A sippári Ige

Miért ment Jézus akkor Palesztinába, ha a Kelet volt szülőföldje? Erre egy régi hagyomány ad választ, mely állítólag Mani-tól maradt ránk. Ebből Jézus valódi nevére is következtethetünk, mert itt mindig így írják - IEZU - a késői fordítók. Ez helyesen „IZ-ZU” (Izzó, Izsó , netán „Győző” - Aranyi) lehetett, amely sumér-arámi nyelvben „Isteni Tudás”-t értelmez.

Jézussal az Isteni tudás - „IZ-ZU” - egyesül a földi tudással, „AB-ZU”-val és a két tudás egyesülését jelképezi a pártus Gábriel süvegén látható két „MAG”, hiszen a „mag” is ősi nyelvünk szava, mely a „Tudás” hatalmát jelenti és ebből latinizálódott a „magus” szó is… talán úgy, mint „IZ-ZU”-ból a „JE-SU”. Innen jön a mi népnevünk is - a „MAH(g)GAR, vagyis a „Tudás Népe”.

 Sippar üvegesre égetett hegyei. A felszínt közvetlen közelről végbement atombomba-erejű sugárzás érte-érhette.

A nagy merénylet

Ismét foglalkoznunk kell a názáreti Jézus személyével. Ugyanis a zsidóság újságjai egyre jobban kihangsúlyozzák Jézus zsidó voltát - annak ellenére, hogy saját kánonjuk kifejezetten tagadja ezt. Így Jézus „faji hovatartozandóságára”  vonatkozóan két hivatalos - talán inkább úgy mondható két kanonikus álláspont létezik.

Az egyik a zsidó kánon szerinti, amely így mondja:

„Ne legyen nekünk olyan fiúnk, vagy tanítványunk, aki az ő életét nyilvánosan elégeti (vagyis a törvényt megveti, lebecsmérli), mint Jesu és az ő kollégái.” (Talmud, Berakoth 17. és Sanhedrin 107.b lap.)

„Ábrahám apánkat a gonosz Nimród letaszította a tüzes kemencébe…” (Pesachim 118.a. lap.)

„Te gonosz, te gonosznak fia, az istentelen Nimród fiának fia…” (Pesachim 91.a. lap. A Talmudisták „Nimród fia” elnevezés alatt a názáreti Jézust értik.)

„Húsvét előestéjén feszíttetett fel Jézus. Negyven nappal előbb kikiáltotta a herold: Megköveztetésre kivezettetik, mivel varázslást űzött és Izraelt bűnre csábította és vezette. Aki valamit az ő védelmére mondani tud, az jöjjön és jelentse. Minthogy azonban semmit sem hoztak fel az ő védelmére, húsvét előestéjén fölfeszítették.” (Sanhedrin 43.a. lap.)

„Jesu ártatlanokat ölt meg, és ártatlanok gyilkosa volt, s méltó volt arra, hogy megöljék…” (Sanhedrin 43.1. Rasi)

A fenti idézetekből tehát kétségtelenül megállapítható az, hogy a zsidóság hivatalos álláspontja  Jézust a nimródi fajból származtatja és nem Messiásnak, hanem bűnös gyilkosnak, varázslónak tartja és így tanítja.

A másik álláspont: a júdai-kereszténység - kánonja szerint - Jézust zsidónak tanítja, akit „mint elsőszülöttet bemutattak a templomban és a 8. napon körülmetéltek.” (Lk. 2:21-22.)

A zsidók körében Jézus idejében nem kifejezetten tapasztalható Messiás-várás, hiszen a 18. zsoltár szerint: „Légy irgalmas Jahwe, mi Istenünk… Dávid házának királyságához, aki a te igaz Messiásod.”

Jézus születésének idején ez a tan a zsidóságnál mindenkire - hívőre és tanítóra -, egyaránt kötelező volt. Felháborodva tiltakoznak ezért a zsidók, amikor Jézus azt mondja nekik „Én az Atyától jöttem.”

Viszont Jézus isteni igazságot hirdet. Csodákat tesz és a nép - a zsidók közül is sokan - elhiszik neki, amikor így mondja: „A Világ Világossága vagyok.” (Jn. 10:39)

A hívők azt kiáltják: „Ez a Messiás.” (Jn. 7:41) … a Dávidot messiásként tisztelők pedig felordítanak: „Galileából nem jöhet a Messiás.” (Jn. 7:41)

Miért nem jöhetett a zsidók messiása Galileából?

A felelet egyszerű: Galileában nem a zsidó nép lakott, hanem azok, akiket II. Sargon asszír király az elszállított izraeliták helyett ide telepített - ahogy a Biblia mondja:

„És más népeket telepített be Asszíria királya Babiloniából, Kutából, Avából, Hamathból (Kút, Avar és Harmat - Aranyi) és Sefarvaimból, és beszállítá őket Szamaria városaiba Izrael fiai helyett.” (2Kir. 17:24)

Tehát a mi Jézus Urunk ebből a Szamariába telepített káld-sumér-subar népből származik, mert ezek éltek Galileában és Szamariában.

Jézus születésnapja

Amikor Nagy Konstantin Bizáncba tette székhelyét - Konstantinápolynak nevezte azt, és saját magát „keresztény püspöknek” kinevezte, - a kereszténységnek még nem volt meg a mai egységes vallástana. Mást tanított a római püspök, mást az alexandriai és a Római birodalom határát át nem lépő „apostolok”. Jézus Urunk tanítványai (az apostolok) által hirdetett „Jézus-hit” csak Keleten, azaz ázsiai területen élt, alapított egyházakat. Ilyen körülmények között, a Római birodalom területén még Konstantin idejében is fennmaradt a régi, római vallás isten-karának emléke és éppen ez ösztönözte Nagy Konstantint arra, hogy birodalmának tervszerű „keresztényesítése” helyett egyszerűen államvallássá tegye azt a „kereszténységet” amit saját maga, mint „püspök” elrendelt.

Ebben az időben még mindig létezett a régi Róma egyik istene, akit a nép tisztelt és napját megünnepelte. És ennek az Istennek akit a rómaiak „Legyőzhetetlen Istennek” neveztek, az ünnepnapja a téli napforduló volt, amikor megszűnik a sötétség és a Nap „új életre kél”.

Aztán Kr.u. 358-ban a bizánci központú kereszténység ennek a régi római „Legyőzhetetlen Istennek” ünnepét, a názáreti Jézus a Világ Világosságának születésnapjául törvényesíti. Tehát Gurusúny-Karácsony kozmikus tüneményét a Kr.u. 358. év óta ünnepeljük Jézus születésnapjaként.

A kíváncsi kutatóban felmerül a kérdés: hogy Kr.u. 358. előtt milyen dátumot tartottak számon Jézus születésének idejeként? …Ha a „Jézusi Ige” volt a vallás alapja, akkor az „Ige Forrását”, a Mestert is ismerték és tisztelték. Így születésének napját is biztosan tudták. Tudniuk kellett, hiszen a „betlehemi csillag” égi tüneménye jelezte az Isten Fiának - sokezer év előtt már megjövendölt - Földre való érkezését és embertestet öltését.

A „betlehemi csillag” a Szaturnusz, a Jupiter és (egyesek szerint) a Nibiru fényeiből keletkezett. A pártos mágusok nemcsak pontosan tudták a planéták keringési idejét, hanem az égi tünemények jövőbeni bekövetkezését is előre kiszámították; ún. „nagy periódusokkal” dolgoztak.

A Jupiter „nagy periódusa” 427 év volt, mely a Jupiternek 36-szori napkörüli keringési ideje. A Szaturnusz „nagy periódusa” 9 napkörüli keringéssel 265 év. Ezt azonban érdekesen tökéletesítették azért, hogy „összehangolják” a Jupiter periódusával. Rájöttek arra, hogy a Szaturnusz 20 napkörüli keringésének ideje 589 év. Ehhez hozzáadták az előbbi „nagyperiódus” idejét, a 265 évet. Vagyis 589 + 265 = 854 évet ad, ami megfelel két Jupiter „nagy periódusának”, vagyis 2 x 427 = 854. (Érdekes, hogy a káld-sumér számírásban, amit használtak a pártus mágusok is, a 427 szám két „7”-es számmal íródik. (Hatvanas számrendszer! - Talán innen a „hetedhét” kifejezés? - Aranyi.) 7 x 60 =420 + 7 = 427.

De térjünk vissza a „betlehemi csillaghoz”. Bemutatom itt azt a Pártus birodalom Babilonjából származó ékiratos táblát, amelyen - két évszázaddal Jézus születése előtt - már pontosan meg van állapítva a Jézus születési évében történt csillagállás. (A tábla megtalálható a British Museum Inv. Nr. 35429. jelzéssel.) Az itt közölt és kézzel írt másolatot Pinches készítette és Sachs könyvében Nr. 1195. szám alatt van. A tábla ennek az évnek (ami a mi kalendáriumunk szerint a Kr.e. - tehát Jézus születésének gondolt 1. év előtti 7. esztendő) első nyolc hónapjának csillagkalendáriumát képezi. A nyolcadik sora alapján készült a mellékelt, az együttállásokat bemutató ábra.

A mágusoknak az a pontossága, amellyel ezt a Jupiter-Szaturnusz együttállási és az esti, nyugati mozdulatlanságának ritka és különleges csodáját észrevették, kiszámították és leírták azért, bámulatos, mert a kalendáriumok szerint a két megnevezett planéta „mozdulatlansági pontja” között csak „három perc” hosszúsági ívkülönbség van, ami szabad szemmel nem látható.

Az ábrán látható, hogy ez az „együttállás” a Kr.e. 7. év május 28-tól november 12-ig tartott.

Jézus születése előtt Párthiában a „mágus-vallás dominált, ahol a babiloni Marduk volt az Isten-kar Hatalmasa, de ezt a semita nevet a pártosok nem nagyon használták, hanem Marduk helyett Bál (Bél) néven tisztelték, és az ő csillaga volt a minden jóságot, örömöt és boldogságot hozó Jupiter. Kuggler könyvében (Erganzungsband 318. o.) található meg a következő adat, mely szerint:

„Hesychios, bizánci lexikográfus a Jupiter planéta két ékjelét nem a sémi nyelven, hanem a régi sumér kultúrnyelven olvassa le így: ’Mul-Babbar’”

A káld-sumér „Mul-Babbar” pedig a Fény Fiának - En-Lil-nek - a csillaga, aki a sumér mitológia és teremtéstörténet szerint a Szent Fokossal választotta el az Eget a Földtől, és Ő az Egyetlen Isten elsőszülöttje, akivel együtt jelent meg a Fény.

Kutassunk most a „Szaturnusz” után. Az asztronómiai ékiratokon „Mul-Sag-Us” ékjelekkel van írva. A káld-sumér mitológiában igen hatalmas erőt tulajdonítottak a Földre jövő besugárzásnak és „éjszakai nap” volt az egyik neve, de amikor a Halak csillagképében volt, akkor „Mul-Ug-Ga” nevet kapott, melynek jelentése „halál csillaga”.

A héber hiedelem Izrael csillagaként tisztelte.

Most aztán nem kell sok asztrológiai ismeret ahhoz, hogy a laikus olvasó is felismerje az ábrán bemutatott Jupiter-Szaturnusz együttállási folyamatból következtethető jövendölést, vagyis azt, hogy:

„A jóság, boldogság, öröm, fényesen fehérlő csillagát a Halak jegyében kíséri a „halál csillaga”, mely Izrael vezércsillaga.”

A szaktudósok így értékelték ki a mágusok ékiratainak jelentését:

A mágus-hit Istenének csillaga megjelenik Keleten - esti formában - Izrael csillaga mellett, hogy azzal együtt a ’megjelenésétől a legyugvásig’ uralkodjanak az égen és hosszú ideig együtt maradnak. Ez annak az égi jele, hogy egy Isten-erővel megáldott Hatalmas érkezik a Földre, akit a „halálcsillag’ (ezúttal Izrael csillaga) erejéből származó veszély kísér születésének pillanatából kezdve.”

Ez a tudat indította a mágusokat Betlehembe, és azért tértek vissza hazájukba - mint a héberköltő mondja „kerülő úton”, hogy a kisdedet megóvják és magukkal vigyék.

Itt semmiféleképpen sem szabad elfogadni azt az újszövetségi írást, mely szerint a „napkeleti bölcsek Izrael királyát jöttek köszönteni”, hiszen Jézus nem volt sem zsidó, sem Izrael királya.

Jézus a galileai Betlehemben született. A zsidóknál megmaradt az, hogy „az ötödik hónap - ABU - közepén” születet. Ez pedig az Oroszlán csillagkép jele szerinti 3. dekanátus, vagyis augusztus 11-től kezdődő idő.

A Kr.u. 358. év előtt tehát a názáretinek nevezett Jézus Urunk születésnapjaként augusztus 11-ét tisztelték, mely keddi nap volt. Ez a nap volt Jézus-Király napja.

A minden júdaiságtól mentes bizánci egyház Gurusúnyt-t nevezte meg az örökké élő Istenünk születésnapjául, mert ő legyőzte a „halál csillagát” is. Jézus Király … királyi jegyben, azaz az Oroszlán csillagkép idejében kellett szülessen.

Jézus Király Napjának megünneplése is hozzátartozik a Magyar Igazsághoz.

Hány Istenben hittek a zsidók? (részlet: Bolyki Tamás: A világ legnagyobb ereklyéi)

"Azok közül a régészeti felfedezések közül, amelyek arra vonatkoznak, hogyan éltek a zsidók a diaszpórában (szétszórás), s fényt vetnek egyes bibliai szövegekre és elbeszélésekre, különösen érdekesek a zsidó kolóniának azok a dokumentumai, amelyeket a XX. század elején találtak a Nílus Elephantiné nevű szigetén.

Egyiptom legdélibb részén, a mai Asszuán környékén, amelyet az ókorban Sziénének neveztek, fennmaradtak Elephantiné óegyiptomi város romjai. Az egyiptomi városok piacain még a XIX. század közepén régi feliratokat tartalmazó papiruszdarabokat és antik díszítésű, feliratos edények töredékeit kínálták eladásra. Minden szöveg az óhéberrel rokon(?) arameus nyelven íródott. Számos ország régészeinek érdeklődését felkeltették ezek a régiségek, és vásárolni kezdték a helyi lakosoktól, akik a régi épületek helyén felgyülemlett szemétdombokból szedték ki őket. Az 1906-1908-as években a berlini múzeumok igazgatósága több expedíciót küldött, hogy rendszeres ásatásokat végezzenek e helyeken. A munkát siker koronázta. Különösen fontosnak és gyümölcsözőnek bizonyult egy háromszobás lakóház maradványainak a megtalálása, amelyben rengeteg arameus és föníciai nyelvű feliratra bukkantak cserepeken, s tőle nem messze néhány tucat össze­göngyölt papiruszt is találtak. 1911-ben német nyelvű fordí­tásban az egész anyagot publikálták, mellékelve a dokumentumok fényképét. A dokumentumok megfejtése és tartalmuk ér­tékelése semmiféle különösebb nehézséget nem okozott a szakembereknek.

Elephantiné Egyiptom és Núbia határán feküdt, s tőle távolabb már csak azok a határtalan térségek terültek el, amelyeket Afrika más őslakosai laktak. A Kr.e. V. században Egyiptom perzsa ura­lom alatt állt, és a perzsa uralkodónak, akár csak előtte az egyiptominak, érdeke volt az ország déli határának a védelme. Azokban az időkben, amikor Egyiptom még önálló volt, a fáraók gyakran telepítettek le zsoldos katonákból álló helyőrségeket a határerődökben. A katonák e helyeken állandó lakosként éltek családjukkal együtt, és bizonyos önkormányzattal rendelkező közösségeket alkottak. A perzsa uralkodók követték ezt a szokást. Elephantiné szigetén egy zsidó kolónia élt, amelynek hivatalos neve júdeai sereg volt.

A kolónia alapításának idejét pontosan nem tudjuk. Az Elephantinében talál dokumentumokban a legkorábbi dátum, amellyel a kolónia létezése összefüggésbe hozható: Kr.e. 525. A kolónia ebben az időben már fennállt. A Biblia elmondja, hogy miután Nabukodonozor Kr.e. 586-ban lerombolta Jeruzsálemet, egyes zsidó csoportok Egyiptomba menekültek. Nem lehetetlen, hogy a menekültek egy részét felfogadták zsoldosnak. Mindenesetre fontos, hogy az Elephantinében talált írásos dokumentumok a Kr.e. V. századi zsidóktól származnak, és tartalmuk alapján bizonyos mértékben rekonstruálhatjuk mindennapi életüket és ideológiájukat.

A elephatinéi zsidók, amint ez a dokumentumokból is kitűnik, az idegen földön is megmaradtak Jahve hűséges híveinek. Helyesebben Jahu (Ahura? - Aranyi) istenről kellene beszélnünk, mert majdnem minden papirusz így nevezi. A kolónia dokumentumaiban előforduló személynevek elemzése azt mutatja, hogy e neveknek legalább egynegyede Jahu nevéből származtatható le. A közösség ideológiai és vallási központja Jahu temploma volt. Bár a zsidó ortodoxia szerint Jahvénak csak Jeruzsálemben létezhetett temploma, amint a diaszpórában való élet megkezdődött, a zsidók kénytelenek voltak eltérni a Deuteronomiumnak (Mózes V. könyve) ettől a törvényétől, és megkezdeni a zsinagógák építését mindenütt, ahová a történelmi sors vetette őket. Az elephantinéi kolóniának is volt ilyen temploma. Jahvéhoz imádkoztak, neki áldoztak, az ő nevére esküdtek.

Az elephantinéi dokumentumokban nemcsak Jahve, hanem más lények is szerepelnek istenként: tisztelik őket, imádkoznak hozzájuk és áldoznak nekik, nevükre esküsznek. Íme, egy tudósí­tás a templom kincstárának állagáról: „A pénz, amely ezen a napon, thamenot hónapban Jedoniásnak, Gemariás fiának a kezében van - 31 keres, 8 siklus ezüst. Ebből Jahunak - 12 keres 6 ciklus, Asembetelnek - 7 keres Anatbetelnek - 14 keres ezüst." Ilyen módon a templomnak nemcsak Jahu, hanem legalább még két isten, helyesebben istennő kultuszára volt pénze. Az elephantinéi magánjogi okiratokban ilyen formulákkal találkozunk: „Én, Malkiás Herembetel istenre esküszöm neked..." Ez már a negyedik isten.

Az elephantinéi kolónia istenei között Jahve természetesen kiváltságos helyet foglalt el, ő volt az ég istene, az istenek feje, Anat istennőt pedig a főisten feleségének kell tekintenünk, mivel egyes dokumentumokban Anat-Jahu néven fordul elő. Az elephantinéi zsidók még gyakrabban fordulnak más istenekhez, mint Jahvéhoz - ezt egyszerűbbnek és hozzáférhetőbbnek tartják, a főistenhez csak különösen komoly esetben folyamodnak. Mindenesetre világos, hogy az Elephantinében élő zsidók még a Kr.e. V. század végén korántsem egyistenhívők. E kérdés elvi jelentősége igen nagy.

A júdaizmust mind a júdaista, mind a keresztény teológusok a monoteista vallások ősének tekintik, a zsidó papság és nacionalisták pedig rendszeresen kérkednek vallásuk magasztos, egyetemes erkölcsi monoteizmusával. A valóságban ez a monoteizmus nem más, csak mítosz.

Majdnem minden bibliai könyvben megtaláljuk a sokistenhit különböző formáinak, fejlődése különböző szakaszainak világos nyomait, kezdve az Isten nevével - Elohim kétségtelenül többes számot jelent -, végezve az újszövetségi Szentháromsággal, amely ugyanúgy lehetetlenné teszi az istenség egyetlen voltának az elismerését. Az elephantinéi dokumentumok meggyőzően bizonyítják az ózsidó vallás politeista jellegét.

Ezenkívül ezek a dokumentumok bizonyos érdekes adatokat tartalmaznak, amelyek jó összhangban vannak Ezsdrás és Nehémiás ószövetségi könyveinek a tartalmával. Például olyan neveket említenek, amelyeket ezekből a könyvekből ismerünk. Így, beszélnek Szinmuballitról, Szamaria helytartójáról. Ez a személy többször is előfordul Nehémiás könyvében Szanballat (Shamballa? - Aranyi) néven. Az elephantinéi dokumentumok kiegészítik a bibliai adatokat azzal, hogy az illető Szamaria perzsa helytartója volt. Előfordul bennük egy bizonyos Hanáni neve is, aki közvetített az eleplantinéi zsidók és a perzsa uralkodó között. Ezen a néven Nehémiás könyvében Nehémiás fivére szerepel, akinek hasonló szerepe volt Jeruzsálemmel kapcsolatban. Nem kizárt, hogy egy és ugyanazon emberről van szó. Még nagyobb jelentőségük van az elephantinéi dokumentumoknak a tekintetből, hogy adatokat közölnek a perzsa uralom alatt álló Palesztina közigazgatási rendszeréről. Ezek általában megegyeznek az Ezsdrás és Nehémiás könyveiben előforduló adatokkal."

Zsidó ország törvényeiről

Jézus Urunk csaknem minden szava, melyet az Evangéliumok szájhagyomány útján és nem közvetlen hallásból rögzítenek - kimeríti a Thora-ellenesség és méginkább a Nagy Szanhedrin ellen nyilvánított vélemény kritériumát. Mi­lyenek lehettek valójában az Ő - zsidókat és a zsidó világot ostorozó szavai a valóságban, ha az evangéliumi „átszűrt formájuk" is kimeríti a legnagyobb vétség tényét?

Jézus Urunk bátorságát, elhatározottságát, egyenességét és megalkuvás nél­küli, „napbaöltözött forradalmár" mivoltát csak akkor tudtuk igazán méltányolni és értékelni, ha megismerjük az Ő korában érvényben volt azon törvényeket, amelyek „zsidó ország" alattvalóinak életét irányították. Ezek a törvények az ország összes lakosára vonatkoztak - függetlenül fajtájuktól - függet­lenül attól, hogy „nem zsidó vallás" követői voltak azelőtt. Zsidó-ország törvé­nye minden lakosra kötelező volt és ez az ország nem ismerte a mai elnevezés és értelem szerinti, ún. „világi törvényeket". Itt csak egy törvény volt, mely világi és hitbeli, mely politikai és vallási - a zsidó életrend törvénye, a: Thora. És ez ellen még a zsidó király, Heródes sem tudott semmit tenni - hiszen ő is a „zsidó ország"' állampolgára volt.

Azokat a „gyakorlatokat", melyeket a Thora és saját tekintélyének védel­mében, a törvény legfőbb őre - a jeruzsálemi Nagy Szanhedrin - foganatosított, prof. Ethelbert Stauffer gyűjtötte össze es „Die jüdischen Ketzergesetze név alatt katalogizálta. Ezekből ismertetek néhányat a következőkben (a számozás a törvénycikk illetékes számát tünteti fel):

1. Aki a szombat tiszteletét, vagy a Thora egyéb előírását tudatosan és akarva átlépi, az Isten-szentségtelepítő.

2. Meg kell őt dorgálni.

3. Ha az illető nem szívleli meg a figyelmeztetést és tovább is a Thora ren­delkezéseinek ellenszegül - azt halálra kell ítélni és meg kell kövezni.

4. Aki a Thora isteni eredetét kétségbe vonja - az megégetendő.

S. A rabbik valamelyik előírásának (Halacha) be nem tartása éppen úgy büntetendő, mint a Thora-ellenesség.

39. Tévtan-hirdető (szemét-prédikátor) 'Bál' gyermeke, aki az Isten népét ­ tervszerű agitációval - az istentelenségbe akarja vinni.

40. Az ilyen „szemét-prédikátor" ellen vezetett eljárásban mellőzni kell az egyéb ügyekben érvényes „emberiesség rendelkezéseit."

42. Az „eltérített város" az egy városi vagy falusi körösség, amelyik a „tévtan-prédikátor" agitációja következtében egy „nagymérvű elpártolási mozgalmat " szervez.

43. A jeruzsálemi Nagy Szanhedrinnek hivatalos közegeket kell az illető helyre kiküldeni az alapos kivizsgálások lefolytatására, az elpártolási mozga­lom körülményeinek - a kezdeményezőknek, az eltérítetteknek és az ártatlanoknak a szigorú megállapítása végett.

44. A kezdeményezők minden esetben mint „tévtan-prédikátorok" kezelendők és megkövezendők. A vagyonuk és birtokuk felégetendő.

45. Ha az elpártolási mozgalom még nem érte el a város lakosainak a felét  - a lakosok megdorgálandók és figyelmeztetendők.

46. Ha a dorgálás után visszatérnek - amnesztiában részesítendők.

47. Ha a figyelmeztetés eredménytelen marad - úgy az eltérteket mind Jeruzsálembe kell vinni és egyenként, a megfelelő tanúkihallgatások útján les­znek elitélve.

48. A bűnösök megkövezendők - vagyonukat jogos örököseik kapják.

49. Ha azonban az elpártolás mérve túllépi a város lakóinak felét, akkor  egy különleges tömegeljárás alkalmaztatása szükséges. A város minden lakója  kardélre hányattatik, és karddal kivégeztetik, a város maga minden birtokkal és vagyonnal hamuvá égettetik és azt soha többé felépíteni nem szabad

S0. Egy elpártolt városra alkalmazol! ilyen büntető eljárást úgy kell tekin­teni, mint „az lsten-tisztelet égő áldozatát ".

51. Az 'elpártolt városra' vonatkozó előírások teljes értelmükben alkalma­zandók az „elpártolt törzsekre” is.

52. Egy „hamis próféta" mindig „tévtan-hirdető ", aki Izraelt álmodozásokkal, látomásokkal, hazug-bálványozásokkal, varázslattal, szellemidézésekkel, vagy valóságos csodatettekkel az istentelenségbe szándékozza vezetni.

53. A „hamis-prófétát" küldheti maga az Isten is, hogy próbára tegye Izraelt.

54. A „hamis próféta" azonban legtöbbször a pokol eszköze, Beliál lelkiségében, akinek erejével a megtévesztés csodáit teljesíti.

55. A „hantis-prófétát" a Nagy Szanhedrinnek kell elítélni és Jeruzsálemben kell kivégezni.

77. Az „ istenteleneknek " a kivégzése az Isten legnagyobb dicsőítése.

A fent közöltek csak kis részét képezik ezeknek a „hóhér-törvényeknek",  amiket a zsidóság minél előbb akart a mi Urunk Jézusra alkalmazni. Láthatjuk, hogy minden szava beleütközött-a Thorába, hiszen Ó nem a zsidóság bosszúálló Jehováját prédikálta, hanem a Szerető Mennyei Édesatyát, aki a zsidók országában „idegen Isten" volt.

Megérthetjük, hogy „nem lehetett próféta a saját hazájában", hiszen a Nagy  Szanhedrin titkos ügynökei már epedve lesték, hogy a szamáriai lakóhelyek  lakosságának „több mint a fele" csatlakozik majd Hozzá és így a törvény szerint az Úr minden atyafiságát kardélre hányhatják a 49.§ értelmében.

Követték a mi Jézusunkat mindenüvé és Ő okosan és bátran hirdette az  Atya szent forradalmát - a megtisztulást és az örök élet valóságát. Hirdette, de  úgy, hogy a zsidóság hajdani ügynökei nem tudták az „elpártolást" egyetlen községre sem rábizonyítani, hiszen a „hamis próféta" a „hegyen beszélt, vagy a  tónál tanított" és végezte csodatetteit. Nem lehetett tehát tudni hogy a  „kíváncsi sokaság" honnan is gyülekezett össze?....

Hasonló céllal sohasem késztette állásfoglalásra híveit, hanem példázatok­kal tanított. Amikor a zsidó „törvénytudók", vagyis a vizsgálatra kiküldött ügynökök már előre lefektetett pontokra kérdezték, mint az pl. Lukács 10:25-37. elbeszéléséből kiviláglik - nem Ő felelt, hanem az elmondott példakép után maga az ügynök adta meg a választ és így a Thora szerint az Úr Jézus nem volt letartóztatható, mert nem ő mondta ki a Thora-ellenes szavakat.

A mai júdai-kereszténység a Thora felmagasztalója, hiszen a Szent Biblia egyik részét a Thora alkotja.

forrás: http://aranylaci.freeweb.hu/jezus/jezus.htm