AZ 5000 ÉVES SZÓTAN

A sumir-magyar ősnyelv legrégibb s egyben a legmaradandóbb szavai az egytagú-szavak, melyek minden szóképzés és ragozás alapjai s így a "szógyök" elnevezést kapták a nyelvészetben, hiszen hasonlatosak a fa gyökeréhez, amiből minden fejlődés ered.

A sumir-magyar nyelv szógyökeit három csoportra oszthatjuk:

1.) szógyökök, melyeknek igei és névszói jelenésük is van és az igei, vagy névszói szóbővítés kizárólag az alkalmazott ragoktól függ. Pl.: TAG - névszói szóbővítése az ősnyelvben:

TAG-ga... mai értelmezésben "a" tag

TAG-a... ma úgy mondjuk: TAGja

TAG-mu... = TAG-om,

TAG - igei jelentésben - ma is és 5000 évvel előttünk is annyit jelent, mint: "TAG-ol, (szétvág)"

MU-NA-NI-TAG-A... ma így mondható.: MEG NE-ki AZT TAGolja.

Ebből a kifejezésből rögtön látjuk, hogy az ősnyelv rendelkezik egy olyan "előraggal", mely egyetlen más nyelvben sem fordul elő és ez a mai "MEG" - a sumirnak nevezett megfejtésben "MU". Miképpen ismertettem, ez az igei cselekvés befejezését jelenti függetlenül attól, hogy az ige milyen módban és milyen időben tünteti fel ezt a cselekvést. Mai nyelvünk szerint: meg-eszem, meg-ettem,

Ez is oly nyelvi különlegesség, mely a világ egyetlen más nyelvében elő nem fordul...

Láthatjuk továbbá azt is, hogy az ősnyelv az igébe beleragozta a mondatban szereplő igei cselekvés személyét, tárgyát és határozói formáját.

2.) A második fajtába tartozó szógyököknek csak névszói jelentésük van.

Pl.: UR... szóbővítése az ősnyelvben: 
UR-ru... "az" Úr 
UR-i = URi (Urból való) 
UR-mu... UR-am (az "én Uram".)

A névszói jelentésű szógyököknek - éppen úgy, mint a szóképzéssel alkotott névszóknak is - azonban van egy egészen különleges szófejlesztése, mely kizárólag a mi sumir- magyar ősnyelvünkben található meg és az a névszói szóbővítés azon sajátossága, mely a ragozás útján a névszónak igei tulajdonságot kölcsönöz. Ez az ősnyelv 5000 éves írásában is fellelhető és úgy történik, hogy a személyes névmás 3. személyű és csak a szóvégi ragozásmódban használt - u.n. "szuffigált" formáját - a "NI" szótagot csatoljuk a névszónak a hangzópótlékkal ellátott formájához - így: UR-A-NI, Ezt eddig úgy fordították le a helytelen módszert alkalmazó sumirológusok, hogy: "ő úr". A helyes értelmezés nem lehet ez, mert akkor - a nyelv logikus felépítése szerint - meg kellene lenni az "én úr" és a "te úr" kifejezések képzési lehetőségének is. Ilyen azonban nincs, tehát a 3. személyben sem létezhet, hanem a "névszó igesítésének" a legegyszerűbb módja ez, mely ma is megtalálható a már sokat változott és átformálódott nyelvünkben.

Az ős. UR-A-NI kifejezés ma UR-AL-NI. Tehát a névszó igesítésének módja ma is megvan nyelvünkben és bármelyik névszóra érvényesíthető. Így az ősi LUGAL-A-NI... ma "királykodni" (LUGAL = király), 
SAG-A-NI: ma "szív-el-ni" (SAG = szív), stb.

A felsorolt példákból pedig máris megtanuljuk a következőket:

a.) Ha a névszói gyök után olyan rag van, mely a gyökszó végmássalhangzójával kezdődő mássalhangzóval vezeti a szóvégi "a" hangzót, ez a szónak a "kiemelési, meghatározási" esete, vagyis az ilyen mássalhangzóval társult "a", a határozott névelő.

b.) Ha a mássalhangzóval végződő gyökhöz csak egy "a" rag járul, ez mindig a birtokhatározó, vagyis a személyes névmás ragozott formájának harmadik személyű esete. (a főnévi birtokrag használata.)

c.) Ha a hangzópótlékja a névszónak "i" - legtöbb esetben helyhatározói értelemben mutatja a nevet: Uri = Urból való.

d.) a birtokos személyragok alkalmazása már az 5000 éves írásban megtalálható.

3.) Harmadik csoportba soroljuk azokat a szógyököket, melyeknek csak "igei" jelentésük van.. Ilyen ige-gyökök pl.: (L.97.) AG... tenni, cselekedni

(L.80.) GAL... lenni, VÁL=ni (mivé) azonos jelentésű, mint a "vele".

Ez a gyök GÁL, melyet általában - mai nyelvtani kifejezést használva - a legősibb segédigének tekinthetünk, felhasználható arra, hogy a fordítottját szerkesszük az előbbi pontban bemutatott névszói igei tulajdonság kölcsönözésének. Vagyis az ige alkalmazásával, a GÁL hozzáadásával melléknévi, vagy főnévi képzést tudunk végrehajtani egytagú gyökök, vagy fejlesztett szavak bővítése által.

Pl.: AN = ég, menny. AN-GÁL = magasan lévő, azaz magassá vált. 
KA-AZAG-GÁL = varázsló. Ez már egy fejlesztett szó, mely 
KA = száj, nyílás (L. 15.) 
AZAG = tiszta, felmagasztalt. (L. 498.)

KA-AZAG... jelentése: tiszta, felmagasztalt (szent) száj. KA-AZAG-GAL... szent száj vele. (Valószínűleg az ősi KA-AZAG elődje a mai KA-CAG kifejezésünknek ékes bizonyítékát szolgálva annak, hogy él mai nyelvünkben is az ősi "száj, nyílás" KA értéke. Ugyanez található a KA-PU szavunkban is.)

Az ékiratokban nagyon gyakran előforduló igegyök a "DU" (L. 230.), melynek jelentése: alkotni, csinálni. Csaknem minden templomalapítási szövegben így fordul elő MU-NA-NI-DU - vagyis "meg neki azt alkotta", tehát láthatjuk, hogy az igébe bele van sűrítve a határozóeset és a 'tárgyeset belragja, ami egyszersmind azt is jelenti, hogy a mondatban megtaláljuk a határozói vonatkozást és a tárgyat is.

A MU = MEG igei előragot már ismerjük.

Tehát, aki sumirul akar tanulni, ne higgye, hogy olyan problémával kell megbirkóznia, mint pl. az egyiptomi írás. Saját nyelvünk ősformájának kutatását végezzük.

Úgy az igegyökök, mint a névszók, azaz a névszói gyökök lehetnek:

1.) egyszerűek - tehát egy- vagy kéttagú gyökök, melyek önmagukban tovább nem elemezhetők, tehát semmiféle gyöktovábbképző elemmel nem bírnak.

2.) összetett gyökök - melyek vagy önmaguk kettőzésével, vagy valamilyen újabb gyök elől, vagy hátul való csatlakozásával képződnek.

A különféle csoportokat majd a "névszó" és az "ige" fejezetekben részletezünk.

* * *

Ismét tovább kell menni egy lépéssel és valóságban észre kell vennünk azt is, hogy édes anyanyelvünk 5000 éves vizsgálatánál minden különösebb előtanulmány és készülődés nélkül eljutottunk a "nyelvészet" tudományához. Ez a "nyelvészkedés" azonban logikus és helyénvaló, mert ki más jogosult foglalkozni a magyar nyelv keletkezésével, szerkezetével és csodálatosságával, mint MI MAGUNK, akik ezen a nyelven tiszteljük egymást és dicsérjük AZ ISTENT.

Nézzük meg tehát - ismét együtt - hogy milyen a névszó és képzése az 5000 ÉVES GYAKORLATBAN

(9) V. GORDON CHILDE: New Light on The Most Ancient East. (Routledge & Kegan Paul Ltd. London, 1969.)
(10) FRANKFORT H.: Archaeology and the Sumerian Problem. (University of Chicago, Oriental Institute, Studies fn Ancient Oriental Civilization.) 
(11) HAWKES WOOLLEY: Prehistory and the Beginning of Civilization. (UNESCO, 1963. 390. old.)

A névszó és képzése AZ 5000 ÉVES GYAKORLATBAN

Senki sem tudta még jobban meghatározni a sumir névszó jellegét, mint Dr. Varga Zsigmond. Éppen ezért tőle veszem át a jellemzést az alábbiakban(12)

"A sumir nevek csoportjába számítjuk a főneveket, a mellékneveket, a névmásokat és a számneveket. Ide sorolandók természetesen a melléknévi igenevek és a tulajdonnevek is.

Kezdjük a főnevek és melléknevekkel.

"A sumir fő- és melléknevek vagy eredeti gyökök, vagy leszármaztatás útján keletkezett másodlagos névszók."

EREDETI GYÖKÖK

"Eredeti gyökök alatt azon névszókat értjük, amelyek eredete önmagukban adva van, a leszármaztatás semmi jele rajtuk észre nem vehető s rendesen egy vagy kéttagú szavak.

A Mah-Gar (sumir) nyelv különös sajátossága, hogy szereti az egytagú szavakat. Ezek mind eredeti gyökök és rendszerint névszói és igei jelentésűek lehetnek. Nem így vagyunk azonban a kéttagú eredeti gyökökkel, mert ezek vad névszói, vagy igei tartalmúak. Bemutatunk néhány névszót a kéttagú eredeti gyökök csoportjából:

Sumir: udu, ama, igi, uru, eri, 
Magyar: idő, anya, igi, vár, eri.

E gyökök - éppen eredetiségükből kifolyólag - jelentésükre nézve, a legtöbb esetben közömbösek s egyaránt bírhatnak névszói, vagy melléknévi, vagy igei jelentéssel. Az összefüggés és a mondattani helyzet határozza meg, hogy melyik jelentésben használtatnak."

Már a SZÓTAN c. fejezetben bemutattuk a sumir TAG gyökét névszói és igei használatban, de a mai magyar nyelv sok szava visszavezethető az ősi gyökszóra és ma is használjuk mind az igei mind pedig a névszói értelmét és bizony mai nyelvünkben is mindenkor az "összefüggés és a mondattani helyzet" mutatja meg a gyökszó jellegét. Pl.

A sumir: LAL (L.481) azonos a magyar LEL (Lél) szóval,

a sumir: SAG (L.384) ugyanaz, mint a magyar SZÍV (az életet adó szív, és "szívni" valamit.)

A sumir: TUR (L.87.a) ugyanaz, mint a magyar TÉR és (el)-tér.

A sumir: TUD (L.87)... magyarul is TUD, minden vonatkozásában - így az életadást, a születést is jelenti.

MÁSODLAGOS NÉVSZÓK:

Ezeknek a képzése az egyszerű gyökökből történik elő- vagy utóképzők segítségével. Ezek az elő- vagy utóképzők azonban önálló és értelmes szavak, melyek csak a gyakori használat következtében süllyedtek le "képzői szintre". Így a képzés tulajdonképpen egyszerű szóösszetétel és csak a nyelvtani elemezések választják el őket a szóösszetételtől. (Főleg akkor, ha az elemezést végző nyelvész nem beszél valamilyen ragozó nyelvet.) Miután ezek a képzők eddig csak magyarul nem beszélő nyelvészek által lettek csoportosítva, kénytelenek vagyunk ezeket a meglévő nyelvtanok csoportosítása alapján tárgyalni. Hangsúlyozzuk azonban ismételten azt, hogy a képzési mód mindig szóösszetétel, még akkor is, ha némelyik képző eredete nem áll tisztán előttünk. Ugyanis így semmiféle zavart nem okoz vizsgálatunknál az a helyzet, hogy a képzésre használt és képzőkké lefokozott szavak hol elől, hol hátul csatoltatnak az eredeti gyökhöz.

Ugyanis csakis így fogadhatjuk el azt a lehetőséget, hogy ugyanaz a szó képző elem a régi időben elől lett az eredeti gyökhöz ragasztva, de a nyelvfejlődésbe beletartozik a szóképzés váltózási folyamata is.

Azért fontos ennek a megállapításnak a lerögzítése, mert a Mah-Gar (sumir) nyelvben éppen a szóképzés és a szóképző elemek fejlődött formái mutatják meg igen jól magát a nyelvfejlődést, melyben a szóképző elemek hagyományos szilárdsága kimutatható függetlenül a sorrendi helyzetüktől. Tehát akár elől, akár hátul áll, - képző-értéke ugyanaz.

Részletezve: 1.) A Mah-Gar nyelv "A" hangzója (vagy ennek hangzóilleszkedéses változata) ősidőktől van használva a szóképzésben, így:

a régi nyelvben: A-gar, Á-gal, Á-lal,

a mai szerint: U-gar, A-gal, A-lal.

Egyeznek a hangzóilleszkedéses változatok is, mint:

a régi: u-tud, iS-i-S ( "a" és "i"=" a ")

ma: u-tód, sir-ó hangtani értéket vett fel, megtartva eredeti jelentését.

Itt - az utolsó példánál - már észlelhetjük a nyelvfejlődés azon követelményét, hogy az elől alkalmazott képzőt - az idők folyamán - hátra teszi. Ezt jobban láthatjuk: 
2.) "an" használatánál:

régi: an-bil, an-dul, an-gig, an-dup, an-su2-gar

mai: vil-an, dul-an, kuI-.-an, dag-an, su -gar-an A fenti magyar szavak azonos fogalmat tartalmaznak, függetlenül hangtörténeti helyzetükre.

De még sokkal jobban észlelhetjük a szóképző elemek alkalmazásának a szabadságát 
3.) a sumir "nam" képzőnél. Tudjuk jól, hogy a sumir nyelvben két "nam" érték van. Egyik az abstractum-képző prefixum, a másik - mutató névmási értékű és így néhány szónál utórag, mint: ga-nam = bizony, na-nam = nevezetesen. A fejlődött mah-gar nyelv egyesítette ezt a két sumír "nam" képzőt és fejlesztett formában utóragként csatolja az eredeti gyökökhöz "-mány" formában. A fejlődés szabályos és törvényszerű: nm = mny. Ugyanazon orgánum által képzett hangzók változása: Példák:

régi: nam-til, nam-tur, nam-rag, 
mai: él-mény, ár-mány, rag-mány (zsákmány)

Képezhetők a magyarban a mássalhangzó hasonulás törvényei szerint egyéb "nam" változások. Pl. mint prof. Jestin (J. AGS. 48. p.) "nam-en" = seigneurie - a magyarban ugyanez: én-nem = é-nem. Vagy: "nam-ur-ság" = héroisme - a magyarban (sumirul képezve) "úr-ságmány".

4.) A "-ki" képző ősidőktől a mai napig ugyan az, főleg az igéhez csatoltan, mint azt az ige fejezetben tárgyalni fogom. Használatát az alábbi példák mutatják:

régi: ki-é3 (p), ki-sur, ki-bal, Ki-gal-la, 
mai: ki-lép, ki-szűr, ki-(a)-bál, Ki-vál-ló.

5.) A másik sumir absztrakt-képzőnek - a "nig-2"-nek halvány emléke található fenn a mai nyelvben asszimilálódva a "nagy" magyar képzővel e néhány példában:

régi: nig -sag-(us), nin-uru (nin=nig) 
mai: nagy-ság-(os), vár-nagy stb.

Ez a "NIG" szóképző elem a régi nyelvben azonban sokszor párosul egyéb képzőkkel, így sokszor a régi nyelv egyik ékjelének, (L.2961 a "GIS" hangértékkel olvasott szóval. Ez a "GIS" - prof. Gadd szerint - azonos a mai magyar nyelv "GESZT" szavával és ugyancsak "fát, fa- féle- növényt" jelent. Tehát a régi nyelv egyik szövege, amit így olvastak le eddig:

GIS - NIG - GA = birtok (földbirtok) 
mai szavainkkal: GESZT-NAGY-GYA.

Ezeknél a kifejezéseknél azt kell szem előtt tartani, hogy a beszéd írásban való rögzítésének kezdeti állapotában születtek.

A megfejtők között ma is vita tárgyát képezi az, hogy az utolsó szótag "GA" a kiemelést szolgálja-e, vagy a birtokos esetet mutatja. Bármelyik is legyen a mi nyelvünk szerinti, de van példa arra, hogy az előbbit kell elfogadni. Birtokos-ragú szöveg ilyen:

NIG -PIR - ZAL-LA-GE (Vat. 555. Obv. 18. 19.). NAGY-PÍR - CSIL-LO-GÓ.. a mai nyelv szerint (ez "értelmi" fordítás) , vagyis minden, ami a világossághoz tartozik. Nagy érdekessége ennek a szövegnek az, hogy az eddig birtokos esetet-képzőnek ismert "GE" szótag itt melléknévképzőként mutatkozik be, ami ékes bizonyíték a hangzóilleszkedés törvényének igen régi alkalmazására és arra is, hogy az eddig "ZAL" értékkel olvasott ékjel hangzása "CSIL" is.

6.) Észrevétlenül érkeztünk el a melléknevek képzéséhez. Ismerkedjünk meg tehát jobban ezzel a nyelvi sajátossággal is.

A nyelvünk 5000 éves írásbeli bizonyítékai szerint melléknevet képezhetünk.

a.) Főnévből, "AS" képzővel (vagy ennek hangtani változataival, mint e"s, a"s, is). Pl. UR-AS, UDU-AS (idős) 
b.) Főnévből "hág" képzővel, mint: UR-SAG, BILS5ÁG (Bil = Vil) Képzett főnevekhez is járulhat az "AS" képző. (UR-SÁG-OS) 
c.) Főnévből "I" képzővel: UR-I. 
d.) A "GAL" (L.80) segédige. mely azonos a mai "VAL", azaz lenni, válni igegyökökkel - nagyszerű képzője a melléknévnek úgy, hogy participium formában járul a szógyökökhöz. Pl.: An = menny, AN-GAL... magasan lévő, magas. AZAG = szent... AZAGGÁL... szentséges.

Érdekes kiértékelések erednek a GÁL összetételekből. Majd az "ige-fejezetben" bemutatjuk az igei kapcsolatokat, de jó, ha egy példa szolgál a tanulmányok során útmutatóul.

e.) Régi melléknévképző az ősi nyelvben a DIM (L.440). Ennek jelentése tulajdonképpen "alkotni, tenni" de melléknévképzőként úgy értelmezhető, hogy "hasonló", vagyis a főnév értelmét a jelzőhöz hasonlítja, pl.: BABBAR-DIM... nap teszi, naphoz hasonló.

Itt meg kell emlékeznünk a nyelvjárásokról is. A KUMAH-GAR nép óriási kiterjedésű területen helyezkedett el és természetesen nyelvjárásokkal különbözött egymástól az egyes területrészek lakossága. Ahogy a dunamedencei hazánkban voltak "ő"-zö, "í"-ző és "á"-zó beszédek, úgy a mezopotámiai vidékre bevándoló különböző Mah-Gar törzsek is csak így különböznek egymástól. A nyelv muzsikája más, de értelme marad. A mezopotámiai elődeinknek két lényeges nyelvjárása volt, melyeket megtalálunk az ékiratos táblákon. Ezeket elődeink a következőképpen nevezték: EMEKU és EME-SAL.

Igen sok vita volt, míg az igazság kialakult erre a két elnevezésre vonatkozólag.

EME-KU NYELVRE VONATKOZÓLAG: vissza kell mennünk Oppert megállapításához, amikoris így ír:

"1.) A turáni királyok, akik a 'Lugal KI-EN-GI KI-URI-GE' vagyis a 'sumirok és akkádok királya' címét alkották, felirataikban azért tették előre a SUMIR nevet, mert maguk sumirok és nem akkádok voltak.

2.) A ,sumer' név nem egyéb, mint Asszíria turáni neve.

3.) A ,sumer' név turáni visszaadása KI-EN-GI = az 'igaz úr országa' jelentésű nevekkel történik, az ,akkád' ellenben olyan jelkomplexum által, mely még más országok jelölésére is szolgál.

4.) A sémi uralkodók a Sumer név körülírására a KI-EN-GI helyett az EME-KU = nyelv-imádás szótagolású és jelentésű jelcsoportot használták, ami azt mutatja, hogy a sumir nyelv az asszírokra nézve szent nyelv volt.

Oppert gondolata után a mai napig kialakult az a vélemény, hogy a valódi Mah-Gar (sumir) nyelv az EPJIEKU nyelvjárás, vagyis az "erős, hatalmas nyelv."

EME-SAL NYELVJÁRÁS:

Az első időben az "asszonyok nyelve" elnevezést kapta a sumerológusoktól. Annak ellenére, hogy az EME-KU a "szent nyelv", vannak himnuszok, ahol a szöveg EME-KU elejétől a végéig; de e himnuszokban mindaz, amit a "SZŰZ-Anya, INANA" mond, az az EME-SAL dialektusban van leírva. Ismerni kell tehát e két nyelvjárás összefüggését, már csak azért is, mert a mai Mah-Gar nyelvünk mindkettőt magába szívta és így az egyes nyelvjárások vizsgálatánál a magyar nyelvünk a legnagyobb segítséget tudja nyújtani.

Éppen a GAL összetételekre is vonatkozik ez. Pl.: 
eme-ku: IGI-GAL a másik nyelvjárásban így hangzik: 
eme-sal: IDE-MA-AL és a mai magyar szerint: 
IDE-VALÓ. Láthatjuk a középhelyzetet a két nyelvjárás között.

7.) Azt mondtuk, hogy a másodlagos névszók önálló és értelmes szavak összetételei. Tehát akkor el kell fogadni másodlagos névszóként az alábbi valóságos szóösszetételeket:

a.) A gyökszó egyszerű megkettőzéséből állókat, mint bab-bar (a bar gyökből mássalhangzó hasonulással), gal-gal = nagyon nagy, nagy-nagy.

b.) Azok a szóösszetételek, melyeket az egymással birtokviszonyba került névi alkotórészek képeznek. Pl.: ab-zal = kemence (tűznek a háza), ab-lil = ablak, (szélnek a háza), ab-zu = a tudás háza.

c.) Ide tartoznak azok a szavak is, melyek egy név és melléknév összetételéből keletkeznek ebben a sorrendben, vagy fordított sorrendben összeillesztve. Ilyenek: é-gái = palota. Lu-Gál = király. (írva: gal-lu).

d.) Meg kell említeni azokat a szóösszetételeket is, amelyek egy név és egy ige összevonása alkot. Itt különféle lehetőségeket látunk: 
névszó- mint tárgy-ige: DUB-SAR = írnok (dub... tábla, ser..., ír) MU-SAR = írásemlék (mu = név, sar = ír.) É-gur = gór-é. 
névszó- mint alany-ige: SA-GUR = könyörület (s"ag = szív, gur = fordul, vagyis... szív megfordul.

Valószínű innen ered a SZI-GOR szavunk is.) UD-ZAL = nappal, reggel. (Ud = idő, zal = világosodni. Innen jön az ud = nap, mert ugyanazon ékjel, a NAP-ZAL vagyis a mássalhangzó hasonulással... NAP-PAL.)

e.) Ide tartoznak még a két vagy több szógyökből alkotott és új fogalmat kifejező összetételek is: Pl.: AN-TA-SUR-RA... vagyis "fent ragyogó" (a meteort hívták így a szövegek), de ha ezt a kettős szóösszetételt meg fordítjuk így: SURRA-ANTA, akkor megkapjuk a nyelvfejlődés szerinti SURRANT ige-kifejezést, mely az előbbinek a fejleménye. Másik példa: 
ZIG-MAG-GÁL... zig = élet, ság = szív, gál = lenni tehát a jelentése: "az élet lehelete", amiből ered a mai ZIHÁL igénk.

* * *

A névszókhoz tartoznak még a tulajdonnevek. Ezeknek képzésére semminemű nyelvtani szabályt felállítani nem lehet, mert minden tulajdonnév viselője saját beállítódottsága szerint állapította meg a saját nevét, tehát azt csak az ékiratokból lehet mindenkor kivenni.

A 48. oldalon közölt agyagtábla szövegében máris találtunk két érdekes összetételű tulajdonnevet, mint MESANIP, ADDA és fia AANIPADDA. Majd a nyelv-szerkezet részeinek tárgyalása és ismertetése során még másik táblát is elolvasunk és azon is látni fogunk hasonlókat. De nem kell messzire mennünk, hiszen a Táltoskirályunk - ÁLMOS édesanyja EMESE úgy van feltüntetve krónikáinkban, mint ENE-DU-BÉLI-ANA leánya. Ez a név pedig nagyszerű példája az ősi nyelvfejlődésének és értelme: "az égi uralom hős fia". Azonos nyelvet beszélő, azonos fajú és hitű nép vallásos kegyelettel őrizte szent hagyományait és a nyelvével beléforradt szokásait. Csak ez az ősiség lehet magyarázata az évezredek alatt megmaradt azonosságnak.

Hasznos lesz tehát, ha ismét szorgalmatoskodunk és elvégzünk - megint együtt - egy érdekes vizsgálatot, aminek adjuk azt a címet:

RÖVID NYELVTANI EGYEZTETÉS

A tulajdonnevektől jutottunk el ehhez a vizsgálódáshoz. Maradjunk tehát tovább is a "neveknél". Itt is észre kell vennünk nyelvünknek egy szintén 5000 éves "csodálatos" tulajdonságát, mert megint olyasmit fedezünk fel, ami sem az indoeurópainak nevezett nyelvekben, sem a semita idiómákban sem található meg. Ez az a különlegesség, hogy a sumir-mahgar nyelvünkben:

A nem jelöletlen marad.

"A legelső, ami a sumir neveknél feltűnik - úgy a tulajdonképpeni névszóknál, mint az adjektívumoknál - az az ismertető vonás, hogy - a sémi és indo-germán nyelvekkel ellentétben - a nemeket (hím-, nő- és semleges nem) egyáltalában nem különböztetik meg és következetesképp nem is juttatják kifejezésre. Semmi sem jelzi e névszók tulajdonságát szemléltetőbben, mint az a tény, hogy közös szavak állanak rendelkezésre az Isten és Istennő (dingir L. 13.), az úr és úrnő (NiN L. 556.) férj és feleség (DAM L. 557.), fiú és leánygyermek (DUMU L. 144.) jelölésére s hogy a névszóknál hiányzik minden olyan végzet, melynek nem megkülönböztető szerepe lenne. E helyzetből azonban nem következik az, hagy a sumir nyelv pl. a férfi és nő, hím és nőstény fogalmát ki ne tudná fejezni, sőt ellenkezőleg, mint minden nem megkülönböztetést nem ismerő nyelvnek - a sumirnak is vannak olyan speciális kifejezései, melyek a névszók elé, vagy mögé helyezve - élőlényekre való vonatkoztatással - a hím es nőneműség fogalmát írják körül. De ismételjük, e kifejezések csak élő személyek belső jellege megnevezésére szolgálnak, élettelen dolgokra abszolút nem vonatkoznak és éppen ez mutatja, hogy alapjában nem nemjelölő szók."

Ilyenek:

a.) a férfi vagy hím fogalomnak a megjelölésére: 
NITAG (L. 211), GIS (L. 296.) és US (ŐS) (L. 211).

a női fogalom kifejezésére: 
GEME (L. 554) és KIL (L. 483) (ezt sokszor RIMA-nak ejtik.)

Ezeknek a nemjelölő szavaknak a használata pedig a következőképpen történik:

NITAG-DAM = férj... GEME-DAM = feleség. DUMU-NITAG = fiúgyermek... DUMU-GEME = leánygyermek.

(A Nitag etimológiája valószínűleg a NYIT-TAG (nyitó-tag)-ra vezethető vissza, míg a DAM = TAM... a TÁM, tám-ogat, TAM-aszt szavaink őse.

GEME... a magyar GIM elődje. DUMU, mint "gyermek" fogalom - él a DUMU-KUS (Domonkos) szavunkban és KUS fiát jelenti.

Ez a nyelvünkben ma is élő sajátosság ősnyelvünk egyik különlegessége.

A másik érdekessége ősnyelvünknek pedig az, hogy a névszó s általában minden név (az igeneveket is beleszámítva) meghatározható, kiemelhető, determinálható

egy - a név után következő "e" magánhangzó, illetőleg ennek a magánhangzó illeszkedés által megkövetelt változatai - mint az "a, i, u" - által. Néhány nyelvészeti munka egyszerűen csak "hangzópótléknak" nevezi ezeket a kiemelő elemeket, melynek szerepét azonosítják a névelővel.

Általában azt a szabályosságot tapasztalhatjuk az ékiratos szövegekben, hogy a magánhangzóval végződő nevek: egyszerűen kiegészítődnek a magánhangzó-illeszkedés szerint nekik megfelelő hanggal - vagy csak egyszerűen az "e" betűvel és a mássalhangzóval végződő nevek olyan raggal látódnak el, mely a név utolsó mássalhangzóját megkettőzi. Pl.: DUMU-GEME = leánygyermek. DUMU-GÉME-E = "A" leánygyermek.

GEME-DAM = feleség. GEME-DAM-MA = "A" feleség. Vannak azonban szövegek, ahol hiányzik ez a szabályosság és a kiemelés egyszerűen csak az "E" odaillesztésével történik. Pl.:

ZU-AB- "E" MU-DU... - "AZ" ABZUT MEGÉPÍTETTE. (Urnina B. tábla 5-6.)

Ezek a szóvégi hangzók azonban sokszor az ékjel helyes fonetikai értékét, vagyis alkalomszerű kiejtését is megmagyarázzák. Pl.:

PIR (L.381) ékjele ejthető PÁR és BABBÁR változatban is. Ha az ékjel ki van egészítve az egyszerű "A" hangzóval (L.579. jelentése: "víz"), az új képzet kiejtése... PÁR-A és azonos a mai "pára" szavunkkal. A fogalomjegyek világosan mutatják, mert a L.381. jel "Nap-meleg vagy Nap-fény" fogalmat és a hozzákapcsolt L.579. sz.-ú a "viz" fogalmat fejezi ki. Így - "Nap-meleg - víz = pára"... ma is és 5000 évvel előttünk is

Ha azonban ugyanezt a jelet (L. 381.) a -RA szótag, mint rag, követi (RA = L. 328.)... úgy vagy BABBÁR-RA, vagy PIR-RA a kiejtés és "A" PÍR, vagy "A" NAP a helyes jelentés.

Pl.: APA szavunk már el van látva a kiemelés "A" ragjával (határozott névelőnek megfelelő utóraggal), hiszen az ősnyelvben AB = "atya" és AB-A (AP-A) "az atya".

Ezek után meg kell ismerkednünk a nyelvtani szabályosságokkal bővebben is és ezek között jelenlegi fejtegetésünkbe tartozik a

NÉVSZÓK RAGOZÁSA

A sumir-mahgar nyelvünkben igen érdekes az, hogy az ősírás kezdetétől fogva a nyelv csak egyes és többes-számot használ.

Az egyes szám alakja - maga a névszó. A többes-szám képzésének módjai:

1.) a Névszó megismétlése, Pl.: KUR (L. 366.)... jelentése: hegy, vagy ország (hegyes vidék). "A" hagy = KUR-RA. Többesszámban - Hegyek": KUR-KUR és "A" hegyek: KUR-KUR-RA.

Most tegyünk a főnév mellé egy jelzőt. Mondjuk, hogy: "nagy hegy". Nagy = GÁL (L. 343.) Nagy hegy = KUR GÁL. Most ha ezt akarjuk többesszámban mondani - az általános szabály az, hogy: "ha a névszó jelzős szerkezetben fordul elő, akkor csak az utolsó helyen álló adjektívum kettőződik meg", tehát: NAGY HEGYEK = KUR GÁL-GÁL és "A" nagy hegyek = KUR GÁL GAL-LA.

A fent említett általános szabály mellett azonban találunk olyan szövegeket is, ahol a névszó is és a jelző is megismétlődik a többesszámban - és a kiemeléssel mindkettő megkapja a kiemelési ragot. Tehát ilyen szövegünk is van: KUR KUR-RA GÁL-GÁL-LA = "A" Nagy Hegyek.

2.) A többesszám képzésének másik módja az, hogy a névszó felveszi a -NE, vagy -ENE végzeteket. Pl. DINGIR-RE-NE. Ahol: DINGIR = Isten (L. 13.) -RE = a kiemelés ragja és -NE a többesszám jelölője - tehát DINGIR-RE-NE= "AZ" Istenek.

Jelzős szerkezetben a többes-képző ragok valamelyike a hátul álló adjektívumokhoz csatlakozik. Pl.:

DINGIR GÁL-GALENE = nagy Istenek és DINGIR-RE GÁL-GÁL-ENE "A" nagy Istenek.

Ezek a többesképző ragok megtalálhatók: -NE (L. 172.) és ENE (L. 308.)

3.) Találunk még harmadik módot is a többesszám képzésre, mely azonban csak személyek foglalkozására vonatkozó kifejezésekben fordulnak elő és ez a -ME (L. 532) rag.

Pl.: DUB-SÁR-ME = írnokok. Ahol: DUB (L. 138.): agyagtábla, SÁR (L.152.) = róni, nóvással inni.

Most még azzal kell megismerkednünk, hogy ezek a többesképző ragok a ragozásban (agglutinációban) milyen sorrendi helyet foglalnak el. Miután - mint majd látjuk a névszó különböző esetei is ragok hozzáadásával vannak feltüntetve, mint nyelvtani szabályosságot, meg kell állapítanunk azt, hogy "a -NE és -ENE többes végzet rendesen megelőzi az ezen ragokat, míg a ME és hangzóilleszkedésű változatai mindig utolsó helyem állanak"