Az ankh egy óegyiptomi hieroglifa, melynek jelentése élet és formailag egy fogantyús keresztre hasonlít (latinul: crux ansata). Az óegyiptomi vallás isteneit gyakran ábrázolták ankh kereszttel a kezükben, amit a hurokrésznél vagy a száránál fogva tartanak. Mivel az egyiptológusok közt az utóbbi évszázadokban egy igazi beavatott sem akadt, képtelenek voltak megfejteni a szimbólum ezoterikus jelentését. Találgatások viszont voltak bőven, melyek főként a nemiséggel kapcsolták össze az ankh eredetét. Bár mindegyik elképzelésben van valami szikrája az igazságnak, az ankh lényegét mégsem tudták megközelíteni, kellő szintű időfizikai ismeretek hiányában. Így csak most jött el az ideje, hogy feltárjuk ennek az ősi teremtési szimbólumnak az ezoterikus jelentését.

Kezdjük azzal, hogy az ankh szó magyarul: an-ká-há, vagyis égi K és H zóna. A mássalhangzóink között a k és h betűk azok, amiket kivételes módon nem e vagy é magánhangzó társaságában ejtünk, hanem á-val. Ez jelzi, hogy különleges hangzókról van szó, amiknek már az ábrázolása is sokatmondó. Ha megnézzük a hun rovásírás K és H betűjét, azt látjuk, hogy nagyon hasonlóak. A k egy csúcsára állított rombusz, amiből a káró kártyajel is származik. A h pedig ugyanez, csak az alsó-felső csúcsainál az élek meghosszabbításával, amitől egészében úgy néz ki, mint két egymásra rajzolt, ellentétes irányú kacsacsőr. Mindkét jel értelme ugyanaz a teremtésfilozófiában: a két Teremtő tachion kúpos hullámterének metszetét mutatják az őskáoszban. Azt a zónát, amin belül a teremtés zajlik, ahol az Isten és teremtményei találhatók.

A latin elnevezés megerősíti az ankh jelentését, mivel a crux ansata valójában: kereszt anya-atya. Vagyis az Anya és az Atya kereszteződése, találkozása. Ha úgy tekintünk az ankhra, mint geometriai ábrára, ami a teremtés pillanatát ábrázolja, rögtön feltűnik, hogy egy vízszintes vonalat keresztez egy függőleges vonal. A függőleges vonal alulról indulva áttöri a vízszintes vonalat, majd hurokká görbülve visszatér hozzá. Tehát nem egyszerűen egy statikus rajzról van szó, hanem inkább folyamatábráról. A teremtés első pillanatának megjelenítéséről, az Isten időhurkának születéséről. Ez egyben az élet születése is, így nem csoda, hogy az ankh jelentése a termékenységhez, nemiséghez, szaporodáshoz kapcsolódik. Csak éppen nem azon a megnyilvánulási szinten, amit a hozzá nem értők gondoltak róla. Az ankh nem egyszerűen egy nemiszerv vagy bikacsök, hanem a teremtési aktus minimalista geometriai ábrázolása. Azé a pillanaté, amikor a Teremtő Atya tachionja behatol a Teremtő Anya tachionjának hullámterébe és bukfencet vetve létrehozza magából a Fiút, minden élet forrását.

Egyesek szerint az ankh, mint hurkos kereszt a tjet (Ízisz-csomó) egyik változata, ami szintén jólétet és életet jelent. A tjet Ízisz anyaistennő derékövéből eredeztethető, ami fontos kelléke volt a ruházatának. Ízisz óegyiptomi nyelven: Aszet, magyarul: A-szét, vagyis az Atya szétáradása, illetve: Iszet, kiejtve: Isza, azaz Isa, Isten jelentésű szó. Ő lényegében a termékenység, a varázslás (teremtés), a Víz, a Szél és a nőiesség szimbóluma volt, amely fogalmak mindegyike szorosan kapcsolódik a téridő tulajdonságaihoz. A tjet ennek megfelelően egy csomó az időszálon.
Hogy még egyértelműbb legyen az összefüggés, a jólét kifejezés magyarul jobbos csavarodású létezőt is jelent, és innen ered a jóisten és jószerencse szavunk is. Az élet kifejezés pedig egyben utalás az Istent a Teremtővel összekapcsoló primer időszálra. Mert a Teremtő él-et húz maga után, amin egy csomópont (él elágazás) az Isten időhurka.

Mások szerint az ankh a halhatatlanságot, a világegyetemet, a hatalmat, az életadó vizet és levegőt jelenti, ami szintén igaz, csak nem úgy, ahogy a beavatatlanok gondolják. Mert a térszerán valóban halhatatlan, az egész világegyetem forrása, hullámtere hatalmat gyakorol a benne lévő teremtmények fölött, akiknek életet ad, szerkezetileg pedig Víz (tardion) típusú a hullámtere, ami mindenen áthatol, mint a Levegő. Az ankh kulcsszerű formája miatt azt is mondják róla a hermetikus rendek, hogy megnyitja a halál kapuját. A kopt keresztények szerint pedig kimondottan a halál utáni életet szimbolizálja. Ma inkább azt mondanánk rá, hogy az ankh titkának felismerése elvezet az örök élethez, ami a testi létezésen túl vár az arra érdemes (megvilágosodott) lélekre.

Fontosságának megfelelően az ankh jelet mindig aranysárgára festették, mert a Nap (Napisten térszerán) szimbólumának tartották és ékszerként általában aranyból vagy sárgarézből készült. Népszerűsége, mint minden hasonló teremtési ábráé is, máig töretlen a benne rejlő szentségnek köszönhetően (lásd még: szvasztika, szárnyaskerék, vadzsra, pentagramma, Dávid-csillag, fénycsillag, főnix, menóra, stb.). Ékszerek és díszítő motívumok formájában éppúgy előfordul, mint különféle vallási és spirituális csoportok által használt élet szimbólumként. A pentagrammával való összekapcsolása időfizikailag korrekt és sokatmondó, így használatát mindenképpen ajánljuk a misztikusoknak.

Kiegészítések:
1. Az egyiptológusok szerint a ka jelentése: hasonmás. Ma inkább asztráltestnek neveznénk, mivel anyagtalan és testként funkcionál az elhunyt lelke számára, hogy stabilitást biztosítson neki (az emberség látszatát nyújtsa az identitásának). A ka szótag egyben a teremtési tartományban tartózkodó Istent is jelenti, abban az értelemben, hogy Ő a Teremtő Atya hasonmása. Mert az időhurkának tachionjai az okforrás tachion virtuális másolatai.
2. Ízisz anyaistennőt a művészetben eredetileg hosszú ruhát viselő nőként ábrázolták, fején a trónt jelentő hieroglifával, néha lótuszvirággal a kezében vagy szikomorfaként (Életfa). A történelem során, ahogy az egyiptomi papság által őrzött ezoterikus tudás a teremtés titkairól egyre jobban megkopott, Ízisz fokozatosan egybemosódott Hathor (magyarul: hat-úr) termékenység istennő alakjával. Ennek megfelelően a fejdísze is megváltozott, és kezdték úgy ábrázolni, mint aki tehénszarvak között tartja a napkorongot. Durvább esetekben tehénfejűként vagy kimondottan tehénként is megjelenítették a hozzá nem értők. Emellett előfordult az is, hogy szárnyakkal ábrázolták, vagy egyenesen keselyűként, héjaként, amint Ozirisz teste fölé száll.