Az angyalokat gyakran úgy festik le, mint akik Isten szavát hozzák el az embereknek, mint az isteni akarat hírnökeit. Hidat képeznek a mennyei és a földi birodalmak között Istenhez imádkozva és az emberi szíveket a szellemi valóság felé fordítva. Az angyalokkal való találkozás – akár ihletet adó, akár ijesztő is az – mindig emlékezetes esemény, mert arra ösztönöz valamennyiünket, hogy teljesebb létezést, halhatatlan életet válasszunk már itt, földi létünk során. 

Az angyalhoz hasonló jelentésű szó a hindu és a buddhista hagyományban a déva, „ragyogó”, amelyet tágabb értelemben és széles körben használnak ilyen lényekre. Egy másik ezzel kapcsolatos fogalom a Dhyan Chohan, a „Meditáció Ura” vagy a „Fény Ura”. Úgy mondják, hogy a Dhyan Chohanok hierarchiája jóval túl van az emberi fejlődésen, és a természet összes birodalmának fejlődéséért felelősek, beleértve ebbe az emberiséget is. H.P. Blavatsky így ír róluk:

Az egész Világegyetemet érző lények hierarchiáinak szinte végtelen sora vezeti, ellenőrzi és élteti, valamennyinek megvan az elvégzendő küldetése, ők – akár ilyen, akár olyan nevet adunk nekik, akár Dhyan Chohanoknak, akár angyaloknak hívjuk őket – a „Hírhozók”, abban az értelemben, hogy ők a karmikus és kozmikus törvény közvetítői. (Titkos Tanítás)


Mind az egység, mind az egyediség megtalálható a hierarchiában, a csillagtól az atomig, a szeráftól a természetszellemig. A tudat és a működés beágyazott szintjei a természet rendjét jelentik. Minden emberi tudat csak magában a fizikai testben sok fiatalabb lényt foglal magába, egyedi sejtek milliárdjai tömörülnek össze szövetek és szervrendszerek hierarchiáiban. Az emberi családok foglalják magukba tagjaik életét, egyben részei egy nemzetnek, és egy bolygói teljességnek is. A hierarchia együtthangzás, finom kommunikáció, kölcsönös alkalmazkodás és növekedés, amely során minden organizmus újrateremti önmagát a többiekkel való kapcsolatában.

Földünket, naprendszerünket és a távoli galaxisokat az együttérzés és a segítőkészség köteléke kapcsolja össze. Minden Isten szent céljának és tervének kifejeződése. Egy csodálatos misztériumban mindezek nemcsak különálló lények létezésének színterei, hanem látható és láthatatlan intelligenciák életét is jelentik. Ösztönös, féltudatos és teljesen megvilágosodott lények keverednek, tanulnak és növekednek együtt.


A halandó természet van legközelebb a sokféleséghez, ahol a formák és különbségek a legjellemzőbbek. Azok azonban, akik a fizikaiságban összpontosulnak, akik élete az öt érzékszervre, a személyes vágyakra és a lineáris gondolkodásra korlátozódik, alig tekinthetők élőknek. Az angyalok nagyon kevés jelentőséget tulajdonítanak az ilyen halandóknak, mivel az ember-angyal kapcsolathoz szükség van spirituális érzékelésre. Ez az érzékelés nem csupán tisztánlátás, hanem szellemi látás, ami a bennünk és körülöttünk levő életben való teljes részvételből ered, és amit a szeretet irányít.

Ami az emberi testet, személyiséget beborítja, az a halhatatlan Lélek, az angyal-Én. Ez a halhatatlan egyéniség, akinek léte világokat hidal át, inspirálja halandó gyermekét, hogy nyújtsa ki a kezét mások felé, hogy félelem nélkül adjon, és hogy kutassa az élet mélyebb céljait. H.P. Blavatsky megjegyzi, hogy egy még átfogóbb jelenlét az, ami az emberi Szellemet, a Monádot vagy legbelsőbb Ént vezeti útján keresztül. Az Én befogadó vagy feminin az Urához vagy Atyjához képest, akivel végül ismét egyesülni fog haza érkezésekor.


Az adeptusoknak megvan a maguk Dhyani Buddhája, az idősebb ikerlelkük, tudnak róla, és „Atya-Léleknek” és „Atyai Tűznek” nevezik. Azonban csak a legutolsó és legmagasabb beavatás az, amikor megismerik, amikor szemtől szembe kerülnek a ragyogó „Képmással”.

Az egész hatalmas mindenségben az Isteni Forrás osztatlan, egyetlen marad. Így bárhol, bármikor az elkülönülés lehetetlen, és nem több illúziónál. Azok a lények, akik a különállóság érzésével cselekednek, akik harcolnak az ellen, hogy valami nagyobbhoz tartozzanak, nagyon szenvednek, és szenvedést okoznak. A halhatatlan Én, ami minden világ megvilágosodott lényeit vezeti, az együttműködésen keresztül cselekszik, boldog közösségben az egész mindenséggel. Sugárzó szeretete a legnagyobb jót akarja mindenkinek.

A legmagasabb bolygói szellemek az együttérzés hierarchiáját alkotják, ami minden, különböző szférájukon létező életet véd és vezet. Az együttérzés beleérző képesség, intuitív részvétel egy másik lény szenvedésében. Vágy a szenvedés enyhítésére, és okainak megvilágítására – ez motiválja ezeket a lényeket. Istenségek, buddhák, bodhiszattvák, avatárok, szentek, emberi adeptusok és olyan nemes lelkűek tartoznak ide, akiket az önzetlen szeretet mozgat. Az együttérzés e hierarchiáját egy védőfal jelképezi. Egy kiáradás vagy isteni kisugárzás, amely a szellemi magasságokból áramlik a védőfal legkülső határaiig, erősíti, oltalmazza és vezeti az emberiséget.


A halandóság olyan egyensúlyi állapot, amelyben a menny és a föld birodalmai a manaszon, az egyesítő elmén keresztül kapcsolódnak össze. A manasz létfontosságú a teremtés egész folyamatában. Átalakítja az archetípusos erőket szellemmel teli gondolatformákká, amelyek különböző módokon nyilvánulnak meg. A megvilágosodott lények az átalakítás közvetítői, de amikor a láthatatlan szférákban dolgoznak, szükségük van emberi segítőkre. A legmegbízhatóbb hidunk az angyali tudatossághoz a manasz, az elme, amit a szeretet tesz szabaddá.


Az angyalok egy „hatalmas értelem közvetítői, aki vezet és irányít minden anyasággal kapcsolatos folyamatot az egész természetben”, és megjegyezte, hogy „Az okkult filozófia tanítása ezt a Lényt az Istenség Női vagy Anyai Aspektusához köti, aminek ő egyik megnyilvánulása és képviselője”. (Geofrey Hodson)


Hodson jól ismerte a Világanyát, mint az isteni nőiséget, akit olyan mitológiai alakok képviselnek, mint Quan Yin, Isis, Sophia és Szűz Mária, és akit az Angyalok Királynőjének neveznek. Ugyancsak ő szimbolizálja a Világlelket, aki a legmagasabb bolygói szellemek közös gondolatait testesíti meg. Az ilyen gondolatok bölcsességet, együttérzést és teremtő erőt hordoznak, és mindezeket az erőket az Isteni Anya irányítja. Az Ő vezetése nem kívülről járul hozzá a teremtéshez, hanem belülről, és misztikus egyesülésből származik.


A személyes én nem rendelkezik elegendő teherbírással a hosszú, fáradságos erőfeszítéshez, hogy elűzze a kapzsiságot, a fanatizmust és a gyűlölködést, amiket az elfajzott szörnyetegek jelképeznek. Csakis a Szent Védelmezővel – legyen az bármilyen formájú is – szövetkezve nyerhető meg a szabadulásért folytatott ütközet. Michael szimbolizálja a belül lévő harcost, elsősorban az emberiség, mint egész esetében. Nem a felületes bosszúságokkal foglalkozik, hanem az emberiség mélyebb fájdalmaival és szenvedéseivel.

H.P. Blavatsky megjegyzi, hogy Gábriel és Michael arkangyalok a héber Elohimnak és a Dhyan Chohanok bizonyos rendjeinek felelnek meg. Azt mondják, ezek a Dhyanik felügyelik és vezetik az emberiség nagy evolúciós utazását, a teljesen spirituális tudat felébresztését sok egymást követő lépcsőfokon keresztül. Soha nem vagyunk egyedül, sem egyénként, sem együttesen emberiségként. Az együttérzés hierarchiája mindig közel van, örökké őrködik, képes közbelépni, amikor a karma törvénye megengedi.

Annie Besant, aki számára nem volt idegen az igazságért való küzdelem, cselekvésre hív: A nemzetek értelmi és vallási fejlődése olyan nagy Lények kezében van, akiket Rishiknek vagy Mestereknek neveznek,… akikben az Istenség jelenik meg. Ezek felszabadult szellemek, akik erős vállukon viszik a fejlődő emberiség nehéz súlyát. Sok vallás megalapítói,… akik védik és támogatják a vallásokat, inspirálják azokat…megpróbálják kiemelni azokat a babonákból, megóvni a lealacsonyodástól. Serkentik az emberiség értelmét, a fogékony elmék közé megvilágosító gondolatokat küldenek,… megnyitják az érzékeket a szépre.

Kitartóak az őrködésben, fáradhatatlanok a türelemben, határtalanok a szerető gondoskodásban. Vigyáznak az emberiségre, és kitapossák az utat, amit követnie kell… Hosszú, hosszú ideje szeretné tudni az emberiség, léteznek-e Őrzők, akik a rabságból a békébe vezetnek.

Füleinkben most erős kiáltás csendül: „Ki fog nekünk segíteni?” Mi valamennyien gyengék vagyunk, testvéreim, szegényes az erőnk, korlátozott az értelmünk. De a szeretet erőtlenségünket erővé teheti, és a szeretet képes megvilágosítani értelmünk sötétségét. Az a szív, amely szeret, amely teljesen lemond önmagáról, az mondja ki a választ: „Én fogok segíteni. Itt vagyok…” Az ilyen szív soha nem kap visszautasítást, az ilyen ezt a választ kapja: „Gyere, és dolgozz velünk az emberiségért, osszuk meg az erőfeszítéseket, és osszuk meg a megvalósítás dicsőségét is. Gyere velünk, dolgozzunk együtt az emberiség felemeléséért”.

Maria Parisen cikke alapján írta:

 Szabari János

http://webcache.googleusercontent.com