A pávához kapcsolódik a görög mitológiában az ezerszemű Argosz története, aki egyrészt a csillagos ég megszemé­lyesítője, másrészt Héra istennő örökké éber pásztora volt. Argosz szemei az egész testén voltak szétszóródva, Ovi­dius viszont úgy írta le, hogy mindet a fején viselte, és alváskor is csak kettőt hunyt le közülük. Innen ered a szólás, „árgus sze­mekkel” figyelni, őrizni valamit. Héra, az olimposzi istenek király­néja Argoszra bízta papnőjének, az argoszi ki­rálylánynak, a tehénné változ­tatott Iónak őri­zetét. Hermész azonban Zeusz parancsára - Pántól kapott sípjával - elaltatta és megölte Argoszt, kiszaba­dította Iót. Héra a nyugati tenger­partig üldöztette őt, amit azóta is Ión-tengernek neveznek. Majd Ió kelet felé menekült, és átkelt a - szintén róla elnevezett - Boszporuszon, ami te­héngázlót jelent.

Argosz halála után annak sze­meit Héra ked­venc madarára, a páva farktollaira ültette át. A tollak „szemét” gyakran a magasabb rendű látóképes­séggel és böl­csességgel hoz­ták összefüg­gésbe.                                 ábra: argoszpáva

Az argoszpáva zömmel barna-szürke színű, az általunk ismert páva pompázatos színes, zömmel zöld-sárga-kék tarkatollú. Őshazája Dél-Ázsia, Kelet-India, Ceylon szigete.

A bennszülöttek sok helyen szent ma­dárnak tartják, elej­tése bűnnek számít, az elkövetőt agyon is ütik. A hindu templo­mok táján sok helyen félvadon tenyészik a páva, a papok gondozása alatt. A hindu mito­lógia szerint Indra-viharisten változott pávává, és tollait száz szemmel látta el, hogy meg tudjon mene­külni Ravana démontól. A páva Buddhá­nak jelképes szent madara. Fényállat, tündöklő Napmadár.

A pávát sok helyen azért tekintik szent madárnak, mert a mérges kígyókat is elpusztítja. Egyiptomban ilyen értelem­ben csak az íbisz előzi meg. A páva Egyiptomban Amon-Ré Napisten tisz­teletéhez kötődik, a mindent látó Hórusz szemével azono­sították, a Napisten szent madarának tar­tották.

A kínai mitológia szerint a páva tollazatában öt szín ve­gyül, amelyek az egész harmóniáját alkotják.

A keresztény kultúrkörben pedig Jézus halálának és fel­támadásának szimbóluma.

Huszka József ősi alaknak tartja a pávát, mert a magyar díszítőművészetben jelentős szerepet kapott. Eredetéről így ír: „A páváról nem tud a Baal-Asztarte kultusz, és azt hiszem indiai eredetű. Az indiai hitregében a páva a tiszta csillagos eget, meg a fénylő Napot jelenti. Indra, az istenek királya Nap is, ég is. A Napot kék égben, vagy csillagfényű égben, vagy a szivárványos égben, mint a százszemű Indrát, mint pávát látjuk, akinek lovai pávafar­kúak. Tehát Napot, világosságot, fényt jelent a páva. Ezt a jelen­tést költészetünk is őrzi a ’Fogoly katona’ balladájá­ban, vagy a ’Felszállott a páva vármegye házára’ kezdetű népdalban, me­lyekben a páva fényt, vilá­gosságot, eget jelent a tömlöc sötétjével szemben. A kereszténység a halha­tatlanság jelképéül hasz­nálta a pávát, amit szintén Keletről vett át.”

A páva Napmadár mivoltát erősíti egy régi magyar le­genda, mely arról beszél, hogy nagyon régen, amikor a jégkorszak megfagyasztott mindeneket, a föld egyes ki­választott helyei ez alól a megfagyás alól mentesülve voltak. Ilyen kiválasztott hely volt maga a Kárpát-medence is, itt az emberek szerencsésen túlélték azt az időt, ami­kor a jeges sötétség istene kegyetlenkedett a földön. Ta­lán ezért éltek egykoron itt a Napállatok: az aranyszarvas, a páva, a Naporoszlán.

Ezért válhatott a páva fényjelképpé. Mert ha ábrázoláso­kon két páva fog közre valamit „ott a sötétség be nem mehet”. „Ahol a páva lakik, ott a Nap fényét, az aranyat mindig ünneplik.” Így került a keresztelő kápolnákra és a szarkofágokra egyaránt. A keresztelő kápolnán a szellemi megújulás jelképe, a szarkofágon az örök élet, a mindig megújuló örök tavasz jelképe.

Kulcsszavak: Nap, világosság, bölcsesség, magasabb rendű látóképesség, őrző, szellemi megújulás, örök élet, örök tavasz. Bölcsesség és rálátás, hivalkodó, védelmező és erőteljes.

forrás: sites.google.com