"Kétszáz Anunnaki férfi a saját kezébe vette a sorsát, esküt tettek, hogy együtt viszik véghez a tervet, együtt vállalják a következményeket, és feleséget szereztek maguknak az emberek lányai közül. A következmény teljesen váratlan volt. Erre nem számítottak, amikor az Ádámot teremtették. Félistenek születtek..."

A bibliai feljegyzések nagy ugrásokban haladnak át az emberi történelem hajnalán az Énokh-t követő generációkon. Énokh fia, Metusélah nemzette Lámekh-t, aki nemzette Noét („Megpihenés”), majd elérkezik a fő esemény: az Özönvíz. A mai híradóban ez úgy szerepelne, mint globális esemény, sőt, szó szerint nagy vízválasztó az emberek és az istenek dolgában. De az Özönvíz története mögött egészen újfajta találkozások állnak az istenekkel… enélkül pedig a bibliai racionalitás hiányozna az elbeszélésből.

A nagy áradás, az Özönvíz bibliai története az 1Móz6-nál kezdődik, nyolc rejtélyes verssel. Ezek célja, hogy elmagyarázzák, miért fordult ez emberiség Teremtője a teremtményei ellen, miért akarta elpusztítani az embert a Föld színéről. Az ötödik vers így indokolja a döntést: „És látá az Úr (Jahve), hogy megsokasult az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz”. Így hát „Megbáná azért az Úr, hogy teremtette az embert a Földön, és bánkódék az ő szívében.” De a biblia vádlón mutat az emberekre, és ettől egészen érthetetlenné válik az előzmény, mert a korábbi vers témája az istenségek, és a vegyes házasságok „az Istennek fiai” és „az emberek leányai” között. És ha itt felmerül a kérdés, hogy ennek mégis mi köze van az Özönvízhez, mint az Emberiség büntetéséhez, akkor egyetlen szó a válasz: SZEX…

De nem ám emberi, hanem isteni szex. Találkozás az istenekkel, szex céljából. Az Özönvíz történetének bibliai nyitó versei az ősi bűnökkel és csapásokkal minden prédikátor álmai: példátlan idők példája, amikor „óriások valának a földön abban az időben, sőt még azután is, mikor az Isten fiai bémenének az emberek leányaihoz, és azok gyermekeket szűlének nékik”. A legtöbb fordításban óriások szerepelnek. Ám a Biblia nem ezt mondja. Nem „óriásokat” említ, hanem a „Nefilim” szót használja, ami azt jelenti, „Akik alászálltak”, „az Elohim fiai” (nem „Isten fiai”), akik a mennyből a Földre jöttek. Az első négy, kevéssé érthető vers (és ebben a szakértők mind egyetértenek) valami hosszabb eredetinek a töredéke, de érthetővé válik, ha észrevesszük, hogy nem az Emberiségről van szó, hanem magukról az istenekről. Helyesen lefordítva a Biblia így írta le az Özönvizet megelőző körülményeket:

Lőn pedig, hogy a Földlakók sokasodni kezdének a Föld színén, és leányaik születének. És láták az Elohim fiai A Földlakók leányait, hogy megfelelőek azok, és vevének magoknak feleségeket mind azok közül, kiket megkedvelnek vala.
A Nefilimek valának a földön abban az időben, sőt még azután is, mikor az Elohim fiai bémenének az Ádámnak leányaihoz, és azok gyermekeket szűlének nékik.

A bibliai Nefilim azaz az Elohim fiai, akik akkoriban a földön éltek, a sumér Anunnaki megfelelői („Akik a mennyből a Földre jöttek”); a Biblia (4Móz 13:34) elmagyarázza, hogy a Nefilim „Anáknak fiai” (héber szó az Anunnakikra). Tehát az Özönvíz előtti időkben a fiatal Anunnaki férfiak elkezdtek szexuális kapcsolatot létesíteni a fiatal földi nőkkel, és mivel megfelelőek, azaz kompatibilisek voltak, gyermekeik is születtek, akik félig halandóak, félig „isteniek” lettek: ők voltak a „félistenek”. Az ilyen félistenek jelenlétét a földön számos közel-keleti írás megerősíti. Beszámolnak bizonyos személyekről (mint a sumér Gilgames), és dinasztiákról (mint az egyiptomi dinasztia, mely megelőzte a fáraókat, és harminc félistent számlált). De ezek az Özönvíz utáni időkben történtek. Az Özönvizet megelőző bibliai narratíva azonban beszámol arról, hogy már sokkal korábban is „vettek feleséget” maguknak „az Elohim fiai” (a DIN.GIR. fiai) az emberek lányai közül.

Adapa története egy fontos sumér forrás az Özönvíz előtti időkről. Már említettük, hogy Adapát „Ea ivadékának” nevezik, és hogy ez érthető volna aképpen, hogy Ea segített az Ember megteremtésében, de érthető szó szerint is, (sok tudós így értelmezi) azaz Ea egy földi nővel létesített szexuális kapcsolatot, és ebből született Adapa, aki tehát félisten. Ea/Enki felesége Ninki istennő volt, de ez nem akadályozta volna meg abban, hogy rajta kívül másokkal is viszonya legyen; a sumér szövegek sokat foglalkoznak Enki szexuálisan túlfűtött természetével. Egyszer például féltestvére, Enlil unokáját, Inannát/Istárt szemelte ki magának. Saját féltestvérétől, Ninmah istennőtől fiúgyermeket szeretett volna, de csak leányuk született. Enki ezek után újabb és újabb generációk istennőivel folytatott viszonyt.

Vajon Enmeduranki, aki az Istenek Városának hetedik (és nem tizedik, azaz utolsó) uralkodója volt, jóval az Özönvíz előtt, szintén félisten lehetett? A sumér szövegek ezt nem fejtik ki, de gyanítjuk, hogy igen (apja pedig Utu/Shamash lehetett). Mi másért lehetett volna az Istenek városának (Szipparnak) az uralkodója, amikor az előző hat uralkodó, mint Anunnaki vezér volt? És hogy máshogy uralkodhatott volna Szipparban 21.600 évig, ha nincs benne genetikailag az Anunnakik relatív „halhatatlansága”? A Biblia nem tér ki arra, hogy mikor kezdődtek ezek a vegyes házasságok, csak annyit mond, hogy amikor „az emberek sokasodni kezdének” és elterjedtek a földön. Az apokrif iratok említik, hogy Énokh idején kezdett nagy gondot okozni a fiatal istenek viszonya a halandó nőkkel, még jóval az Özönvíz előtt (Énokh a tíz Özönvíz előtti pátriárka közül a hetedik volt). A Jubileumok könyve szerint Énokh „bizonyságot tett az őrangyalok ellen, akik bűnbe estek az emberek lányaival; mert azok egyesülni kezdtek egymás között, hogy megfertőzzék magukat az emberek leányaival, és emiatt tett tanúságot mindannyiuk ellen”. A forrás szerint az „angyalok” nagy bűnt követtek el azzal, hogy „feleségeket vettek maguknak közülük a maguk választásai szerint”. Énokh könyve is megvilágítja ezt a kérdést:

És lőn abban az időben, miután az emberek fiai megsokasodának a földön, hogy leányaik születtek, akik bájosak és szépek voltak. És amikor az angyalok, az egek fiai látták őket, kívánkoztak utánuk, és így beszéltek egymás között: „Menjünk és válasszunk feleségeket magunknak az emberek lányai közül, és legyenek gyermekeink tőlük.”

E forrás szerint a dolog nem csupán egyetlen Anunnaki, vagy néhány, vágytól feltüzelt fiatal Anunnaki eltévelyedése volt. Ráadásul szerepet játszott az is, hogy utódokat szerettek volna, és szándékosan választottak az emberek közül feleséget. Együtt döntöttek, egy csoport Anunnaki közös elhatározása volt a dolog. A folytatásból kiderül, hogy:

Erre Shemjáza, aki a vezérük volt, azt mondta nekik: „Félek, talán mégsem akarjátok majd véghezvinni e cselekedetet, úgyhogy egyedül én fogom e nagy bűn terhét viselni.” Azok, válaszolva neki, ezt mondták: „Mindannyian megesküdünk; és fogadalommal kössük magunkat közös átkok alá, hogy ezen a terven nem változtatunk, hanem véghez visszük azt.”

Összegyűltek hát, és megesküdtek, hogy „véghezviszik”, bár „nagy bűn”. Tovább olvasva a szöveget, megtudjuk, hogy „Teljes számban kétszázan voltak, akik Járed idejében alászálltak az Árdiszra, ami a Hermon hegyének csúcsa. Azt a hegyet azért Hermonnak hívják, mert annak csúcsán esküdtek meg és vetették magukat közös átok alá” Tízes csoportokra oszlottak, és Énokh könyve megnevezi a vezetőket is. Tehát egy alaposan megszervezett és kivitelezett tervről van szó, amit a szextől és utódoktól megfosztott „Elohim fiai” kitaláltak, hogy javítsanak a helyzetükön. Nyilvánvaló, hogy a pszeudoepigráf iratok szerint az isteni lények szexuális kapcsolata a halandó nőkkel csak paráznaság és fertő volt, a „bukott angyalok” bűne. A Biblia is ezt állítja, ám a valóságban nem ez történt.

Ádám gyermekeit hibáztatták, őket akarták eltörölni a Föld színéről, nem az Elohim fiait. A 4. vers szerint „Olam hatalmasai ők, a Shem népe” azaz az űrhajók népe. Maga a Biblia is szolgál egy történettel, melynek alapján megérthető a motiváció és az érzések, amik ezekhez a vegyes házasságokhoz vezettek. (Bírák 21). Benjámin törzsének egyik tagja szexuálisan bántalmazta egy utazó asszonyát, ezért a többi izraelita törzs hadban állt velük, és azt is megfogadták, hogy leányaikat nem adják feleségül Benjámin törzsének fiaihoz. A törzs így megfogyatkozott, és nem volt reményük a gyarapodásra, mivel alig voltak asszonyaik, akik szülhettek volna. Egy ünnep alkalmával ezért Benjámin törzsének férfiai elbújtak a Siló városába vezető út mellett, és „vőnek feleségeket az ő számuk szerint a táncolók közül”, akiket magukkal vittek Benjámin törzsének lakhelyére. Meglepő, de tettüket nem követte büntetés, mert valójában Izrael vénei ötlötték ki az egész tervet, hogy segítsenek Benjámin törzsének fennmaradni az ellenük szóló eskü ellenére.

Talán a Hermon hegyén elhangzott eskük mögött is az állt, hogy a vezetők félrenéztek? Lehetséges, hogy legalább az egyik fővezér, egy Anunnaki vén (Enki?) félrenézett, de egy másik (talán Enlil?) felháborodott? Egy kevéssé ismert sumér szöveg talán segít megvilágítani a kérdést. E. Chiera „mítosz-táblaként” említi (a Sumerian Religious Texts / Sumér vallási iratok című munkájában). A szöveg egy fiatal isten, Martu történetét beszéli el, aki arról panaszkodott, hogy nincs felesége. Kiderül, hogy a földi nőkkel való házasságkötés nem volt ritka, és bűnnek sem minősült, ha engedéllyel történt, és nem a nő beleegyezése nélkül:

Városomban vannak barátaim akik megnősültek. Vannak társaik, akik megnősültek. Városomban, nem úgy, mint a barátaim, én nem nősültem meg; nincs feleségem, nincsenek gyermekeim.

A város neve, amiről Martu beszélt, Ninab volt, „a nagy, lakott Föld városa”. A sumér szöveg elmagyarázza, hogy a régmúlt során amikor „Ninab városa létezett, Shed-tab nem létezett; a szent tiara létezett, a szent korona nem létezett.” Más szavakkal, a papság létezett, de a királyság még nem. De ebben az időben „együttélés létezett… gyermekek születése létezett”.

A szövegből kiderül, hogy a város főpapja képzett muzsikus volt, és volt egy felesége, valamint egy lánya. Amikor a nép összegyűlt egy ünnepre, és sült húsokat kínáltak az isteneknek áldozatképpen, Martu meglátta a pap lányát, és megtetszett neki. Ahhoz, hogy feleségül vegye, külön engedélyre volt szüksége, mert, ahogy a Jubileumok könyve is írta, ez „ellenkezett a törvényekkel”. Martu a fent idézett sirámokat az anyjának, egy meg nem nevezett istennőnek írta. Az istennő tudni akarta, hogy a kiszemelt leány „örvendett-e a pillantásának”. Amikor kiderült, hogy igen, akkor az istenek megadták Martunak az engedélyt. A szöveg további része leírta, hogy az ifjú istenek esküvői lakomát készítettek, és Nin-ab lakóit egy réz dob szavával hívták a ceremóniára tanúnak.

Ha a fennmaradt szövegeket mind hiteles forrásokként olvassuk erről az időszakról, akkor megérthetjük a fiatal Anunnaki férfiak dilemmáját a nehéz helyzetben. Hatszáz Anunnaki érkezett a Földre, további háromszáz intézte az űrbeli műveleteket, az űrhajózást, az űrállomással kapcsolatos teendőket. Nagyon kevés nő volt köztük. Ott volt Ninmah, Anu leánya, Enki és Enlil féltestvére (a három testvér mind más-más anyától született). Ninmah volt a főorvos, és egy csapat Anunnaki ápolónő kísérte. Egyikük később Enlil felesége lett (és megkapta a NIN.LIL azaz „a parancs úrnője” címet), de csak azután az eset után, amikor Enlilt száműzték, mivel ezt a fiatal ápolónőt egy találkán erőszakkal a magáévá tette. Az incidens illusztrálja a problémát, amit a túl kevés nő jelenléte okozott az Anunnakik között.

A Nibiru bolygón gyakorolt szexuális szokásokról is sok minden kiderül a különféle istenlistákból, amiket a sumérok és a későbbi nemzetek jegyeztek fel Anuról. Anunak tizennégy fia és lánya született feleségétől, Antutól, de mellette volt hat ágyasa, akiknek (valószínűleg számos) gyermekét nem jegyezték fel. A Nibirun Enlilnek féltestvérétől, Ninmahtól fia született, Ninurta volt a neve (Ninmah a teremtéstörténetben Ninti néven, később Ninharsag néven volt ismert). Ninurta tehát Anu unokája volt, felesége, Bau (másik neve GULA volt, „A nagy”) Anu leánya volt, azaz Ninurta a nagynénjét vette feleségül. A Földön miután feleségül vette Ninlilt, Enlil szigorú monogámiában élt. Hat gyermekük született, négy lány és két fiú. A legfiatalabbik neve sumér nyelven Ishkur, akkádul Adad volt, és bizonyos istenlistákon Martu néven szerepelt. Ez azt jelenti, hogy felesége, Shala valószínűleg földi nő volt, a főpap lánya, ahogy Martu házasságának története tanúsítja. Enki felesége NIN.KI („A Föld úrnője”) volt, más néven DAM.KI.NA („Házastárs, aki a Földre jött”). A Nibirun fiút szült Enkinek, Mardukot, és később Marduk az anyjával együtt a Földre költözött. De Enki addig sem élt cölibátusban.

Az „Enki és Ninharsag: Egy paradicsomi mítosz” című elbeszélés részletesen leírja Enki szexuális kapcsolatát féltestvérével, Ninharsaggal, hogy fiúgyermeket nemzzen neki (sikertelenül). Utána viszonyt folytatott féltestvérétől született leányaival is. Ninharsagnak mindenféle fájdalmas átokkal kellett sújtania Enkit, hogy végre abbamaradjanak a kalandjai. A fiatal istennőknek pedig sürgősen férjet találtak. Egy másik szöveg az Eriduból Abzuba, dél-afrikai birodalmába tett utazásról szól, és elmondja, hogy Enki a hajón Ereshkigallal hált, akit elrabolt. Ezekből az elbeszélésekből is látható, hogy mekkora gondot okozott a Földre küldött Anunnakik között a túl kevés nő.

A sumér istenlisták az Özönvíz után, a második és harmadik Anunnaki generációban már jobb férfi-nő arányról beszélnek. De az Özönvíz előtt egyértelműen sokáig gond volt a nők hiánya. Az Anunnaki vezetőknek egyáltalán nem állt szándékában szexpartnereket teremteni az Anunnaki férfiak számára, amikor megteremtették a primitív munkásokat. De a Biblia szavaival élve, „az emberek sokasodni kezdének a föld színén, és leányaik születének”. A fiatal Anunnakik pedig felfedezték, hogy a genetikai beavatkozások sorával a földi nők hozzájuk illőkké váltak, és viszonyukból gyerekek születhetnek. A bolygóközi házassághoz szigorúan szükséges volt az engedély. Az Anunnakik a nemi erőszakot komoly bűnténynek tartották (még Enlil, a főparancsnok is száműzetésre ítéltetett, amikor a fiatal Anunnaki ápolónőt a megbeszélt randevún erőszakkal a magáévá tette, és csak akkor bocsátottak meg neki, amikor később a nő feleségül ment hozzá). Az Isteni Találkozások ezen új formája szigorúan szabályozva volt, és engedélyhez kötötték, amit pedig csak akkor adtak meg, ha a földi nő „örvendett a pillantásnak”, azaz elfogadta, hogy az Anunnaki fiatal „istenség” kiszemelte magának.

Kétszáz Anunnaki férfi a saját kezébe vette a sorsát, esküt tettek, hogy együtt viszik véghez a tervet, együtt vállalják a következményeket, és feleséget szereztek maguknak az emberek lányai közül. A következmény teljesen váratlan volt. Erre nem számítottak, amikor az Ádámot teremtették. Félistenek születtek. Enki, aki talán maga is nemzett félisteneket, engedékenyebben állt hozzá a kérdéshez, mint Enlil. Az Ádám másik teremtője, Ninmah szintén Enki nézetét osztotta; az ő városában, az orvosi központban, Shuruppakban élt a sumér Vízözön-történet hőse. Őt a tizedik Vízözön előtti uralkodóként tünteti fel a Királylista, és ebből úgy tűnik, hogy a félistenek közbenjárók lettek az istenek és az emberek között: belőlük lettek a papok és a királyok.

Az Özönvíz után is megmaradt ez a gyakorlat, és a királyok gyakran hangoztatták, hogy ennek vagy annak az istennek a „magvából” származnak (voltak, akik ezt hamisan állították, csak hogy igazolják a trónhoz való jogukat). Az új Isteni Találkozások, és az új emberfaj, ami ebből létrejött, nem csak az Anunnakik vezetőinek okozott fejtörést, hanem az emberiségnek is. A Biblia az Anunnakik és az emberek szexuális kapcsolatában látja az Özönvíz előtti események kulcsát, ezért az Özönvízről szóló verseket a vegyes házasságok jelenségével foglalkozó versek előzik meg. A fejlemény gondot jelent Jahve számára, aki gyászol, és bánja, hogy megteremtette az embereket. A részletesebb pszeudoepigráf iratok elbeszélik, hogy az efféle Isteni Találkozások a partnereknek és családjuknak is problémát okoztak.

Az első ilyen eset magáról az Özönvíz hőséről, Noéról és családjáról szól. Felmerül a kérdés, hogy az Özönvíz hőse (a sumér szövegekben Ziuszudra, az akkád forrásokban Utnapisti) félisten volt-e. A tudósok régóta úgy vélekednek, hogy Énok könyvének forrásai között kellett lennie egy Noé könyve című írásnak. Sok korai írás utalt a létezésére, de végül az igazolta a feltevést, hogy Noé könyvének töredékeit Jerikótól nem messze megtalálták a Holt-tengeri tekercsek között a Kumrán térség barlangjaiban. A könyv ide tartozó részletei szerint Lámekh felesége, Bath-Énós fiúgyermeknek adott életet. Amikor Noé megszületett, olyan furcsa csecsemő volt, hogy Lámekh gyanakodni kezdett. A teste fehér volt mint a hó és vörös, mint a rózsabimbó, és a fején a haja fürtjei fehérek mint a gyapjú és a szeme világos. Amikor kinyitotta a szemét, megvilágította a házat, mint a nap, és az egész ház tündökölt. Azután felkelt a bába kezei között, kinyitotta a száját, és beszélt az Erényesség Urával. Ezért Lámekh döbbenetében atyjának, Metusélahnak így panaszkodott:

Különös fiat nemzettem, más mint az Emberek és nem hasonlatos hozzájuk, hanem Isten fiaihoz hasonlít a Mennyekben. A természete más, nem olyan, mint a miénk. Úgy tűnik, nem tőlem fogant, hanem az angyaloktól.

Ezért Lámekh gyanította, hogy egy Figyelőtől fogant, az „Isten fiai” valamelyikétől. Lámekh továbbra is hitetlenkedve apjához, Metusélahhoz fordult egy kéréssel: keresse fel apját, Énokh-t, akit magukkal vittek a Szentek, és kérje meg, hogy Énokh a Szentektől kérdezze meg az apaság ügyét. Metusélah meg is találta Énokhot „a világ végén”, és elbeszélte neki Noé rejtélyét és Lámekh kérését. Énokh így felelt: Atyám, Járed idejében „a Mennyek Angyalai között voltak, akik tilalmat szegtek és földi nőkkel egyesültek, feleséget vettek maguknak közülük, és gyermeket nemzettek nekik”; de megnyugodhat Lámekh, „mert aki született, az igazán az ő fia”. Noé furcsa vonásai és különös tehetsége azért van, mert Isten különleges küldetést szán neki, és ő az ómen, hogy „közeleg az Özönvíz, és egy évig nagy pusztítás lesz”, de Noé és családja meg fog menekülni. Énokh azt mondta, hogy ő ezt onnan tudja, hogy a „mennyei táblák” megjósolják.

Noé könyvének héber-arámi töredéke, amit a Holt-tengeri tekercsek között találtak, leírja, hogy Lámekh, amint meglátta különös fiát, kérdőre vonta feleségét, Bath-Énóst („Énós Lánya/ivadéka”). T.H. Gaster (The Dead Sea Scriptures) és H. Dupont-Sommer (The Essene Writings from Qumran) fordításában a töredék második oszlopa azzal kezdődik, hogy amikor Noét meglátja, Lámekh így szól:

Szívemben azt gondoltam, hogy a fogantatás az egyik Figyelőtől volt, az egyik Szenttől… És a szívem megváltozott bennem a gyermek miatt. Azután én, Lámekh, sietve Bath-Énóshoz mentem, a feleségemhez, és így szóltam hozzá: tégy esküt a Magasságosra, a Fenséges Úrra, a Mindenség Királyára a Mennyek Fiainak uralkodójára, hogy az igazat mondod arról, hogy…

De ha az eredeti héber-arámi szöveget vizsgáljuk, akkor látjuk, hogy ahol a modern fordításban a „Figyelők” szerepel, (mint a fordításokban általában), ott az eredeti szövegben a Nefilim szó áll. (A „Figyelők” félrefordítás, mielőtt a héber-arámi szöveget megtalálták, a görög változatnak volt köszönhető. Ezt a görög-egyiptomi fordítók írták Alexandriában, és ők a kifejezést azonosnak tartották az egyiptomi „istennel” melyre a szó NeTeR, azaz „Őrző”. A szó kötődik az ókori Sumer, vagy pontosabban Shumer nevéhez, melynek jelentése: „az Őrzők földje”).

Lámekh gyanakodva kérdőre vonta feleségét, Bath-Énóst, és követelte, hogy esküdjön meg, hogy igazat mond. Bath-Énósh így felelt: „Gondolj esendő érzéseimre! Igen ijesztő, ami történt.” Lámekhet összezavarta a válasz, és újra felszólította feleségét, hogy „esküdjön és igazat szóljon”. Az asszony újra „esendő érzéseire” hivatkozik, majd mégis megesküszik „a Szentséges Legnagyobbra, a Mennyek Urára”, és azt mondja férjének, hogy „tőled volt e fogantatás, te ültetted a gyümölcsöt, nem idegentől van és nem is egy Figyelőtől”. A történet további részéből tudjuk, hogy Lámekh kétségei megmaradtak a megerősítés ellenére. Talán elgondolkodott, miféle „esendő érzésekre” hivatkozik Bath-Énós. Mégsem mondott igazat?

Mint már leírtuk, Lámekh az apja, Metusélah segítségét kérte, majd Énokhhoz fordultak, hogy megoldódjon a rejtély. A pszeudoepigráf források megnyugtató választ adnak Noé származását illetően, és elmagyarázzák, hogy Noé furcsa vonásai és különös tehetsége azért van, mert ő lesz az emberiség megmentője. Számunkra viszont nyitva marad a kérdés, mivel a sumér verzió szerint az Özönvíz történetének hőse nagy valószínűséggel félisten volt.

A fenti forrásokból kiderül, hogy a szexuális viszonyok, mint Isteni Találkozások, Énokh apjának, Járednek idejében kezdődtek. Már a név is különleges, mert számos forrás szerint a gyökere, Yrd héberül azt jelenti, „leereszkedni”, és emlékeztet arra, amikor az istenek fiai terveket szőve leereszkedtek Hermon hegyére. A bibliai feljegyzés szerint Jared 1196 évvel az Özönvíz előtt született, fia, Énokh 1034 évvel az Özönvíz előtt született, Metusélah 969 évvel az Özönvíz előtt született, fia, Lámekh 782 évvel az Özönvíz előtt született, végül Noé, Lámekh fia 600 évvel az Özönvíz előtt született. Ezeket megszorozva hatvannal, és hozzáadva 13.000 évet, a következő adatokat kapjuk:

Járed születése: 84.760 évvel ezelőtt Énokh születése: 75.040 évvel ezelőtt Metusélah születése: 71.140 évvel ezelőtt Lámekh születése: 59.920 évvel ezelőtt Noé születése: 49.000 évvel ezelőtt.

Ne feledjük, hogy utódaik születése után az Özönvíz előtti pátriárkák még nagyon sokáig éltek, és földi években (a tudósok szerint) „fantasztikus életkorról” van szó. Nibirui években azonban csupán néhány sár. A sumér Királylisták egyik táblája (az oxfordi Ashmolean Museum WB-62 agyagtáblája) szerint az Özönvíz hőse (sumér nyelven Ziuszudra) az Özönvízig tíz sár idején át uralkodott, azaz 36 000 földi évig. A Biblia szerint Noé épp ennyi idős volt az Özönvíz idején, hatvannal szorozva (600 x 60 = 36 000). Ez alátámasztja a két feljegyzés közti szimmetriát, és az elméletünket is, miszerint a bibliai és a sumér pátriárkák/uralkodók kora korrelációban tekinthető meg.

A források összevetéséből valószínű kronológiát szűrhetünk le, és kiderül, hogy az újfajta találkozások az istenekkel úgy 80.000 évvel ezelőtt, Járed idejében kezdődtek. Énokh idején is szokásban voltak, és Noé születésekor, 49.000 évvel ezelőtt, családi krízishez vezettek. De mi az igazság Noé származását illetően? Félisten volt, ahogy Lámekh gyanította, vagy a saját fia, amint Bath-Énós állította? A Biblia a következőképp írja le Noét:

„Noé igaz, tökéletes férfiú vala a vele egykorúak között. Istennel jár vala Noé.” Szó szerint fordítva ez így hangzana: „Noé igaz férfiú vala, tökéletes származással. Az Elohimmal jár vala Noé.”

A Biblia Noé leírásának második mondatát pontosan ugyanígy alkalmazta Énokh-ra is. Felmerül a kérdés, hogy vajon van-e ennek bármiféle rejtett többletjelentése. De bárhogy is történt, a tabudöntögető fiatal Anunnakik/Nefilimek ironikus események sorozatát indították el. Feleségül vették a földi nőket, mivel genetikailag kompatibilisek voltak velük, de az Emberiség vesztét éppen az okozta, hogy genetikailag ilyenné alakították őket a teremtőik. Nem a földi nők kívánták meg a fiatal Anunnaki férfiakat, hanem épp fordítva, mégis az emberiségen csattantak a következmények, mivel „Megbáná azért az Úr, hogy teremtette az embert a földön, és bánkódék az ő szívében”, és Jahve úgy döntött, „Eltörlöm az embert, akit teremtettem, a földnek színéről”.

De a sumér források elbeszélik, hogy mégsem ez lett az Emberiség utolsó találkozása az istenekkel, mert egy családi viszály közbeszólt. A Bibliában az isten, aki az Emberiséget el akarja törölni a föld színéről, ugyanaz, mint ami szövetkezik Noéval, hogy ez a döntés mégse járjon végérvényes következményekkel. Az eredeti mezopotámiai szövegben az események Enki és Enlil rivalizálásának hátterében zajlanak. Az isteni „Káin és Ábel” fivérek továbbra is szemben állnak egymással, bár áldozatnak „Káin” nem a fivérét szemelte ki, hanem a Teremtményt, akit együtt alkottak meg. Az istenekkel folytatott szexuális viszony majdnem az Emberiség kihalásához vezetett, de egy másik Isteni Találkozás titokban a megmenekülés eszköze lett.

Részlet Zecharia Sitchin „Találkozás az Istenekkel” című könyvéből