Lingza Csokji halálközeli élménye

Nyugaton kevéssé, Tibetben jól ismert, különös jelenség a delok. Tibetben delok azt jelenti, visszatért a halálból, és hagyományosan delok az ember, aki egy betegségben látszólag „meghal,” és a bardoban – a sok tibeti buddhista túlvilág egyikében – találja magát.

Ellátogat a pokol birodalmaiba, látja a halottak ítéletét, a pokol szenvedéseit, néha a paradicsomokba és a Buddha világokba megy. Elkísérheti egy istenség, aki védi, és elmagyarázza, mi történik. Egy hét után a delokot visszaküldik a testbe, üzenetet hoz a halál urától az élők számára, tiszta és lelki életre buzdítja őket.

A delok gyakran nagyon nehezen tudja elhitetni az emberekkel a történetét, és az élete hátralevő részét azzal tölti, hogy elmondja másoknak az élményeit, a bölcsesség útjára akarja terelni őket.

Sok híres delok van, pl. Dawa Drolma, a század egyik nagy, női lámája. 16 éves korában megbetegedett és meghalt, de öt nap után visszatért a testébe. Részletesen följegyezte, mint tapasztalt a bardoban és a tiszta birodalmakban. Delok-tapasztalatokról gyakran énekelnek Tibetben a vándor énekmondók. A delok élmények nagy része nemcsak a bardo tanításokkal, pl. a Tibeti Halottak Könyvével egyezik meg, hanem általában a halálközeli élménnyel. Dawa Drolma könyvének címe Delog: Utazás a halálon túli birodalmakba.

Lingza Csokji híres delok (hölgy) volt, aki a 16. században élt. Életrajzában elmondja, nem tudta, hogy halott, a testén kívül találta magát, egy disznó hulláját látta az ágyán, aki az ő ruháit viselte. Hiába próbálkozott kommunikálni a családjával, akik megtették a halálesetnél szokásos előkészületeket. Egyre dühösebb lett, mert nem törődtek vele, nem adtak neki egy tál ételt. Amikor a gyerekei sírtak, „genny és vér” esőt érzett, ami heves fájdalmat okozott neki. Azt mondja, mindig örült, amikor imádkoztak, és mérhetetlenül boldog lett, amikor a mester elé került, aki imádkozott érte, benne volt az elméje természetében, és végül a két elme eggyé vált. Egy idő múlva hallotta, hogy valaki, akit az apjának gondolt, hívja, és ő követte. A bardo birodalomba érkezett, amelyet olyannak látott, mint egy országot. Azt mondja, innen egy híd vezetett a pokol világaiba, ahol a halál ura számlálta a halottak jó vagy rossz tetteit. Ebben a birodalomban különböző emberekkel találkozott, akik elmondták a történetüket, és látott egy nagy jógit, aki azért ment a pokolba, hogy a lényeket felszabadítsa.

Végül Lingza Csokjit visszaküldték a világba, mert eltévesztették a nevét és a családját, még nem volt itt az ideje, hogy meghaljon. A halál urától az élők számára hozott üzenettel tért vissza a testébe, és élete hátralevő részét azzal töltötte, hogy elmondta, mit tudott meg. Delok nemcsak régen fordult elő; még nem olyan régen is volt Tibetben.

Sok hasonlóság van a halálközeli élmények és a Tibeti Halottak Könyve túlvilági tanításai között. A halálközeli élményben az elme átmenetileg kiszabadul a testből, és számos tapasztalatot szerez, mint a mentáltest „a létesülés bardojában." A halálközeli élmények nagyon gyakran kezdődnek úgy, hogy az emberek elhagyják a testüket: látják a testüket és a környezetet maguk körül. Ez egybeesik azzal, amit a Tibeti Halottak Könyve mond. A létesülés bardojában a halottak látják és hallják az élő rokonaikat, de képtelenek kommunikálni velük, ami időnként nagyon frusztráló. A Tibeti Halottak Könyve azt mondja a létesülés bardojában levő mentáltestről, hogy olyan, mint "a test az aranykorban," mozgása és tisztánlátása szinte természetfeletti. A halálközeli élmények átélői is úgy találják, hogy a formájuk teljes, élete virágjában van, egy pillanat alatt oda utaznak, ahova akarnak, csupán a gondolat erejéből.

A tibeti tanításokban a létesülés bardojában a mentáltest találkozik a bardo más lényeivel. A halálközeli élmények átélői is gyakran beszélgetnek másokkal, akik már meghaltak.

A létesülés bardojában sok más látomás mellett a mentáltest a különféle birodalmak látomásait és jeleit látja. A halálközeli élmények túlélői között is akadnak, akik belső világokat, paradicsomokat, fényvárosokat láttak, hallották a transzcendentális zenét.

A leginkább megdöbbentő hasonlóság persze a találkozás a fénylénnyel, vagy a „tiszta fénnyel,” ahogyan a Tibeti Halottak Könyve nevezi. A tibeti tanítások szerint a halál pillanatában a haldokló meglátja a tiszta fényt, annak teljes ragyogásában. Ezt mondja:

"Megvilágosult család fia/lánya ... rigpád elválaszthatatlan fény és üresség, nagy fénykiterjedésként létezik; születésen vagy halálon túl, nem más, mint a változatlan fény Buddhája."

A tibeti tanítások hangsúlyozzák, aki megérti, hogy ő ez a tiszta fény, kiszabadul a reinkarnáció körforgásából. Sok halálközeli élményes meg van győződve arról, hogy a fénylény az ő magasabb énjük. Ez bizonyára megfelel a tibeti tanításoknak.

Az élet áttekintése újra meg újra megjelenik a halálközeli élmények beszámolóiban, világosan mutatja a karma megkerülhetetlenségét, valamennyi tettünk, szavunk és gondolatunk kihatásait.

A halálközeli élményesek pontosan ugyanazt a központi üzenetet hozzák vissza a halállal vagy a fénylénnyel való találkozásból, pontosan ugyanaz, mint a Buddha és a bardo tanításai: az életben a legfontosabb a szeretet, tudás, együttérzés és bölcsesség.

A bardo tanítások azt mondják nekünk, hogy az élet és a halál az elmében vannak. A halálközeli élményesek magabiztossága az elme e mélyebb megértését tükrözi.

De nem minden halálközeli élmény pozitív, és ez is megfelel a tibeti tanításnak. Egyesek a félelem, pánik, magány, pusztulás, sötétség ijesztő tapasztalatairól számolnak be, ami élénken emlékeztet a létesülés bardojára.

Sok halálközeli élményben észlelik a határt; elérik a pontot, ahonnan már nem lehet visszatérni. Ezen a ponton a személy azt választja, hogy visszatér az életbe, vagy egy fénylény utasítja. A tibeti bardo tanításokban ennek természetesen nincs párhuzama, mert ott azt írják le, mi történik a személlyel, aki ténylegesen meghal. Mondják, hogy a halálközeli élményt evolúciós eszköznek lehet tekinteni, az a célja, hogy több éven át, sok millió személyen keresztül megváltoztassa az emberiséget.

Hogy ez így lesz, vagy nem, rajtunk múlik: elég bátrak vagyunk-e ahhoz, hogy szembenézzünk a halálközeli élmények és bardo tanítások következményeivel, átalakulva átalakítsuk a világot magunk körül, lépésről lépésre, az emberiség egész jövőjét.