2. FEJEZET

Midőn pedig a tanítványok együtt ültek az olajfák hegyén, ezt mondták nagy örömmel és lelkesedve egymásnak:

– Áldottak vagyunk mi az emberek között a földön, mivel a Megváltó megjelentette ezt nekünk, s megkaptuk a bőséget (plerómát) és az egész teljesülést. Így beszélgettek, mialatt Jézus távolabb ült tőlük. A hold tizenötödik napján Tübi hónapban történt telihold napján, amikor a nap a pályájára indult, hogy mögötte egy hatalmas világosságerő jött elő, nagyon világos ragyogással, mérhetetlen fényességgel. Mert a Világosságok Világosságából jött elő, és az utolsó misztériumból származott, amelyik a huszonnegyedik belülről kifelé számítva azon misztériumok közül, amelyek az Első Misztérium második terének rendjeiben vannak. És ez a világosságerő lejött Jézusra, és teljesen beborította őt, mialatt ő a tanítványaitól távolabb ült; nagyon ragyogott a mérhetetlen világosságban, mely őrajta volt.

A tanítványok pedig nem látták Jézust az óriási fény miatt, amelyben volt; ez a fény elvakította őket. Csak világosságot láttak, melyből sok fénysugár áradt. A fénysugarak pedig nem voltak egyformák, hanem különböző fajtájúak és tulajdonságúak alulról felfelé, egyik sugár csodásabb, mint a másik… hatalmas, mérhetetlen fényességben. A fény a földtől az égig ért.

Midőn pedig a tanítványok meglátták ezt a világosságot, nagy félelem fogta el őket és izgatottak lettek.

3. FEJEZET

Most aztán, hogy ez a világosságerő lejött Jézusra, fokozatosan teljesen beborította őt. Ekkor Jézus felszállt a magasságba, mialatt egyre fényesebben, mérhetetlenül ragyogott. A tanítványok utána pillantottak, és egyik sem beszélt, amíg ő el nem érte a mennyet; addig mélységesen hallgattak. Ez történt a hold tizenötödik napján, a telihold napján Tübi hónapban.

Azután az történt, hogy Jézus mennybemenetele után három órával a menny minden erői felindultak, s egymás ellen zendültek mindannyian, minden eonjukkal, minden területükkel és rendjükkel együtt. És az egész kozmosz megrendült, mindennel, ami benne él. A világon is minden embert félelem fogott el, mint a tanítványokat, s mind azt gondolták, hogy a földet talán összegöngyölítik, mint valami szőnyeget.

És a menny minden ereje folytatta a felindulást az egész világgal együtt. És mind egymás ellen zendültek Tübi hónap tizenötödik napjának harmadik órájától kezdve a következő nap kilencedik órájáig. És minden angyal és arkangyalaik és a magasságok minden ereje dicsérte a legbelsőbbnek a legbelsőbbjét, hogy az egész világ hallotta a kiáltásukat, szüntelenül, a következő nap kilencedik órájáig.

4. FEJEZET

A tanítványok rettegve ültek együtt, nagyon izgultak és zavarban voltak a bekövetkezett nagy földrengés miatt, sírtak és azt mondták:

– Mi lesz? A Megváltó talán minden helyet lerombol? Mialatt így beszéltek és siránkoztak, a következő nap kilencedik órája körül megnyíltak a mennyek, és látták Jézust leszállni, rendkívül ragyogóan, mérhetetlen világosságban. Mert még jobban ragyogott, mint amikor felszállt a mennyekbe, úgy hogy a rajta lévő világosság emberi szavakkal leírhatatlan volt. A fénysugarak bőségét árasztotta, és ragyogása semmihez sem volt hasonlítható. Világossága nem volt egyforma, hanem sokféle és soktulajdonságú, mialatt egyes sugarak a többieknél csodásabban világítottak. Az egész fény pedig egymásban háromféle; egyik csodásabb, mint a másik...

A második világosság, a középső, csodásabb volt, mint az első, az alsó; a fölöttük lévő harmadik pedig az első kettőt is felülmúlta. Az első fény, az alsó, arra hasonlított, amelyik lejött Jézusra a mennybemenetele előtt; de csak a fényessége hasonlított arra. És a világosság három fajtája különbözően sugárzott, különböző fajtájú volt, és egyik csodásabb, mint a másik.

5. FEJEZET

Amikor a tanítványok ezt látták, nagyon féltek és zavarba jöttek. Midőn pedig Jézus, az irgalmas és szelíd, látta tanítványai nagy izgalmát, így szólt hozzájuk:

– Bízzatok! Én vagyok! Ne féljetek!

6. FEJEZET

Amikor pedig a tanítványok meghallották ezt a beszédet, így szóltak:

– Óh, Uram, ha te vagy, vond magadhoz a fényességedet, hogy kibírhassuk, mert szemeink elvakultak és izgatottak vagyunk; de az egész világ is zavarban van a rajtad lévő nagy világosság miatt.

Ekkor Jézus visszavonta világossága fényességét önmagába. A tanítványok így felbátorodtak, Jézushoz léptek és leborultak előtte, nagy örömmel imádván őt, s így szóltak:

– Mester, hová mentél, milyen feladat volt az, amelyet be kellett töltened, s mindenekelőtt miért történtek ezek az izgalmak és kozmikus megrendülések?

Ekkor így szólt nekik Jézus, az irgalmas:

– Örvendjetek és ujjongjatok ettől az órától kezdve, mert azokhoz a területekhez mentem, ahonnan azelőtt jöttem. Mostantól kezdve nyíltan fogok beszélni veletek az igazságról, annak kezdetétől a teljesüléséig, s nem példabeszédeket mondok, hanem közvetlenül beszélek veletek. Mostantól kezdve nem hallgatok el előletek semmit a magasságok és az igazság helyéről. Mert a Kimondhatatlan és minden misztériumok Első Misztériuma hatalmat adott nekem, hogy beszéljek nektek mindenről a kezdettől a teljesülésig. Halljátok, hogy minden dolgot közöljek veletek:

Amikor távolabb ültem tőletek az olajfák hegyén, elgondolkodtam a megbízáson, küldetésem feladatán, hogy teljesült, és hogy az utolsó misztérium, a huszonnegyedik belülről kifelé (abból a huszonnégyből, mely az Első Misztérium második terében van), még nem küldte el a ruhámat. Felismertem, hogy a megbízás feladata, amelynek érdekében kiküldtek, teljesült, s hogy ez a misztérium még nem küldte el a ruhát, amelyet hátrahagytam őbenne, míg be nem telik az ideje, – ezen elgondolkozva ültem távolabb tőletek az olajfák hegyén.