Vaszistha szól: Amikor a tudás a megismerés tárgyává válik, tudd, hogy ez a kötöttség. A felszabadulás akkor jelentkezik, amikor a tudás nem tárgya többé a megismerésnek.

Ráma szól: Hogyan lehetséges a megismerés tárgyaként jelentkező tudás bennünk szunnyadó szilárd meggyőződését megszüntetni?

Vaszistha szól: A teljes felébredés bekövetkezésekor az értelem homálya végleg elszáll. Ekkor testet ölthet bennünk a felszabadulás formátlan, csendes valósága. Ráma szól: Mi légyen az a tökéletes felébredés, tökéletes tudás, melynek segítségével megszabadulhatunk a kötöttség korlátjaitól? Vaszistha szól: A tudásnak nem létezik tárgya, melyet meg kellene ismerni. A tudás független és örök; túl van az elmondhatón és a meghatározhatón. Amikor ezt az igazságot közvetlenül megéled, előáll a tökéletes felébredés.

Ráma szól: Minek révén születik meg a tudás és a megismerés tárgya közötti megkülönböztetés? Milyen értelemben használjuk a „tudás” szót? Vaszistha szól: A tudás vagy dzsjána nem más, mint a teljes felébredés vagy megvilágosodás. Ehhez a felébredéshez a reá vonatkozó meditáció révén juthatsz el. Az igazság az, hogy nem létezik semmilyen megkülönböztetés a tudás és a megismerés tárgya között.

Ráma szól: Ha valóban ez az igazság, akkor a tudás, illetve a megismerés tárgyának eme megtévesztő látványa miként születik meg, s hogyan gyökeresedik meg lényünkben?

Vaszistha szól: Ama félrevezető hitnek köszönhetően, miszerint a tudáson kívül más is létezik, valami rajta kívüli, mely a megkülönböztetést előidézi. Igazából sem kívül, sem belül nincs semmi.

Ráma szól: Miként fogadhatnánk el eme állítást, miszerint: minden, amit látni vélünk – Én, Te stb. – az összes alkotóelem, s a létezők végtelen sokasága valójába nem létezik?

Vaszistha szól: A Teremtés kezdetekor valójában sem a kozmikus lény vagy virát, sem a Világegyetem stb. nem vált létezővé. Vagyis nem született soha semmi, ami a látás tárgyaként szolgálhatott volna.

Ráma szól: Ez a világ van, volt lesz, hisz minden nap tapasztaljuk. Hogyan is állíthatnák, hogy sohasem létezett?

Vaszistha szól: Ez a világlátvány éppen annyira valótlan, mint az álomban látott tárgyak, vagy a délibáb.

Ráma szól: Miként állíthatod, hogy a Teremtés kezdetén semmi sem született, sem én, sem te, stb.?

Vaszistha szól: Hatás csak az őt kiváltó okból eredhet, sohasem fordítva. A Teremtést megelőző kozmikus feloldódás állapota közben csak a csend létezett, mely nem tartalmaz semmilyen okot a teremtésre.

Ráma szól: Bizonyos vagyok a felől, hogy a nem született örökkévaló létező a kozmikus feloldódás közben sem szűnik meg létezni. Miért ne lehetne Ő a teremtés oka?

Vaszistha szól: A hatás csak azt hordozhatja magában, ami az okban is jelen volt. A nem valós tehát nem válhat valóssá. Az edényből nem születhet ruhadarab.

Ráma szól: Lehetséges, hogy a kozmikus feloldódás alatt az egész Teremtés, egyfajta finom állapotban tovább létezik Brahmanban (a Teljességben), a határtalan tudatban, s később ez ölt testet a következő teremtésben.

Vaszistha szól: Megtapasztalta-e valaki is eme feltevés igazságát, van-e értelme hinni az ehhez hasonló képzelgésekben?

Ráma szól: Az igazság tudói ebben az állapotban csakis a tiszta, végtelen tudatot tapasztalták. Természetesen ekkor még a tér sem létezett.

A „valós” anyagi világ láthatóan valóban nem születethetett az ürességből.

Vaszistha szól: Ha pedig ez az igazság, akkor a három világ sem egyéb, mint tiszta tudat. Kinek teste maga a tiszta tudat, nem létezik számára sem születés, sem halál.

Ráma szól: Könyörögve kérlek, mond el, miként született e világlátvány? Vaszistha szól: Az ok és okozat hiányában, nincs sem lét, sem nemlét. Akkor miként születhetett volna meg a „tapasztalás tárgya”? Nem is született: az önvaló gondolja és tapasztalja meg önmagát, mint a tapasztalás tárgyát. Csak a tudat létezik semmi más.

Ráma szól: A mozdulatlan „tapasztalás tárgya” gondolkodik! Az Úr, minden dolgok látója, saját tapasztalatának tárgyává válik. Hogyan lehetséges mindez? Vajon megégetheti-e a fa a tüzet?

Vaszistha szól: A látó nem válhat a tapasztalás tárgyává, hisz az utóbbi nem is létezik. Valójában a látó mindaz, ami van – a tudat egységes tömege.

Ráma szól: A határtalan tudat tudatos lesz önnön tudatosságáról, mint saját maga tárgyáról, s ez vezet a világlátvány megjelenéséhez. Miként jön létre a tárgy?

Vaszistha szól: Az ok hiányában valójában semmilyen tárgy sem létezik. Éppen ezért a tudat örökké szabad, leírhatatlan és értelmezhetetlen. Ráma szól: Ha ez az igazság, akkor az én-tudat és az ehhez hasonló minőségek miként születnek? Miért tapasztaljuk a világot?

Vaszistha szól: Az ok hiányában ezek egyike sem létezik. Hol van hát akkor a tapasztalás tárgya? Ezek az úgymond „teremtett” tárgyak valójában csak a tapasztalás látványai.

Ráma szól: Hogyan jelentkezhet ez a látvány a tiszta tudatosságban, mely ment minden nemű mozgástól, éppen ezért a tárgy tudatosságától is? Vaszistha szól: Az ok hiányában, Ó Ráma, valójában a látvány sem létezik. Minden mi létezik, te, én stb. a végtelen csend egysége, semmi más. Ráma szól: Ó tanítóm, zavarba estem, s nem tudom, mit kérdezhetnék most. Úgy érzem, teljesen felébredtem vagy megvilágosodtam: mit is kérdezhetnék hát?

Vaszistha szól: Az ok teljes hiányában ne kutasd hát többé a „miért” okát. S ha így teszel, könnyedén megpihenhetsz a legfelső, leírhatatlan valóságban.

Ráma szól: Elfogadom, hogy az ok hiányában a Teremtés, mint olyan, sohasem létezett. Akkor viszont a tudást és annak tárgyát övező zavar kinek, s miért létezik?

Vaszistha szól: Az ok hiányában, s mivel csak a végtelen béke és csend létezik, a zavar vagy illúzió sem létezik. Csak azért nem honolsz még ebben a békében, mert nem folytattál folyamatos elmélyedést eme igazságon. Ráma szól: Hogyan születik az elmélyedés, és a nem-elmélyedés? Ismét ugyanabba a csapdába estünk.

Vaszistha szól: Az igazság az, hogy a végtelenben nincs semmilyen látvány, vagy látszat. A tudat végtelensége és megszüntethetetlensége folytán azonban a végső igazságon folytatott folyamatos elmélyedés képzete mégis megjelenik.

Ráma szól: Ha minden csak végtelen béke, mi értelme a „tanító” és a „tanuló” szóknak, hogyan keletkezik-e kettősség?

Vaszistha szól: A „tanító” és a „tanuló” valójában nem egyéb, mint a Brahmanban létező Brahman. A megvilágosodott számára nem létezik sem kötöttség, sem felszabadulás.

Ráma szól: Ha az idő, a tér, az anyag, az energia és az összes többi dolog megosztottsága valóban nem létezik, akkor miként születhetett meg a különbözőség egységének képzete?

Vaszistha szól: Az idő, a tér, az anyag, az energia (cselekvés) és a tapasztalás csak a nem-létező tudatlanságban létezik. Nincs képzet, mi független lenne ettől.

Ráma szól: Ha a „tanító” és a „tanuló” kettőssége nem létezik, akkor mi valójában a felébredés vagy megvilágosodás?

Vaszistha szól: A felébredés révén eléred a felébredést; s így a „felébredés” képzetét tökéletesen megérted. Mindez természetesen csak számodra felfogható, s nem számunkra.

Ráma szól: Ha viszont maga a megvilágosodás is az én-érzethez kötődik, akkor már nem azonos a megvilágosodással. Hogyan létezhet efféle megosztás a tiszta és feloszthatatlan tudatosságban?

Vaszistha szól: A megvilágosodott világossága maga az öntudatosság. A látszólagos megkülönböztetés vagy kettősség olyan, mint a szél és annak mozgása.

Ráma szól: Ha tényleg ez az igazság, akkor lehetetlenség elfogadni a megismerő, a megismerés folyamata és a megismerés tárgyaként jelentkező felosztottság létezését, hisz hogyan is lehetne az óceán és a rajta lévő hullám eltérő egymástól?

Vaszistha szól: Ha ezt elfogadjuk, akkor a felosztottságban sincs semmi hiba, noha tudjuk, hogy a valóság az osztatlan tudat egysége.

Ráma szól: Mesterem, kiben jelenik meg az én-érzet, s ki tapasztalja eme világlátványt vagy képzelgést?

Vaszistha szól: A kötöttség korlátja a tapasztalás tárgyának valóságába vetett meggyőződésből ered. Elegendő tehát annak meglátása, hogy a tárgy nem létezik. Mivel a tudat képezi mindennek a lényegét, így nem létezik sem a kötöttség, sem a felszabadulás.

Ráma szól: A tárgyat a lámpa fénye teszi láthatóvá. Ezt alapul véve mondhatjuk-e azt, hogy a külső tárgyakat a tudat fénye révén látjuk? Vaszistha szól: A külső valóság nem rendelkezik semmilyen kiinduló okkal, mely létrejöttéhez vezetne. Ok nélkül pedig nincs okozat sem. Képzelt tapasztalatról van tehát szó, semmi másról.

Ráma szól: A rémálom megélésének ideje alatt, akár valóságos, akár nem, szenvedést tapasztalunk. Ugyanez igaz a világlátványra is. Mivel kerülhető el mindez?

Vaszistha szól: Ugyanúgy, ahogy a rémálomnak és a belőle fakadó szenvedésnek is a felébredés hozza el a végét, a világlátvány tapasztalatából származó szenvedést a belőle való felébredés szünteti meg, valamint az, hogy ezt követően nem kötődünk és vágyunk többé a világ tárgyaira.

Ráma szól: Miként érheti el valaki boldogsága tárgyát? S eme világ-álom tárgyainak szilárdsága miként szüntethető meg?

Vaszistha szól: Ha megvizsgálod az „előző” és az „ezt követő” állapotát, az anyag szilárdsága megszűnik. Ha elmélyedsz ama igazságban, hogy mindez olyan akár az álomban, akkor az anyag szilárdságába vetett hited megszűnik.

Ráma szól: Amikor meggyengül az ilyen típusú hitünk, mit látunk vagy érzékelünk? Miként szűnik meg a világlátvány érzékelése?

Vaszistha szól: Érzékelés közben a világlátványt olyannak látjuk, mint a levegőbe épített kastélyt vagy egy képet, melyet elmosott az eső – elménk mentes a vászanától vagyis az értelem megszokásaitól.

Ráma szól: Mi történik ezután?

Vaszistha szól: A tisztán képzetként létező világlátvány fokozatosan elhalványul, s fokozatosan megszabadulunk minden korláttól és megszokástól.

Ráma szól: Tény, hogy a sok életen át történő felelevenítések révén a megszokások mélyen beégetik magukat lényünkbe: miként szüntethetők hát meg?

Vaszistha szól: Ráébredve az igazságra, hogy a külső valóság és annak anyagi tárgyai egyfajta torz képzetként léteznek Önvalónkban vagy a végtelen tudatosságban, az anyagi valósághoz való kötöttségünk (és fordítva) megszűnik, véget vetve ezzel a szamszára vagy újraszületés körforgásának.

Ráma szól: Mi történik ezután, miként érjük el a békét?

Vaszistha szól: Miután a tárgyak szilárdságának képzete, azzal a törekvéssel együtt, hogy e képzetet újraélesszük, megszűnt, a világba vetett minden bizalmunk megszűnik.

Om, Sánti, Sánti

Címkék: