(részletek)


Manichaeus, Jézus Krisztus apostola, az Atyaisten kegyelméből.

Ezek az üdvös szavak az örök és élő forrásból, melyeket ha valaki meghallott, s először hitt bennük, majd amit tanácsolnak, megtartja, soha nem vettetik alá a halálnak, hanem örök és dicsőséges életet él. Mert bizonnyal boldognak kell ítélni azt, aki felvérteztetik ezzel az isteni ismerettel, amely által megszabadíttatva az örökkévaló életben meg fog maradni.

A láthatatlan Isten békessége és az igazság ismerete legyen a szent és igen kedves testvérekkel, akik hisznek és szolgálnak is a mennyei parancsolatoknak; ám a Fény jobbja is őrizzen benneteket, és ragadjon ki minden gonosz támadásból s a világ tőréből! A Szentlélek kegyessége pedig nyissa meg szívetek mélyeit, hogy saját szemetekkel lássátok lelketeket!

Arról tehát, drága testvérem, Patticius, amit nékem jeleztél, mondván, hogy tudni kívánod, milyen volt Ádám és Éva születése, vajon ige által jöttek a világra, avagy testből teremtettek, válaszolok néked, amint illik. Ezekről ugyanis a különböző írásokban és kinyilatkoztatásokban a legtöbben más-és másféleképpen értekeztek. Ennélfogva ennek a dolognak a valódi állását, ahogyan az ténylegesen van, szinte egyetlen nép sem ismeri, azok sem, akik ezt régóta és sokat tárgyalták. Ha ugyanis Ádám és Éva nemzéséről nyilvánvaló ismeretük talált volna lenni, soha nem vettettek volna alá a romlásnak és a halálnak. Szükségképpen tehát előbb sok dolgot meg kell említeni, hogy ehhez a misztériumhoz kétely s bizonytalanság nélkül elérkezhessünk. Ezért, ha jónak látod, hallgasd meg előbb, hogy mi volt a világ teremtése előtt, s mi módon tört ki a csata, hogy meg tudd különböztetni a Fény és a Sötétség természetét.

Tudniillik: kezdetben ez a két, egymástól elválasztott szubsztancia létezett. S a fény fölötti hatalmat az Atyaisten birtokolta, aki a maga szent gyökerében örökkévaló, erényében nagyszerű, természeténél fogva igaz, saját örökkévalóságának mindig örvendező, aki birtokolja a bölcsességet és az éltető érzékeket, melyek által magában foglalja fényének tizenkét tagját is, tudniillik saját királysága áradó gazdagságát. Tagjai mindegyikében számtalan és végtelen kincstárak ezrei vannak elrejtve. Magához az Atyához pedig, aki dicséretében előkelő, nagyságával felfoghatatlan, boldog és dicsőséges aiónok kapcsolódnak, akiket sem számban, sem bőségben nem lehet fölbecsülni, s akikkel ugyanez a szent és fényességes Atya és Nemző él, úgyhogy jeles királyságában nincs semmi szűkölködő vagy alacsonyrendű. Fényességes királysága ugyanis úgy fundáltatott a ragyogó és boldog Föld felett, hogy senki soha nem tudta sem megmozgatni, sem megrendíteni.

E jeles és szent földnek egyik része vagy oldala mellett volt a sötétség mély és roppant nagyságú földje, melyben tüzes testek lakoztak, dögletes fajzatok. Itt ugyanabból a természetből származó, felbecsülhetetlen mennyiségű végtelen sötétségek a saját fajzataikkal, ezeken túl a mocskos vizek voltak, zavarosak a saját lakosaiktól, bennük a rettentő és heves szelek, a saját fejedelmükkel és nemzőikkel. Majd pedig a tüzes és romlott vidék a saját vezéreivel és nemzetségeivel. Ugyanazon módon, befelé, köddel és füsttel teli népség, akik között mindezek Fejedelme és Vezére tartózkodott, körülötte számtalan fejedelem, akiknek mindnek ő maga volt a lelke és kezdete; ők voltak a dögletes föld öt természete. Ám ez öt fajzat, akik ezekben a természetekben laktak, kegyetlenek voltak és dögletesek. /.../

A boldogságos Fény Atyja tudván azt a nagy vészt és pusztítást, mely a sötétségből támadna szent aiónjai ellen, ha csak valami nemes és igen jeles és erényben hatalmas istenséget nem állít szembe, hogy legyőzze s egyszersmind elpusztítsa a Sötétség fajzatát, melynek kiirtása után a Fény lakóinak örök lesz a nyugalma, [...].

Tehát gonosz hazugságokkal így szól azokhoz, akik vele voltak: “Milyennek látjátok ezt az igen nagy fényt, amely feltámad előttetek? Látjátok, miképpen mozgatja meg az ég sarkát, igen sok hatalmasságot ráz; ennélfogva méltó, hogy a fénynek azt a részét, amelyet ti szereztetek meg, nekem adjátok át, így ugyanis megalkotom a képmását annak a nagynak, aki dicsőségesen jelent meg, s ezáltal uralkodni tudunk, végre-valahára megszabadulva a sötétséggel való érintkezéstől. Ezt hallván és magukban sokáig töprengvén azt gondolták a leghelyesebbnek, hogy odaadják, amit tőlük kért. Nem bíztak ugyanis abban, hogy a fényt meg tudják tartani, ezért azt gondolták a legjobbnak, hogy fejedelmüknek nyújtsák át, azt remélvén, hogy ilyen módon uralkodni fognak.

Szemügyre kell venni, mi módon adták át a fényt, amelyet birtokoltak. Mert ez is mindenfelé el van hintve a szent írásokban és az égi titkokban. A bölcsek könnyen megérthetik, hogyan játszódott le, ugyanis teljesen világosan tudja, aki igazán és hűségesen akarja látni.

Mivel, akik ott összegyűltek, tudniillik férfiak és nők, igen-igen összezsúfolódtak, s ez űzte őket arra, hogy közösüljenek. Ebben a közösülésben egyesek magot bocsátottak ki magukból, mások pedig terhesek lettek. A szülemények pedig elsőszülöttek lévén, a legtöbb esetben hasonló erővel bírtak, mint szüleik, akik őket nemzették. Ezeket mint nagyszerű ajándékot magához véve, Fejedelmük igen örült. S miként most is látjuk, hogy tudniillik a testek alkotója, a gonosz természet a testekből erőt véve teremt, így az említett Fejedelem is társainak a szüleikéhez hasonló értelmet, bölcsességet öröklő utódait magához véve egyszersmind a nemzésben teremtett fényt is megette. S igen sok erőt vévén az ilyesfajta eledelből, amelyben nemcsak erősség volt, hanem sokkal inkább ravaszságok és gonosz érzések a nemzők vad lelkéből, hívta a saját feleségét, aki ugyanabból a törzsökből áradt ki, amelyből ő volt. S miután vele közösült, a többiekhez hasonlóan magjával elhintette az általa megevett rossz dolgok bőségét, s valamit ő is hozzáadott a saját gondolkodásából és erejéből, hogy az ő értelme legyen mindazoknak tervezője és alkotója, akiket létrehozott. Hozzá hasonló társa pedig befogadta azokat, ahogyan a magot szokta a jól megművelt föld befogadni. Őbenne ugyanis egybeszerkesztődött és egybeszövődött minden mennyei és földi erő képmása, hogy ami alkottatott, azé legyen a teljes földkerekség hasonlósága. /.../

Latinból fordította Déri Balázs