2008/6/ Az ember teremtése Júdás Evangéliumában

Pentagram > 2008-as évfolyam

I. sz. 180-ban Ireneusz egyházatya még aggódva írt Júdás Evangéliumáról. Nemrégiben azonban a National Geographic magazin már világhírként számolt be ennek az evangéliumnak a bemutatásáról, amely 2006. április 6-án, húsvét előtt tíz nappal történt, mint ahogy a Júdás Evangélium eseményei is tizenegy nappal húsvét előtt kezdődnek. Ez az irat aligha kelti fel a történészek érdeklődését, mivel nem szolgál új történelmi tényekkel Jézusról, noha legalább négyszer felnevet ebben az evangéliumban.

Apokrif iratok titkai és története - Magyar György

Júdás evangéliuma: a Nagy Gnosztikus KödösítésGyöngyösi Csillautolsó frissítés: 16:10 GMT +2, 2006. május 5.

Egy elfeledett evangélium papirusz-kéziratának néhány oldalát állították ki néhány napra április elején Washingtonban. A hír valószínűleg azért okoz nagy izgalmat, mert a sztorira ráerősít Dan Brown misztikus krimije, a Da Vinci-kód világsikere.

Móricz János kutatásainak összefoglalása

Hary Györgyné (1977)

A Harvard Egyetemnek a Peapody Museum jelentette, hogy a Puebla-ba (Mexikó) kiküldött kutatócsoportjuk, az ott lefolytatott ásatások leletanyagából megállapította, hogy az amerikai ember nem 12-15 000 éve jelent meg Amerikában, hanem több mint negyvenezer éve. Az ásatásoknál emberi csontvázakat, csiszolt kőszerszámokat találtak olyan őslényekkel együtt, amelyek már több mint 40 000 éve kihaltak.

Én vagyok Protennoia (elsődleges elmeszándék), a gondolat, mely a fényben lakozik. Én vagyok az mozgatóerő, mely a Mindenségben lakozik, ő, akiben a mindenség megállapodik, a megszületettek között az elsőszülött, ő, aki a Mindenség előtt létezik. Őt (Protennoiát) három néven szólítják, habár egyedül lakozik, hiszen ő tökéletes. A Láthatatlan Egy Gondolatán belül láthatatlan vagyok. Megnyilatkozom a mérhetetlen, kimondhatatlan (dolgokban). Érthetetlen vagyok, az érthetetlenségben lakozom.

 Mindenség Atyja, a Fény Ennoiája (eszméje), a magasságokban lakozó, felette a lenti (régióknak), a magasságokban lakozó Fény, az Igazság Hangja, a közvetlen Nousz, a megérinthetetlen Logosz, és a kimondhatatlan Hang, felfoghatatlan Atya!

Norea az, aki hozzájuk kiált. Ők meghallották (és) megkapták őt, az ő helyén mindörökre. Helyet adtak neki az Atya Nouszában (értelem), Adamaszban, valamint a Szentek hangjában, azért, hogy megpihenjen (Norea) a kimondhatatlan Epinoiában (gondolat, szándék), azért, hogy örökölje az első tudatot, melyet megkapott, és megpihenjen az isteni Társteremtőkben (Autogenes), és hogy létrehozza önmagát, miként ő is örökölte az élő Logoszt, és hogy csatlakozzon az Elpusztíthatatlanokhoz, és beszéljen a tudat Atyjával.

 József otthona Názáretben, a Marmion utcában állt, Mária itt tanítgatta a fiát arra, amit ő ma­ga Elihutól és Salométól tanult. Jézus kedvel­te a Védákat és az Avestát, de mindennél jobban szerette Dávid zsoltárát és Salamon szavait olvasgat­ni.

A zsidó jövendölő könyveken jót nevetett. Amikor

hétéves lett, már nem kellett olvasnia, mert minden ad­dig látott szót az agyába vésett.

Joachim és a felesége, Jézus nagyszülei, nagy ünnep­séget rendeztek a gyermek tiszteletére, s erre a torra ro­konságuk minden tagját meghívták.

Volt  a tibeti Lhaszában egy nagy templom, amiben számtalan, ősrégi írást őriztek. Az indiai bölcs már korábban elolvasta ezeket az írásokat, és sok titkos tanításról beszélt Jé­ zusnak, ő azonban a saját szemével kívánta látni azokat. Akkoriban Meng-ce, a Kelet legnagyobb bölcse éppen ebben a tibeti nagytemplomban tartózkodott. Jézus vállalkozott a nehéz és hosszú útra. Elindult azzal a vezetővel, akit Vidjapati adott mellé. Vidjapati üzenetet küldött Meng-cének, amiben említést tett Jézusról, és arra kérte a bölcset, fogadja szeretettel a vendéget. Jézus leküzdötte a távolság és a Himalája nehézségeit, és eljutott Lhaszába, a nagytemplomba.

 Volt a buddhista papok között egy Barata Arabó nevezetű, aki hamar felfedezte a bölcsességet Jézus szavaiban. Ok ketten együtt tanulmányozták a zsidó zsoltárokat és prófé­ ciákat, a Védákat, az Avesztát, és Gautama tanításait. Egyszer, ahogy olvasgattak, és az emberről beszélgettek, Barata így szólt: - Az ember a világegyetem csodája. Mindennek része, mert a lét valamennyi síkján élő lény. Nincs oly kor, amikor ne lett volna ember; már akkor is jelen volt, igaz, alaktalan anyagként, amikor az idő egy olvasztótégelyben fortyogott. A világmindenség törvényei szerint minden a tö­ kéletesség állapotának elérésére törekszik.