, melyeknek lángja kialudt. Nélkülem az összes lények olyanok, mint a félig száraz, félig ned­ves tüzelőfa, azaz nem foghatnak föl tulajdonságokat, vagy tár­gyakat, még ha az érzékek erőlködnek is.”1
      Ez természetesen csak az érzékek síkján vonatkozik az érte­lemre. A spirituális értelem (a személytelen MANAS felsőbb része, vagy megnyilvánulása) nem vesz tudomást a fizikai emberben levő érzékekről. Hogy milyen jól tudták a régiek, hogy az erők viszony­lagosak, és hogy ismerték az észbeli és fizikai képességnek és tevékenységnek a legutóbbi időkben felfedezett valamennyi jelen­ségét, és még sok egyéb rejtélyt is, - az világos lesz előttünk, ha ennek a (filozófiai és misztikus tudás tekintetében) megbecsülhe­tetlen munkának VII. és VIII. fejezetét olvassuk. Ott látjuk az érzékeket, amint civakodnak azon, melyiket illeti meg a felsőbbség, és hogy Brahman-t valamennyi teremtmény urát szólítják fel döntő bírájuknak. „Mindegyiktek a legnagyobb és mégsem a leg­nagyobb", vagy amint A. Misra mondja: a dolgok felett álltok - és mégis egyiktek sem független a másiktól. „Mindegyiken a másik­nak tulajdonsága uralkodik. Mindegyik legnagyobb saját hatás­körében, és valamennyi támogatja egymást. Csak egy a változatlan (élet-szél vagy lélegzés, az úgynevezett „jóga-belégzés”, amely az Egy-nek, vagy Felsőbb ÉN-nek lélegzete). Ez a saját Én (vagy az Énem) felhalmozva a sokban (számos formában).”
      Ez a Lélegzet, Hang, Én, vagy „Szél” (pneuma) a Hét Érzéknek Összefoglalása (Szintézis). Mindannyian mint noumenon-ok kisebb istenségek és ezoterikusan - a hetes és a „HANG Serege.”
      (b) Azután látjuk a Kozmikus anyagot, amint szétszóródik és elemekké alakul, csoportosítva a misztikus négybe az ötödik ele­men - az Éteren, Akâsa burkán belül; Akâsa az Anima Mundi vagy a Kozmosz Anyja. „Pontok, Vonalak, Háromszögek, Kockák, Körök” és végül „Gömbök” - miért és hogyan? Mert, mondja a Magyarázat, ilyen a Természet első törvénye, és mert a Természet általánosságban minden megnyilvánulásában geometrizál. Van egy az anyagban rejlő törvény, - nem csak az ősanyagban, hanem a jelenségek síkján, a mi síkunkon megnyilvánult anyagban is - mely szerint a Természet egymással viszonylagosságba hozza geometriai alakjait és később összetett elemeit is. E törvény mellett nin­cs helye véletlennek, vagy eshetőségnek. Alapvető törvénye az Okkultizmusnak, hogy a természetben nincs nyugalom, vagyis hogy a mozgás nem szünetel.2 Ami nyugalomnak látszik, csupán az egyik formának a másikba való átváltozása; az anyag (substance) változása együtt jár a forma változásával. - Ezt tanítja az Okkult fizika, mely, úgy látszik, jóval megelőzte az „Anyag megmaradása” elvének felfedezését. A IV. Stanza Magyarázata1 azt mondja:
      „Az Anya az élet tüzes Hala. Szétszórja ikráját, és a Léleg­zet (Mozgás) ezeket felmelegíti és kifejleszti. Az (ikra) szemek hamarosan vonzzák egymást, és a pelyheket alkotják az Óceánban (a Tér Óceánjában). A nagyobb csomók egyesülnek, és újabb ikrát fogad­nak be - tüzes pontokat, háromszögeket és kockákat. Ezek megérnek, és a meghatározott időben néhány csomó elválik és gömbszerű alakot ölt. Ezt a folyamatot csak akkor viszik végbe, ha a többi azt meg nem akadályozza. Ezután a * * * számú törvény kezd működni. A Mozgás a (Lélegzet) a forgószéllé válik, és keringésbe hozza őket.”2

      5. . . .* AMELY: - „SÖTÉTSÉG”, A HATÁRTALAN VAGY A NEM-SZÁM, ÁDI-NIDÂNA SVÂBHÂVAT: A ? (az x, az ismeretlen mennyiség helyett)

      I. AZ ADI-SANAT, A SZÁM, MERT Ő EGY (a).

      II. AZ IGE HANGJA, SVÂBHÂVAT, A SZÁMOK, MERT Ő EGY ÉS KILENC.3

      III. A „FORMA NÉLKÜLI NÉGYZET.” (Arúpa) (b).

      ÉS EZ A HÁROM A ?-BE (a határtalan körbe) ZÁRVA A SZENT NÉGY, ÉS A TÍZ AZ ARUPA (alanyi, forma nélküli) VILÁGEGYETEM (c); AZUTÁN JÖNNEK A „FIAK”, A HÉT HARCOS, AZ EGY, A KI­HAGYOTT NYOLCADIK ÉS LEHELETE, AMELY A VILÁGOSSÁG-HOZÓJA (Bháskara) (d).

      (a) „Adi Sanat”, szó szerint fordítva, az Első vagy az „Ere­deti ős”. Ez a név a kabbalai „Idők Vénjé”-t és a „Szent Aggastyán”-t (Sephira és Adam Kadmon) azonosítja Brahmâ-val, a Teremtővel, akit többi neve mellett, Sanat-nak is hívnak.
      Svâbhâvat a fizikai természet misztikus Lényege, alakítható (plastic) gyökere. Ha megnyilvánult „Számok”; állagának egységé­ben a legmagasabb síkon: a Szám. Ezt az elnevezést a buddhisták használják, és rokonértelmű a négyszeres Anima Mundi-val, a kabbalai „Ősképek Világá”-val, ahonnan „a Teremtő, Formáló és az Anyagi Világok” erednek. A Scintillák vagy Szikrák, a többi különféle világ, melyeket ez a három világ magában foglal. A Világok mind Kormányzóknak vagy Uralkodóknak vannak alárendelve. Ezek Rishi-k és Pitri-k a hinduknál, Angyalok a zsidóknál és a keresztényeknél, és Istenek a Régieknél általában.
     (b) ? Ez azt jelenti, hogy a „Határtalan Kör” (Zéró) számjeggyé vagy számmá csak akkor válik, ha a kilenc számjegy közül valamelyik megelőzi, és így értékét és erejét (potency) megnyilvánítja. Az Ige vagy a Logosz ugyanis, a HANG-gal és a Szellemmel1 (a tudat forrása és kifejezése) egyesülve, a kilenc számjegy helyett áll, és így a zéróval alkotja a Tizet (Decade), mely magában foglalja az egész Világegyetemet. A háromság al­kotja a Tetraktis-t vagy a Szent Négyet, a körön belül. A Körbe írt négyzet ugyanis a leghatalmasabb valamennyi mágikus ábra között.
     (c) Az „Egy Kitaszított” rendszerünk Napja. Ennek exoterikus változatát a legrégibb szanszkrit írásokban találhatjuk. A Rig Véda-ban Aditi, a „Határtalan” vagy végtelen Tér, egy­értelmű az „Anya-Tér”-rel, és egyidejű a „Sötétség”-gel. Max Müller így fordítja: „a látható végtelen, amit puszta szemmel láthatunk (!!); a végtelen kiterjedés a Földön túl, a felhőkön túl, az égen túl”. Nagyon helyesen nevezik „az Istenek Anyjának”, DÉVA-MATRI-nak, mert az ő Kozmikus anyaméhéből született meg rendszerünknek valamennyi égiteste - a Nap és a bolygók. Ezért képletesen így írják le: „Nyolc Fiú született Aditi testéből; ő megközelítette az Isteneket héttel, de magától eltaszította a nyolcadikat Mârttânda-t” a mi Napunkat. Az Aditya-knak nevezett hét fiú kozmikus vagy csillagászati szempontból, a hét bolygó. S mivel a Nap e számból ki van rekesztve, világos hogy a hinduk tudhat­tak, és tényleg tudtak is egy hetedik bolygóról, anélkül hogy Uranusnak nevezték volna.2 De ezoterikus és teológiai szempontból, hogy úgy mondjam, az Âditya-k eredeti és legrégibb értelmük­ben, a hindu Pantheonnak nyolc és tizenkét nagy Istene. „A hét megengedi a halandóknak, hogy lássák hajlékukat, de önmagukat csak az Arhatoknak mutatják meg”, mondja egy régi közmondás. „Hajlékuk” itt a bolygók helyett áll. A régi Magyarázat jelképes történetet közöl, és ezt meg is magyarázza:
      „Az Anya nyolc házat épített, Nyolc házat Nyolc Isteni fiának, négy nagyot és négy kicsit. Nyolc fényes napot, koruk és érdemeik szerint. Bal-ilu (Mârttânda) nem volt megelégedve, pedig az ő háza volt a legnagyobb. Hozzáfogott (a munkához), amint az óriás elefántok szokták. Belehelte (beszívta) gyomrába fivéreinek éltető levegőjét. Fel akarta falni őket. A négy nagyobb messze távol volt; messze a királyságuk3 szélén. Őket nem rabolta meg (nem érintette) és ők nevettek. Akármit is csinálsz,Uram, bennünket el nem érhetsz, mondák. De a kisebbek sírtak. Panaszkodtak az Anyának. Ő száműzte Bal-i-lu-t Királyságának központjába, ahonnan nem tudott elmozdulni. (Azóta) ő (csak) lesi és fenyegeti őket. Üldözi őket, lassan maga körül forogva; ők hamar elfordulnak tőle, s ő messziről követi az irányt, amelyben testvérei a házukat övező pályán1 haladnak. Ettől a naptól kezdve az Anya testének izzádtsá­gával táplálkozik. Megtölti magát az ő leheletével és hulladékával. Ezért taszította el (az Anya) őt magától.”
      Mivel a „kitaszított Fiú” a Napunk, világos, - amint ezt fent megmutattuk - hogy a „Nap-Fiúk” nem csak a mi bolygóinkra vonatkoznak, hanem általában véve az égitestekre, Surya - aki maga is csak visszatükrözése a Központi Szellemi Napnak - ősképe mindazoknak a testeknek, amelyek utána kifejlődtek. A Véda-kban Loka-Chakshuh-nak - „A Világ Szemé”­nek (a mi bolygói világunk szemének) nevezik, és ő a három főistenség egyike. Egyaránt nevezik Dyaus és* Aditi fának, mert nem tesznek különbséget köztük az ezotérikus jelentésre nézve, vagy e jelentést nem veszik figyelembe. Úgy ábrázolják, hogy hét ló, vagy egy hétfejű ló húzza. A hét ló a hét bolygójára vonatkozik, a hétfejű ló pedig ezeknek az Egy Kozmikus Elemtől való közös eredetére. Ezt az „Egy Elemet” képletesen „Tűz”-nek nevezik. A Véda-k (Haug: Aitareya-Brâhmana-ja is, 1. 1.)** azt tanítják, „hogy a tűz valóban valamennyi istenség.” (Narada az Anugîtâ-ban.)
      A jelképes történet értelme világos, mert mind a Dzyan Könyve Kommentárja, mind a modern tudomány megmagyarázza, ámbár e kettő több részletben eltér egymástól. Az Okkult Tanítás elveti a ködfolt-elméletből keletkezett feltévést, vagyis azt, hogy a (hét) nagy bolygók a Nap központi tömegéből alakultak ki, min­denesetre elveti azt, hogy ebből a mi láthátó Napunkból keletkeztek. A Kozmikus anyag első sűrűsödése természetesen valamely központi mag körül, szülő napja körül történt; de a mi Napunk - így tanítják - az összehúzódó forgó tömegből csupán korábban vált el, mint a többi. S így a Nap idősebb, nagyobb testvérük, s nem apjuk. A nyolc Áditya, „az istenek”, mind az örök állagból (Üstökös anyag2 - az Anya) vagy a „Világ-Anyagból vannak alkotva. Ez egyszersmind az ötödik és a hatodik KOZMIKUS Princípium, és éppúgy az Egyetemes Léleknek Upadhi-ja vagy alapja, amint az emberben, a Mikrokozmoszban - Manas3 Upadhi-ja Buddhi-nak.4
      Egész költemény szól a keletkezés előtti (pregenetic) csatákról, amelyeket a növekedő bolygók megvívtak a Kozmosz végső kialakulása előtt. Ez magyarázza néhány bolygó rendszerének látszólagosan megzavart helyzetét. Mivel egyes bolygók holdjainak síkja fel van billentve, s azért úgy látszik, mintha hátrafelé mozog­nának. (Így van ez pl. Neptunusz és Uránusz holdjainál, pedig azt mondják, hogy e bolygókról a régiek nem tudtak semmit.) Ezeket a bolygókat harcosoknak, Építőknek nevezik, és a római katolikus egyház az égi Seregek vezetőinek tartja őket, ami ugyanezekre a hagyo­mányokra vall. Azt tanítják, hogy a Nap, miután a Kozmikus Térből kialakult, tömegének mélységeibe vont annyi Kozmikus életerőt, amennyit csak bírt, s elnyeléssel fenyegette gyöngébb „testvéreit” még mielőtt a vonzás és taszítás törvénye véglegesen szabályozódott volna. Ez az első bolygók végleges kifejlődése, és a ködfoltok gyűrűképzödése előtt történt. Azután a Nap táplálkozni kezdett „az Anya hulladékából és izzadtságából”; más szóval az Éter­nek („az Egyetemes Lélek lélegzetének”) ama részeiből, amelyek létezéséről és alkatáról a tudomány eddig még teljesen tájéko­zatlan. Sir William Grove (l. Correlation of Physical Forces, 1843, 81. o. és Address to the British Association, 1866.) hasonló elmé­letet fejtett ki. Szerinte: „a rendszerek lassanként átváltoznak légköri hozzáadás vagy elvonás, vagy pedig ködfolt anyagból eredő növeke­dés vagy fogyás útján” . . . és továbbá: „talán a Nap légnemű anya­got sűrít, amint a Térben halad és ekként meleg fejlődik.” Tehát az ősrégi tanítás még ebben a korban is eléggé tudományosnak látszik.1 W. Mattieu Williams felvetette a gondolatot, hogy a Nap a szétterjedt anyagot vagy Étert, amely a Világegyetem hősugarait felfogja, ekképpen tömegének mélységeibe vonja. Ez az Éter kihajtja onnan a korábban sűrített, és melegét vesztette Étert, majd össze­szorul és elveszti melegét, hogy azután maga is ritkított és lehűlt alakban kihajtva, újabb hőmennyiséget nyeljen el (absorb). Fel­tételezi, hogy ezt a hőmennyiséget az Éter ilyen módon leköti, újból sűríti, és a Világegyetemek2 Napjai újra szétküldik.
      Soha a Tudomány nem vetett fel olyan gondolatot, amellyel az okkult tanításokat ennél jobban megközelítette volna. Mert az okkultizmus ezt úgy magyarázza, hogy ez a Mârttânda visszaadta „elhasznált lélegzet”, s hogy ő így az „Anya-Tér” „izzadtságával és hulladékával” táplálkozik. Ami Neptunuszt,3 Szaturnuszt és Jupitert csak kevéssé érinthette, az olyan aránylag kis „Házakat”, mint Merkurt, Vénuszt és Marsot megölte volna. Mivel Uránuszt nem ismerték a tizennyolcadik század vége előtt, a jelképes történet­ben említett negyedik bolygó neve egyelőre még rejtély marad előttünk.
      (d) Mind a „hét”„Lélegzetét”Bhâskara-nak (világosságot hozó) nevezik, mert ők (a bolygók) eredetükben valamennyien üstökö­sök és napok voltak. Az Elsődleges Káoszból (ez most a fel nem oldható köd­foltok noumenonja) Manvantarikus életté fejlődnek ki azáltal, hogy az örök anyag legelső megkülönböződései (differentiations) össze­csoportosulnak, és felhalmozódnak. A Magyarázat szépen fejezi ki: „S így a Világosság Fiai, a Sötétség Szövedékébe öltöztek.” Kép­letesen „Égi Csigák”-nak nevezik, mert (számunkra) alak nélküli ÉRTELEM-jeik (Intelligences) láthatatlanul laknak csillag és boly­gói otthonukban, és ezeket úgyszólván a hátukon viszik magukkal. Amint látjuk, a régi csillagászok, még Kepler, Newton, Leibnitz, Kant, Herschel és Laplace előtt, hangsúlyozták, hogy valamennyi égitest és bolygó eredete közös. Hő (a lélegzet), vonzás és taszítás - a mozgás három nagy tényezője - azok a feltételek, amelyek mellett ennek az ősi (primitive) családnak valamennyi tagja születik, fejlődik és meghal, hogy újra szülessen „Brahmâ egy Éjjele” után. Ilyen éjjelen az örök anyag időszakonként visszaesik ősi, meg nem különböződött állapotába. Ennek természetéről a legritkább gázok sem adhatnak fogalmat a mai fizikusnak. Az ősatomok láthatat­lan szikrái, eleinte Erőknek központjai, molekulákba különböződnek, és - fokozatosan tárgyszerűségbe (objectivity) lépve - Napokká válnak, légneművé, ragyogóvá, kozmikussá. Az egy „forgószél” (vagy mozgás) végül megadja az alakba való ösztönzést és a kezdő mozgást, s ezt a sohasem pihenő Lélegzetek - a Dhyan Chohan-ok szabályozzák, és tartják fenn.