TISZTA SZÍVTUDAT
Yu
Világnak Világosságóceánja
a Tiszta Fényű Szeretet
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Apokrif-iratok vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
TISZTA SZÍVTUDAT
Yu
Világnak Világosságóceánja
a Tiszta Fényű Szeretet
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Apokrif-iratok vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
TISZTA SZÍVTUDAT
Yu
Világnak Világosságóceánja
a Tiszta Fényű Szeretet
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Apokrif-iratok vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
TISZTA SZÍVTUDAT
Yu
Világnak Világosságóceánja
a Tiszta Fényű Szeretet
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Apokrif-iratok vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Kis türelmet...
Bejelentkezés
A továbbiakban azt vizsgáljuk meg, hogy az õsvíz, illetve az õstûz, mint a dualisztikus világkép alapja, milyen szerephez jut az egyes kozmogóniákban.
A teremtés-regék általában matriarchális rendszerûek, de a teremtõ Fény és Nap mítoszaiban határozottan a férfias jelleg uralkodik. Több ezer év alatt rendkívül sok változatuk alakult ki. Az egyes helyi kultuszok ezek legtöbbjét mély buzgalommal tartották fenn. Az eredetmondákban igen sok a közös vonás, nemcsak egymással, hanem a késõbbi, más népek mondáival is. Kezdetben a dolgok a sötét és mély vízben voltak, forma és alak nélkül, megnyilvánulatlanul. Azután az élet szikrájának felvillanásával, a tulajdonképpeni Teremtéssel levegõ és anyag keletkezett, így elvált egymástól a föld és az ég („teremté vala Isten az eget és a földet”).
A tûz a teremtõ férfierõ, az aktivitás, az akarat kifejezõdése, míg a víz a nõiesség, a befogadás, a passzivitás szimbóluma. A legismertebb teremtéstörténet a Bibliában található. A teremtés eszköze az Ige, vagyis a világ a szó által jött létre. A szó az akarat, a tûz erõ fizikai megtestesülése: "Legyen világosság: és lõn világosság" De ez a világkép sem egypólusú. Egyes Biblia-fordításokban az eredeti szöveget találjuk: "A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és Istennek szent lelke lebegett a vizeknek felette." A szent lélek, azaz a teremtõ szellem a férfias princípiumot jelenti, míg a vizek jelentése a nõies princípium. Ily módon még a keresztény teremtésmondában is megjelenik a dualitás szerepe.
A majáknál a Popol Vuh nevû elbeszélésfüzérben található teremtésmítosz szerint kezdetben mindenütt víz volt. A teremtõ istenek földet kiáltottak, így jelent meg a föld. Hasonlatosan tehát a Bibliához, itt is az Ige, a szó lett az akarat (a tûz) megjelenési formája.
Az egyiptomiak hite szerint kezdetben volt az õsvíz, Nun, és ebbõl kelt fel diadalmasan a Nap és indult el égi pályáján. Eszerint az értelmezés szerint a világ minden reggel újra teremtõdik, mikor a Nap felkel. Egy másik felfogás szerint a kaotikus õsállapotot a Végtelenség, a Sötétség, az Elrejtettség, illetve az Õsóceán képezte. Az õsvízbõl kiemelkedõ õsdombon általuk létesül az õstojás.
A sumér mitológiában a világmindenség a világóceán közepén állt. Ebbõl vált ki az eget és a földet magába foglaló anyag. Az akkád teremtésmítoszokban Bél-Marduk, a legfõbb isten alkotta meg a világot az általa legyõzött Tiamatnak, az õsvíznek, a nõnemû õskáosznak a testébõl.
A germán mondák szerint a világszellem teremtette meg északon a jég, délen pedig a tûz országát. Ezek találkozási pontjánál született meg Ymir óriás, akibõl késõbb a világ keletkezett. Itt is világosan látható a két õselem-pár szerepe.
A Védák ebbõl a tekintetbõl is letisztult, ezoterikusabb értelmû képpel szolgálnak. A mindent átható leheletet (tûz, szellem) és a mindent magába rejtõ vizet tartja együttesen mindennek a teretõinek.
Japánban eleve nõi és férfi princípiumként emlegették az õsvizet és õstüzet: Jo és In volt a nevük, melyek már a kezdetben együtt voltak a kaotikus tojásban, mely késõbb kettévált.
Kínában több mítosz is szól arról, ahogyan Csu-Zsung, a tûzisten legyõzte Kung-Kung vízistent, aki szégyenében nekiment az égboltot tartó hegynek, és emiatt hatalmas katasztrófa érte a Földet. Ez egy kissé más, mint az eddigiek, lévén, hogy ez már a teremtés utáni állapotot tükrözi, azonban mindenképp jól mutatja a dualisztikus világkép kifejlõdését.
Végül egy maori mítoszt szeretnék megosztani az olvasókkal, amelyben világosan végigkísérhetõek az eddig említett motívumok.
"Ta'aroa volt minden isten õse; õ teremtett mindent. Idõtlen idõk óta létezett a nagy Ta'aroa, Tahi-Tumu, a Kezdet. Ta'aroa magából alakult ki, õ a szülõje önmagának, nincsen sem apja, sem anyja. Ta'aroa burkában ült a sötétben öröktõl fogva. Ez a burok, mint tojás forgott a végtelen térben,
nem volt még ég, föld, hold, nap és nem voltak csillagok sem. Sötét, tömény vastagon sötét volt minden. (Ta'aroa ezután feltörte burkát: ebbõl lett az ég, majd kiúszott a sötétségbe, és megteremtette a világot.) Csak sötétség, csak víz volt mindenütt. Io mondta elsõnek e szavakat: "Éj, nappalt rejtõ Éj." S íme! Hajnal hasadt. Ezután ugyanígy ezt mondta: "Nappal, éjt rejtõ Nappal." S a nagy sötétség visszatért. (Ekkor azt mondta Io, váljon szét a kettõ, és az egyik legyen fönt, a másik alant.) Mikor a fény kigyúlt és ragyogott minden, Csak most látta meg Io a környezõ vizeket. Ekkor mondta a negyedik szót: "Te Wai-ki-Tai-tama, oszd meg a vizeket, hogy kitáruljon az Ég. Az Ég megszületett." S íme! Papa-taunuku, a Föld ott feküdt lenn."
|
|
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kommentáld!